Megy a juhász a szamáron, földig ér a lába


Szegeden a szomszédunkban működő Juhász Gyula Tanárképző Főiskolát csúfolódásból tömören csak juhászképzőnek neveztük. Az élet egy merész dobással messze megelőzte: bejelentették, hogy három városban is egyetemi szintű juhászképzés indul.

Amikor először találkoztam a hírrel, biztos voltam benne, hogy a Hírcsárda nevű nagyon zsidó weboldalnak támadt megint valami agymenése. Felidéződik a régi vicc a szocializmus idejéből, hogy a birkák egyetemén három tantárgy van: akolból ki, akolba be, és orosz nyelv.

Ám hamar kiderült, hogy mégis igaz a hír.


Megszokhattuk már hogy nincs az az abszurd blődség, ami napjaink Magyarországán meg ne történhetne. De ez már tényleg külön fejezetet érdemel az elmekórtani tankönyvben.

Birkapásztortudományi Egyetem!

Mint fokozatosan kiderült, az benne az eszme – a kényszerképzet –, hogy ettől majd fellendül a juhtenyésztés.

Kétségkívül jó volna, ha visszatérnének azok a nem is túl régi idők, amikor tehéncsordák legelésztek a réten és a domboldalon, esténként romantikus kolompszóval hazafelé ballagtak a tehenek a főúton, birkák is voltak nagy számban, virult a sertéstenyésztés, nagyban tartottak baromfit, sőt kecskét és nyulat is neveltek.

A mezőgazdaság mostanában vergődik, és nincs jól így. Eddig világos. De ugyan ki lehetett az, aki az íróasztal mögött kitalálta ezt a juhászegyetemi hülyeséget? Hogyan került a posztjára? Nem volt a közelében senki, aki kiröhögte volna?

Az egyetemek részéről a főnökök persze pozitívan nyilatkoztak a dologról. Savanyú képpel, nagyon muszájból, de pozitívan. Különben repülnének az állásukból. Meg hát jól is jön az egyetemüknek az ilyesmire járó állami támogatás és a tandíjból származó bevétel.

Úgy bizony, tandíj. Először azt hittem, hogy ez is olyasmi, mint a napocska-rajzolás, ahol munkanélküliek azért a „munkáért” kapnak pénzt, hogy óvodás dolgokat műveltetnek velük. Már el is gondolkodtam, hogy jelentkezem juhászegyetemre, felveszem a vele járó pénzt, aztán jónapot. Csakhogy itt a beiratkozott diákok fizetnek. Mindjárt az elején 120 ezret, és bizonyára később is.

Ki lesz az az agyament, aki ha már egyetemre megy, akkor birkapásztorira?

Ha valaki elvégzi, és lesz egy juhászdiplomája, az hogyan fog elhelyezkedni vele? Juhászhiány tombol? Egyetem nélkül nem találnak rá embert?

Tényleg van felnőtt ember, aki úgy képzeli, hogy ettől lesz több juh?

Kanászképzés is lesz az egyetemeken?

Kondásakadémia?

Csordásegyetem is lesz?

Dr. Ludas Matyi?

Ugyan már, lila hülyeség. És még rosszabb, hogy olyan emberek üldögélnek döntéshozói pozíciókban, akik komolyan gondolták.

Régebb óta érdekel az állattenyésztés témája, és utánakérdeztem gazdálkodóknál, hogy miért nem tartanak nyulat, birkát, kecskét, tehenet. Világosan megmondták, hogy a felvásárlási rendszer miatt, mert olyan alacsonyak a felvásárlói árak, hogy csak a kupeceknek éri meg, a tenyésztőknek nem. Ezen kellene változtatni. De az befolyásos lobbik érdekeit sértené, ezért inkább az ilyen gyermeteg marhaságokkal hókuszpókuszolnak.

Megtudhattuk, hogy az egész kurzus kétszáz órás. Ennyire egy rendes szakmunkásbizonyítványt sem volna szabad kiadni. Nemhogy egyetemi képzettséget.

Ami történik, az nem egyéb, mint az egyetemek és egyáltalán a tudás lejáratása. Fokozatosan ugyanaz történik velük, mint az érettségivel. Hajdan az érettséginek komoly tekintélye és értéke volt. Aztán elkezdtek egyre többeknek adni, végül fűnek-fának nyakló nélkül. Ma már az úgynevezett tanodákban a cigánypurdéknak két kézzel osztják, mert az a demokratikus. Meg is van az eredménye, mert az érettségi értéke mostanra azonos a nullával. Aztán most egy idő óta hasonló liberális-demokratikus szemléletből eredően a diplomára és az egyetemekre került sor. Ez tetőzik a birkapásztoregyetemben.

5 kommentek:

Madárarcú Eugén írta...

Azt mondták, hogy OKJ-s képesítést ad, nem diplomát. Egyébként tényleg vicces.

ProliProfil írta...

Amíg marad a fejpénz-kvóta, az "egyetemek" értelemszerűen, rákényszerítetten fogadóképesek lesznek az ilyenféle, oltári nagy baromságokra.

Bár, a színvonalsüllyedés (sőt zuhanás) következményeként, a birka-téma lassan-lassan meghaladja, a fizikailag és szellemileg egyaránt teljesen lerontott egyetemi oktatás erejét. Valamint az oktatók, és a "kutatók" értelmi képességeit is.

Merengjünk csak el, kik is voltak az elmúlt 24 évben az oktatásért "felelős" legmagasabb tisztségviselők, és a holdudvarukban meghúzodó árkon kivüli gyepmesterek ?
Csak a legkártékonyabbak és legvisszataszítobbak közül mondanék kettőt : magyar bálint, hiller pisti. (nem véletlen a kis betűs írásmód !)
Az ő örökségüket hűen örző kétharmadosok sem akárkik...

Unknown írta...

www.op.iuste.biz/jogi-valtozasok
15 helyre adtam már be és NEM TUDJÁK MEGCÁFOLNI így akár nekem is fizethettek adót mert nekem is annyi jogom van beszedni mint nekik!!!
Az adókat és a közüzemi számlákat is jogtalanul szedik tőlünk olyan emberek akinek már nincs is jogalapja 2012-12-12.-e óta !
Mindenki kártérítésre jogosult ha érvényesíti a jogait !!! ÉBRESZTŐ!!!
www.op.iuste.biz/oppt
Egyszerűen csak egy olyan törvénnyel kell szembesíteni őket ami megszüntette működésüket ! Amennyiben nem tudják megcáfolni a megcáfolhatatlant, NINCS TARTOZÁSA SENKINEK! Lehet beadni BANK,NAV,BÍRÓSÁG,BEHAJTÓ,VÉGREHAJTÓ,KÖZJEGYZŐ,VÍZ,GÁZ, VILLANY SZÁMLA, stb......
Aki ezt akadályozza és próbálja nevetségessé tenni, az vagy fizetett probokátor vagy nagyon tudatlan!
http://op.iuste.biz/ucc-ervenyessege
http://op.iuste.biz/.../ucc-jogervenyesites-mint-harc...
www.op.iuste.biz/jogi-valtozasok
Aki még ezt sem meri megtenni a saját érdekében az nézze tovább a TV-t és várja azoktól a segítséget akik a problémát okozzák és egyébként már törvénytelenül irányítják a tudatlanokat !
Németországban már előadásokon tájékoztatják az embereket erről !!!
OSSZÁTOK ÉS NE CSAK LIKE-oljátok !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
https://www.youtube.com/watch?v=yRjG5KmZDXI&feature=share
https://www.youtube.com/watch?v=oQV5-eQ-AJM

Bakos Levente írta...

Tisztelt cikkíró,
értjük a viccet, és a narancsos Pesti miniszteri vizesnyolcasok baklövésein lehet is ironizálni,de...
mindíg a részletekben van a lényeg.
Az valószínű hogy egy mezőgazdász egyetemen tartott juhászati TANFOLYAM-ról lehet szó.
Mint a vadász vizsga vagy méhészet.
A juh ágazat az állattenyésztésen belül Mo.-n egy ráfizetéses tevékenység. A gyapju ára és a bárányka eladások husvétra olasz arab torok kamionra ami a bevételt hozná.Itt minden juhval kapcsolatos felvásárlás szabályozatlan és esetleges.
20-30 éve arra megy ki minden törvénykezés, hogy ne legyen egyetlen termény,ne legyen egyetlen állatfaj még egy vacak bogár se
amit a magyar gazda a biztos haszon reményében tervszerüen tenyészthetne.Ha nem éri meg nincs jovedelmezőség kár a sok munka.
Minden arra megy ki hogy az emberek adják el a még családi tulajdonban lévő földek maradékát.
Nem lehet tudni miért indultak meg ezzel a juhász képzéssel, épp most.
Ezt kellene kideríteni.
Az oláh régtől fogva kiemelten támogatja a birka tartást. Ott...
Hoz is a konyhára busásan annak aki azzal foglalkozik.
Nincs olyan zug, olyan csutak tarló amit azonnal ne legeltetnének meg, pedig Erdély nagy.
Az épülő autosztrádák mellett, még a beton hidak alatt is mindenött birkanyájak legelnek,így hasznosítva a rengeteg megtermő füveket.
Nem meglepetés az h. a szántó és jólegelő ingatlanok ára is 2x vagy 3x nagyobb euróba mint itt M.országon.

Kerion írta...

Mivel a magyar a mágikus ősnyelv a birka szavunk természetesen nem csak magát a jószágot jelenti. Hanem azt az embert is aki BÍRja a KÁ-t vagyis a kígyót - tehát spirituálisan Kígyótartó. Mondani sem kell hogy a Kígyótartó a zodiákusból kivett egyik beavató csillagkép. A másik az Orion amit szintén "titkosítottak" anno. Helyettük kreálták a Skorpió egy részéből a Mérleget és a Bika egy részéből a Kost - na nem a "birkáknak" hanem a megvezethető tudatlanoknak - hogy a körforgásbeli világév 12 világhónapja azért látszatra meg legyen.
Tehát a BirKa magyar - aki egyébként madar/madár is egyben, hiszen gólya hozta/"gój"/égi eredetű ember - a csakrarendszerét, de a belső duális 2ŐSségét is meg tudja "tartani" a végidőben. Méghozzá úgy hogy a kialakult belső úgymond "rosszaságát a jóságra" felfényezi, átalakítja - a Vízöntő aranykorának megfelelő rezgésszintre. Erre a magyar Nyilas-i/Kentaur-i/Centaur-i/10-es úr/nő/-i képességre játszanak rá a cseppet sem magyar "kőművesek" mostanság. Persze kevés sikerrel mivel "nem gójok"/nem gólya-hozták/nem égi eredetűek.
Az égen a Tejút centrum "fekete hasadékát" a Skorpió, a Nyilas és a Kígyótartó csillagkép veszi körbe - mintegy védelmezően. A magyar ember pedig - spirituálisan, ami a döntő - mindig skorpió lényegű nyilasként/kentaur/nő/ként, kígyótartóvá válva támad fel. Ahogy a Tejút fekete hasadékából, úgy a Föld sötétjéből. Jól láthatóan az Égen is de a Földön is kirepül a főnix-madar/magyar a "kalitkából" - immár az újbóli 11-ességre/ELEVENségre jutva. Így lesz a BirKá-ból megint Bárány azaz Jézus, illetve Jézus-tudatúvá vált szeretetelvű ember. A "PászTor "titkos" jelentése is eléggé egyértelmű. A páston/színpadon lévő T/h/or. A tor "kapu"-jelentése meg természetesen a csillagkapu.
Hogy a szegedi/"aranyos szegeleti Juhász Gyulán" kőműveskednek az egészen természetes. A szekta-orientáltaknak kell/ene/ továbbra is a 6alom, a pozí-cion meg a vagyon. Egyikre sincs esély mert a "MAGosság/MÁGusság" - mivel a magyar lélekminőség révén belülről spontán fakad - direktben, nem magyar lélekkel nem megy. A Teremtés már csak ilyen - óvatos a korszakváltás idején és őrzi a "Grált" - csak annak aki a "rezgésében" érdemes rá.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló