Ennél már tényleg nincs lejjebb


Most, hogy a buzilobbi lényegében maga alá gyűrte a nyugati felvilágosult államokat, a liberális megmondóemberek új irányok felé kezdenek fordulni. Újabb és újabb beteges aberrációk jönnek elő, amit a szabadságjogok álszent álarca mögé bújva akarnak letuszkolni az egyre közömbösebb társadalmak torkán. Úgy látszik nincs megállás addig, míg a világ tényleg menthetetlenül a saját mocskába nem fullad.

A napokban a holland Vereniging MARTIJN nevű pedofiltársaság az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, mondván súlyosan korlátozza a társaság szólásszabadság jogát az a holland legfelsőbb bírósági határozat, amelyben betiltották a működésüket.

„Szervezetünk a felnőttek és a gyermekek közti szexuális kapcsolat jogi és társadalmi elfogadottságáért akar küzdeni és a sajtóban, valamint a politikában akar a témáról párbeszédet generálni. Ezért megillet minket is a szólásszabadság joga. A Legfelsőbb Bíróság döntése súlyosan diszkriminálja a pedofilokat.” – mondta Ad van den Berg az aberráltak korábbi elnöke, akit nem mellesleg 2011-ben már elítéltek gyerekpornográfia miatt, miután a rendőrség 7.500 videót és cirka 150.000 fényképet talált nála, amiből mintegy 12.000 fotót ő maga készített.

Ad van den Berg: A Legfelsőbb Bíróság döntése súlyosan diszkriminálja a pedofilokat.


Lehetne a történetet hosszan kommentálni, de azt hiszem, teljesen felesleges. Az a világ, amelyikben rendben van az, hogy a leggusztustalanabb aberráltak jogokat követelnek, ahol ilyen egyátalán szóba jöhet, az a rendszer már nem hogy halálra van ítélve, hanem egész egyszerűen halott.

És a nyugati világ itt tart manapság.

A pedofilok jogokat követelnek maguknak.

Ennél már tényleg nincs lejjebb.

10 kommentek:

Névtelen írta...

Ez a kép komoly ?

Látó írta...

Szerintem is jogokat kell nekik, adni; a választás jogát:
Kötél vagy golyó...?

Látó írta...

Lehet Kohn Bandit és MSZP-és, SZDSZ-es magyarországi barátai már kinézték valamelyik közösségi oldalon a lányodat vagy a fiadat...

Unknown írta...

Van joga megdögleni! Én nem hogy korlátoznám eme joga gyakorlásában, még elő is segíteném!

Unknown írta...

Üdvözlöm az anyját ! Hagyjanak minket a jogaikkal . Nem akarok ilyen beteges elkorcsult világot .

Karina írta...

Erre már csak rá kell nézni! Ez a "fénykép" magáért beszél!

Névtelen írta...

te ondófaló, fogsorodat ingyen szabályzom. A társadalomra különösképpen veszélyes amit csinálnak, fiatal koruak megrontása, amiért egymaga már örökre börtön járna.

Névtelen írta...

vén zsidó fasz

Névtelen írta...

Öreg jöhetsz hozzám jogokat követelni! A saját beleiddel akasztlak fel a diófára. Nálam pont ennyi jog illetne meg. Egy 3 gyermekes apuka.

Névtelen írta...

a kötél olcsóbb! bár én emberbarát vagyok, de ha egy gyermeket bármilyen inzultus is ér, akkor már nem állok jót magamért! de szerintem minden normális ember igy van ezzel. Ezeknek a lényeknek elszigetelten, egymás között kellene megoldani a betegségük gyógyitását! Ezt egy olyan szigeten tudom elképzelni, amit óceán vesz körül és eljönni onnan lehetetlen. Ha nekik joguk van, akkor annak a gyermeknek, akit megrontanak, tönkreteszik az életét, sőt a szüleiét is, annak mihez van joga? Az állatok alatti szintet hogy hivják? A "világ" trendi pápája jópofizik, most, hogy fel kell karolni az effajta embereket. Hát nekem "ez" nem számit pápának alapállásból! Azokról a gyermekekről nem beszél a a szerencsétlen, akik öngyilkosok lettek, viszont kihangsulyozza mennyi-mennyi pénzt fizettek a "károsultaknak" Ez normális?? vizsgálatot kezdeményez? olyat amilyet Azorbán szokott az ezermilliárdos áfacsalókkal szemben???? Van aki már annyira romlott, hogy nem lehet rajta rontani, az könnyen nyomja a mások által diktált szöveget!!!!!!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló