Ennyi volt


Most, hogy a választások kapcsán Mesterházy arca ismét durván belenyomódott a padlóba, a Párt őskövületei elérkezetnek látták az időt a visszatérésre. Ahogy telnek a napok, ahogy eszkalálódik a helyzet, úgy másznak elő az elfeledett elvtársak a Jókai utcai lomtárból. A hétvégén volt eddig a csúcspont. Előjött Kovács Laci bácsi és bejelentkezett Hiller haver is, hogy akkor majd ők innentől megmutatják, hogy merre is van a hamisítatlan baloldali errearra.

„Nem kor kérdése a felkészültség, a hitelesség, a közérthető fogalmazás. Ez egy 20 évesnek ugyanúgy lehet jellemzője, mint egy 70 évesnek. Csak a teljesítményt mérném. (…) Igen, visszatérnék a párt vezetésébe. Igen, mert hiszek ebben az értékrendben. (…) Nem hiszem, hogy nekem a párt elnökségért kéne indulni, de ha úgy érezném, hogy jelentős támogatottság volna emögött és úgy érezném, hogy az adott helyzetben ez a legjobb megoldás, akkor korom ellenére elvállalnám. (…) Azt mondom, hogy tudnám jól csinálni.” – fejtegette Kovács elvtárs a terveit a HírTv nézőinek. Aztán a műsorban megszólat Hiller István is, aki szintén bejelentette, hogy újra szerepet vállalna az MSZP vezetésében.

Mit mondhatnák?

Ennél szebben már nem is alakulhatna a nagy baloldali tragikomédia.

Mesterházy a korszakváltás és az „ÚJ MSZP” jegyében párton belül újra megküzdhet a vén komcsikkal. Aztán ha esetleg megint nyer, akkor ismét megkapja magának Gyurcsányt és Bajnait. És kezdődik elölről a körforgás. Ha pedig netán visszatérne a Kovács-Hiller-féle vonal, igazából akkor se lenne nagyon más a folytatás, pusztán csak annyival, hogy a hibbantnak meg a libásnak a régi tanítómesterekkel kéne felvenni versenyt.

De legyen bárhogy is, két dolog biztos.

Az egyik, hogy a következő hónapokban is szórakoztató lesz a műsor, a másik pedig, hogy az emeszpének nincs jövője. Jól látszik, hogy az elvtársaknál bezárult a kör. Nincsenek új arcok, nincsenek hiteles emberek, akik tényleg megújíthatnák a pártot. A fiatalnak mondott Mesterházy-féle generáció ugyanolyan hiteltelen, mint az idősebb elvtársak. És nincs második vonal. Nincsenek olyan fiatalok, akik most még nem ismertek, de egyébként tehetségesek, akik a közeljövőben előreléphetnének és tényleg új alternatívát jelenthetnének.

Ennyi volt.

Товарищи конец.


5 kommentek:

ProliProfil írta...

"Ennyi volt."

De jó is lenne !

Azonban :
Hatalmas bázisa van a cikkíró által eltemetett, állandó "megújulási kényszerben" szenvedő, magukat pofátlanul "baloldalinak" nevező cionkomcsiknak. Mögöttük áll a Magyarországon tartózkodó, élő agyhalottak körülbelüli fele, a lejárt szavatosságú "tartós élelmiszerek"-ért azonnal odaszavazó cigányság zöme, és a fityesz által az út szélére lökött lumpen, a jelenlegi állam által kevésbé eltartottak jelentős része.
És a közönyös, általában nem választó választók, sem biztos, hogy ha éppen onnan kapnak akár hihetetlen, lehetetlen teljesítésű ígérgetéseket, nem állanak ezen gyülevész nemzetrontó horda mellé egy tál gulyásért.
Aztán a napi kis gyűlölködésre vágyók is garantáltan erősítik a"balodalt", ha a narancsos kábulatból (vélhetően hamarosan) felélednek.
A még élő, örökkön-örökké kommunista nyugdíjasok népes táboráról még nem is tettünk említést.

Röviden : egyáltalán nem szabad leírni őket.
Meg, amúgy is kezükben van az államgépezetben reinkarnálódott leszármazottaik hatalma, akiket a fityesz nem tud, és nem is akar lecserélni. Valamint soraikból kerültek, kerülnek ki a privatizációkban meggazdagodott "felső osztály", valódi döntéshozói. A "független piaci szereplőkről", első számú eltartóikról, mint legerősebb támogatóikról se feledkezzünk el !
A kis bohócnak tűnő, újból bársonyszékekre áhítozó, százezerszer levitézlett múmiák még sok meglepetést okozhatnak. Még akkor is, ha most múlatságosnak tünnek a görcsös hatalmi ragaszkodásaikkal.

Meg egyébként is. Miért is ne, hiszen elöttük a biszkui példa, a garantált elszámoltathatatlanságra.

Névtelen írta...

Nagy Miklós véleményem alább
Vidámabb világért Boldogabb Magyarországért :D :D
A rosszindulatú idegenek kiszolgálóinak ezt üzeni Wass Albert
" Légy kegyelemmel magad lelke iránt - magyar vér folyik eredben, magyar anya szült a világra, s idegen urakat szolgálsz mégis, nemzeted kárára! Ki vagy te, hogy kegyelmet adj nekem, az Úr táltosának? "
Nagyobb betűkkel katt-itt-->http://elet2.webnode.hu/news/prof-wass-albert/
Videón-Katt >> www.youtube.com/watch?v=3aXa5LAHeDM

Olvass tovább: http://elet2.webnode.hu/news/prof-wass-albert

Karina írta...

Ezektöl sohasem szabadulunk meg !

eSzeL írta...

Ennyi volt??? Veres az EP-ben, gabriella visszatért, kunce a plakátokon, gyurcsány még mindig bennt (na nem a börtönben). Amíg lesz fidesz, lesz emeszpé. Amíg lesz emeszpé övé a kormányváltás jussa.

Névtelen írta...

A kampányfogásnak nagy dérrel-durral bejelentett elszámoltatás elmulasztásával azonban megkapta az MSZP Orbán Viktortól és kormányától az esélyt az újraépítésre és megerősödésre. Más szóval Orbán megvédte őket a széthullástól. Mire kitelik a nagyon "nemzeti" Fidesz 4 éve, és a szerencsétlenebbje is rájön, hogy a Fidesz ugyanolyan rossz, mint az MSZP, addigra újra megerősödik a másik nemzetveszejtő. Újra lesz "váltópárt" és lehet két szar közül választani. Csupa kormányzásra alkalmatlan, súlytalan, rátermetlen bábfigura. Az ország tönkretevői, a nemzeti egység szétverői, a felemelkedés gátjai, a gyarmatosítók gátlástalan talpnyalói.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló