Gordon Dániában


Az Audi lassan kúszott előre a körúton az esti forgalomban. A távolban, a Blahánál a lámpa zöldre váltott, de a kocsisor mégsem mozdult egy tapodtat sem.
- Sose érek haza, bazdmeg – mormogta magában a sofőr miközben újra üresbe rakta sebességváltót.

A hátsó ülésen Gordon, Conchita Wurst slágerét hallgatva egykedvűen bámészkodott a lesötétített üveg mögött. Nézte a járdán rohanó embereket, akik a szürke házfalak között gondosan kerülgették a kutyaszart, de gondolatban egész máshol járt. Amióta megtudta, hogy a hétvégén Dániába kell utaznia, eluralkodott rajta kicsit a félelem és csak egyetlen kérdés motoszkált folyamatosan a fejében: - mi a faszt mondok majd nekik?


Eltapsoltuk Soros pénzét, eltapsoltuk Hillary pénzét, de egy kalap szart sem ért a félelemkampány. Ezeknek a pusztabunkóknak az Orbán kellett, meg a jobbikos gyökerek. Még szerencse, hogy becsúsztunk az EP-be, mert akkor aztán tényleg kurva nagy cirkusz lett volna, ha még az sem jön össze. Bár szerintem így is lebasznak majd a sárgáig… – cikáztak a gondolatok Gordon fejében.

Az autóban uralkodó szótlanságot a sofőr hangja törte meg:
- Főnök, a Feri mondott valamit? Tudod a Gyurcsány. Erről a Bilderberg-találkáról, hogy nem őt hívták, hanem téged – nézett hátra egy nagy kacsintás kíséretében.

- Nem lihegte túl a dolgot, de zavarta az biztos. Érződött a hangján, amikor felhívott – válaszolta kurtán Gordon, majd órák óta először elmosolyodott, ahogy felidézte magában az ominózus beszélgetést.

Gyurcsány nagyjából fél órát üvöltözött vele a kagylóba, hogy miért nem őt keresték, hogy miért nem vele számolnak, hogy miért nem őt tekintik annak, aki majd az ellenzék élére állhat, amikor mindkét választáson milyen nagy sikereket ért el. A végére már ostoba szarházi volt mindenki, Lagardetől kezdve, Redingen át egészen Kissingerig. Aztán előkerültek a libák, mire Gordon a kis piros telefonkagyló piktogram megnyomásával egész egyszerűen megszakította az egyoldalú társalgást.

- Hülye pojáca – összegezte a lényeget, aztán a gondolatai újra visszakanyarodtak az igazi kérdésre: - mi a faszt mondok majd nekik?

Tanácstalan volt.

Az elmúlt hónapok eseményei nem úgy alakultak, ahogy azt annak idején még az amerikai tréningen megbeszélték. A nagy Bajnai-féle áttörés nem jött létre. Se a politikustársak, se az emberek nem hitték el, hogy ő lehetne az új baloldali ikon. Be kellett vallania, mégha csak önmagának is, hogy rövidtávon elbukott.

- Talán kapok, talán adnak még egy esélyt… - mormolta halkan maga elé, - különben miért engem hívtak volna?

5 kommentek:

Névtelen senki írta...

Kedves gabeebe, ne aggódj!
Jó volt oda Járay, jó volt Martonyi, jó lesz a Bajnai Mihály (merthogy annak keresztelték!) is.
Egyébként már a Gordon gyerek a Fideszben bérmálkozik, gyakran.Kell a vérfrissítés!

Karina írta...

Ja, nem egy ilyen nímandot kellett volna ránk úszítaniuk Soroséknak ! " Őlibássága" miniszterelnöksége óta azért ha nem is okosodtunk, de mindenesetre óvatosabbak lettünk! Szerintem meg csak rontja Bajnai a bilderberg nimbuszt! Legközelebb csak nehogy tényleg Fletót hívják meg, mert akkor jaj nekik,végük van, még képes és "átveszi"a hatalmat!

Névtelen írta...

Ránézetre és viselkedésre úgy néz ki, mint egy homoszexuális "árnylény". Ezt az embert is kellene közösíteni a magyar közéletből, mint (k)urcsányt. Egyforma, egyszintű luzerek, a nagy pofájukkal...

Névtelen írta...

Nem kell ezeket a férgeket alábecsülni! Jól és magasan képzett, intelligens "emberek" ezek, akik eljátsszák a félnótást. (Ezért sokkal nagyobb a bűnük!) Biztos, hogy nem véletlenül választották ki a feladatra! (Nem az agyongyógyszerezett, agyilag lepusztulóban levő Vityát hívták).
Senkinek ne legyenek kétségei afelől, hogy Bajnai egy minden hájjal megkent, ravasz gazember, akiben nem csalódnak a Bilderberg csoportban. Sérült a lelke, teli van utálattal Magyarország iránt, bármi aljasságra rávehető pénzért.

Névtelen írta...

Mit értünk "magasan képzett, intelligens " alatt? Magasan képzett - van valamilyen diplomájuk, OK írni-olvasni tudnak, évekig koptatták a padot. Okosságban a jó átlag, de az intelligen elsősorban az érzelmi intelligenciára értendő: mennyire veszi tekintetben mások iényeit, mennyire nyílt és tisztességes, hogy jön ki másokkal, milyen elveket /értékeket vall. No itt már hibádzik a dolog: a manipulatív, hazug, minden hájjal megkent, egy kis offshore vagyonért az anyját is eladó/kiárusító, nem az ország és nem a magyar nép oldalán álló gátlástalan és elvtelen gazemeberek EQ - érzelmi intelligencia szintje K.O. Mínusz-skálán mérhető. Hát ezért asztán ne dobálózzunk a szavakkal! Mégy hogy intelligens? Sunyi, képmutató, magát jófiúnak mutató, megtévesztő.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló