Minek és milyen alapon?


Amikor először hallottam a hírt, miszerint a kormány augusztus 20-a alkalmával a legmagasabb állami kitüntetést, a Szent István-rendet akarja átadni Kertész Imrének, egy kérdés merült fel bennem: minek és milyen alapon?

Aztán eljött a díjátadás napja, ahol Áder János az ünnepi beszédében így fogalmazott: „A magyar állam legmagasabb kitüntetésére azok válnak méltóvá, akik egyedülálló teljesítményük mellett olyasmit adtak nemzetünknek, aminek önmagán túlmutató jelentősége van.”

Vajon Kertész esetében a köztársasági elnök mire gondolhatott?


Az író az elmúlt években számtalanszor gyalázta és tagadta meg Magyarországot. „Semmiféle szolidaritást nem tudok kialakítani magamban az úgynevezett ”magyarsággal”, azaz nincs magyar identitásom, nem érzek, s nem gondolkodom együtt a kétségbeesett magyar ideológiával. Se német nem vagyok, sem izraeli, sem magyar. A németekhez fűznek a legerősebb kulturális kötelékek (…) egyedül Izraelhez fűz olyan szolidaritás, amelyet nép vagy nemzet iránt egyáltalán érezni tudok, izraeli kötődésem teljes egészében érzelmi kötődés; Magyarországhoz a nyelven kívül semmi nem fűz, sem szolidaritás, sem szeretet: ez az ország, amelyet el kell hagynom, mielőtt lelki beteggé tesz a hamis értékrendszerük, a számomra elfogadhatatlan moralitásuk.” – írta a Mentés másként című könyvében. Majd nem sokkal később a Die Welt újságírójának kijelentette: „Az európai kultúra terméke vagyok, egy dekadens, ha akarja, egy gyökértelen. Ne kössön engem Magyarországhoz”.

Ez lenne „egyedülálló teljesítmény”, ami túlmutat önmagán?

Aki kicsit is figyeli a mai közéletet, az pontosan tudja, az pontosan látja, hogy Kertész kitüntetése nem más, mint színtiszta politika, a narancsos kormányzat újabb dörgölődzködése a honi és az európai cionistákhoz, és semmi köze nincs Kertészhez, az ő emberi ”nagyságához”. Ha csak ez utóbbin múlott volna az elismerés odaítélése, Kertész soha nem lett volna méltó arra, hogy a kezébe nyomják a Szent István-rendet.

Persze most sokan mondhatnák, hogyha így is van, miért olyan nagy gond ez? Miért baj, ha OV megpróbál lavírozni? Miért problémás az, ha ilyen akciókkal akarja kifogni a szelet a zsidó megmondóemberek vitorlájából? Miért baj az, hogy Kertész kitüntetésével gesztust tesz a másik oldal felé?

A válasz tömör és egyszerű. Azért mert egyrészt értelmetlen, másrészt hányingerkeltő.

Akik abban hisznek, abban bíznak, hogy a zsidóknak tett gesztusok előbb, vagy utóbb viszonzásra találnak, azok súlyosan tévednek. Nézzünk vissza az elmúlt időszakra, történt ilyen? Ezeknek semmi nem elég, ezeknek tehet bárki bármilyen jót, akkor is köpni fognak ránk. Arról már nem is beszélve, hogy a Szent István-rendet nem kéne, nem szabadna a napi politikai játszmák szintjére zülleszteni.

Lehet politika, lehet taktikázás, lehet bármi, de az államalapításunk ünnepén nem szabadna csak azért odaadni valakinek a legmagasabb államai kitüntetést, mert zsidó.

10 kommentek:

Hu Jeno írta...

ven doglenivalo ... vigye el az ordog oda, ahova valo!

Névtelen írta...

A Szent István-rend durva lejáratása történt, semmi több! Egy olyan ember kapta meg, aki nyilvánosan kijelentette, hogy nem tartja magát magyarnak, szinte minden nyilatkozatában valamilyen kirohanást intézett a magyarság ellen. Sötét múltja a kommunista időkben, beteges magyarellenessége és a Bán Páltól ellopott színmű, a Csacsifogat sem vetettek elég árnyékot, hogy a "nemzeti kormány" származására való tekintettel ne adta volna át a magas kitüntetést ennek a szélhámosnak.
Jelleme sincs, hogy az általa olyannyira gyűlölt ország (undorítóan, előtte hajlongó) "politikusaitól" érdemtelenül ne vette volna át ezt az általa súlyosan lejáratott, származása miatt odítélt kitüntetést.

Látó írta...

Gyávaság, hányinger.

Karina írta...

Azért akárhogy is" szarozta" a hazánkat, nem Palesztinába megy meghalni, hanem Magyarországra!Azért mégis van" valami " ebben az általa nagyon utált földben, ha még zsidó létére is itt akar meghalni! Nyugodjon békébe! Ezt a pár napot,hónapot, évet, ami vár még rá,egyáltalán nem irigylem tőle! Meg a kitüntetéseket sem , amit egyik nap rájuk akasztanak nagy dícshimnuszok mellett, mánap meg visszaveszik ! Abban biztos vagyok, hogy neki sem és a többi zsidónak sem fogják megszüntetni 25 év után a sírját, mert nem tud kifizetni 102.000._Ft sírhosszabbítást, mint ahogy az én drága jó anyám sírjával tették !

Kerion írta...

A vaskor legvégén a "valakik", vagyis a 6almasok, a bármiben pozi-cion-áltak és vagyonosok - köztük persze a politikusok és az írók is - mind zsidók, ál-zsidók vagy zsidó-csahosok. Nincs azon tehát semmi csodálkoznivaló amikor egy ÁdEr magyar-német nevű, természetesen ál-magyar köztársasági elnök egy magyar nevű de nyíltan zsidó amúgy Nobel-zsidó-díjast valójában zsidóként kitüntet. A korszakváltáskori kaméleonsághoz - magyarbőrbe bújáshoz - persze az is hozzátartozik hogy egy un. Szent István díjjal teszi ezt. Mondhatni hogy tombol a nem-gój/nem gólya hozta, tehát nem égi eredetű másság a végidei maradék Magyarországon. Azért tombol mert már tudja hogy a "végét járja", s nem is akar megváltozni hogy ez ne így legyen.
A valódi magyarok meg nem véletlen hatalom-nélküliek, pozíció-nélküliek és vagyontalanok - mondhatni hogy "senkik" most a saját hazájukban. Ugyanis a magyar lélekminőségileg egészen más mint a zsidó - annak pontosan az ellentéte. Ez is hozzátartozik a földi dualitáshoz. A 2 véglet: a zsidó és a magyar, közte pedig a tengernyi ember - csapódik ide vagy oda. A "magyaros" félelem nélküli lét, a nyugodt és türelmes, befogadó és toleráns szeretet-orientált jóakaratúság, önzetlen segítőkészség, megbocsátás, az anyagi szegénység de lelki gazdagság vezet az aranykorba. Ahová a zsidó csak szeretne eljutni - de képtelen rá. Ezért aztán "cselesen" - magyarnak álcázva magát - akar majd szintet váltani. Csak hát így mindenfajta szeretetelvű feltámadás nélkül, a metamorfózis/testi-lelki átalakulás hiánya miatt a még mindig konokul test-szövet-alkotó C-ion-ok - a 6 proton 6 neutron 6 elektron/a "666" elszenesedik - az pedig az omega/vég.

Laci írta...

Remélem,naésgyulu sorsára jut.

Névtelen írta...

Maga Szent István tevékenysége is sokak által megkérdőjelezett, tehát nem kell csodálkozni, ha a díjazás is megkérdőjelezhető !

László

Anna írta...

Nem bántásból írom, de a magyarok Stockholm-szindrómában szenvednek.

Névtelen írta...

Van ilyen! (Annának)
Szeretett Vezérünk nem olyan rég tárgyalt a MTA illetékeseivel egy cigány autonóm terület létrehozásáról Észak -Magyarországon.
Csak egyszer mutatták be a riportot...
Kis falu, kis bolt tulajdonos. Amíg a családból nem lépett be valaki a Fideszbe, a NAV-osok mindig találtak büntethető szabálytalanságot.
Utána nem volt büntetés.
20 százalékkal kétharmados többség, dübörög a gazdasági terror.
És az etnikai is...
Ezért szerethetik annyira a nagy Őt.
Kojak

Névtelen írta...

Ehhez a pofátlansághoz nincs mit hozzáfűzni,Kertész nevezetű hontalan,semmire nem méltó miként a nagy Adományozó sem !
Valamire mégis.Mindannyian a "perc emberkék"társaságához tartoznak.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló