Zsákmányország


Liberté, égalité, fraternité – vagy az 1848-ban megszokott magyar sorrendben: Egyenlőség, szabadság, testvériség. Tetszetős, szimpatikus, vonzó. Ám lehetséges-e? Csapda van benne, mert a szabadság és az egyenlőség ellentétes. Ahol mindent szabad, ott nem sokáig tart az egyenlőség. De más problémák is vannak vele.

Néhány nappal ezelőtt egy Hamvas Béla-idézetet tettem ki azzal, hogy várjuk az értelmezéseket. Jöttek is!

Az áttekinthetőség kedvéért álljon itt ismét az idézet:

A járvány úgy kezdődött, hogy mindenki trónkövetelő lett. Úgy folytatódott, hogy mindenki elkezdett igényt támasztani a papságra, aztán az arisztokráciára, aztán a tudásra. Nem nagy dolog, szóltak. Mindenkiből lehet uralkodó, pap, tudós, művész. Mindnyájan egyenlők vagyunk, mindnyájan mindent tudunk, és ha nem tudjuk, megtanuljuk. Mintha megtanulható lenne a királyság, a főnemesség és a papság.

Amikor a királyok ezt hallották, leköszöntek; a papok, a tudósok, a katonák, az államférfiak szintén. Volt néhány, aki szavát fölemelte, azt szétmarcangolták. A többi azt mondta: ha ez nektek uralom, legyetek uralkodók; ha ez nektek nemesség, legyetek nemesek. Mit tehettek?

Később a járványnak már evangéliuma is támadt, és megindult a világ nagy átfestése visszafelé, beszennyezni mindent, ami tiszta, lerángatni azt, ami nagy, eltaposni, akinek feje kiemelkedik és megmérgezni azt, ami egészséges. Így vész és veszett el az állam, a nemzet, a nép, a munka, a gazdagság, a vallás, a szerelem, a szépség, az erő, a háború, a játék, az ízlés, az igazság...

[Hamvas Béla: Poeta sacer – részlet]


Hamvas életéről itt olvashatunk. Kijutott neki rendesen. A fenti idézetet természetesen a saját élményanyaga és a saját kora inspirálta bő fél évszázaddal ezelőtt. Olyan korszakokat élt meg, amelyekben minden a feje tetejére állt, új és új hatalmi berendezkedések váltották egymást, mindig újabb hatalmi garnitúrák kerültek felülre. És minden, ami együtt jár vele.

Ismerős ez nekünk.

A közérzet úgyszintén.

Az elmúlt két évtizedben ugyanennek voltunk a tanúi, ugyanezt éltük át, és a mindennapjainkra ugyanez nyomja rá a bélyegét. Megficamodott a korábbi beállt berendezkedés, ami olyan volt, amilyen – most nem ez érdekes –, de mégiscsak volt neki egy kialakult üzemelése, és voltak játékszabályok, volt értékrend, amihez igazodni lehetett. A lényeg számunkra most az, hogy mi jött helyette. Eltűntek a társadalom megszokott és bejáratott rendezőelvei, talán egyedül csak a pénz maradt meg rendezőelvnek, és jött helyettük a járvány, a nekiszabadultság. Az „itt most már mindent lehet”. Egyenlőség címén a ragadozó természetű emberek hozzákezdtek mindenre igényt formálni, és lenyúlni minden materiális és nem materiális – például posztok – jellegű zsákmányt.

Ha az 1990 óta eltelt időt egyetlen szóval akarnánk megragadni, az a szó a zsákmány volna.

Hiszen ha eltűnt a gazda, akkor bárkiből bármi lehet – gondolták. Szabadság van ÉS egyenlőség ugye...

Lettek igénylők a papság szerepének betöltésére, és meg is szerezték. Nem sorolom most a különféle rendű és rangú megmondóembereket és agymosókat, akik teleprédikáltak mindent az ejrópázással, a demokráciával, a baloldalisággal és jobboldalisággal, a versenyképességgel, országérdeke címén privatizálással, az összes hazug és duplafenekű fogalommal. Mindenki mérgezést kapott tőle.

Aztán lenyúlták az arisztokrácia szerepét is. Nemcsak a tévékben mutogatott politikusokra gondolok ebben, hanem piramisszerűen lefelé tágulva és az élet minden területére kiszélesedve bezsákmányolták az összes hatalmi posztot közigazgatásban, gazdaságban, kultúrában mindenben. Sőt sikerült el is hitetniük a többiekkel, hogy ők az elit most már.

A tudásra is rányúltak. Az számít már szellemi értéknek, amit még az ő agyuk is képes felfogni. A saját sekélyes és bazári marhaságaik tengenek túl, leráncigálták magukhoz a kultúra – és vele a morál! - etalonját. Az agymosottság és a massza-lét vált alapértelmezetté. Na és persze a csicskásság.

Mindez az egyenlőségre hivatkozással. Rokonszenves dolog azt képzelni, hogy az emberek egyenlőek. Pedig nem azok. „Érettségit mindenkinek” - mondta a Kádár-rendszer. Az lett belőle, hogy az érettségi értéke lenullázódott. „Diplomát mindenkinek” - mondja a mostani rendszer. Az eredmény dettó. Pedig a tudás nem demokratikus. Kádár suszterokat tett meg tanácselnöknek. Ma ugyanaz történik... Egyenlőség ugye.

Rögtön világosabbá válik a kérdés, ha kiegészítjük a tételt azzal, hogy miben egyenlőek. Az egyik ember ebben jobb, a másik abban, a harmadik amabban. Aki jó a zenében, az nem biztos, hogy ért a matekhoz. Aki erős, az nem biztos, hogy okos is, és fordítva. Akkor működik jól a társadalom, ha nagyjából mindenki megtalálja a saját helyét, és ott van. Nem feljebb, nem lejjebb. Ha ez elromlik, akkor fokozatosan minden elromlik és eltorzul. Ahol a vezetés és a poszt nem feladat – mert a mohó Új Undokok azt a részét fel sem fogják -, hanem pusztán csak Zsákmány, ott sorra minden ehhez torzul hozzá felülről lefelé haladva, mindent elborít és átitat az idiotizmus, a képmutatás és a hazugság, és szétrothad az egész társadalom.

Pedig csak annyi kellene, hogy mindenki oda kerüljön, ahová való. Egyenlőségi rögeszme nélkül. Nem abba az irányba haladunk.

3 kommentek:

eSzeL írta...

A járvány már legalább 5000 éve kezdődött. Csak, mivel az ember élete rövid, egyrészt nem látható annyira szembetűnően a változás, másrészt amibe bele született az ember, azt veszi alapul. Ahhoz képest érzi a változást. Ebben a hármasban nincsen semmi elvetni való dolog. Az elv teljesen helyén való. A megvalósítás már más kérdés. Valódi szabadsága annak van, aki ismeri önmaga határait, így saját maga "szabályozza" be a mozgás terét és ami ugyan ilyen fontos, nem akarja a másik életét a saját hasznára befolyásolni. Az egyenlőség szintén igaz dolog, de csak az előbbiek betartásával. Tehát senki sem fontosabb mint a másik. Senkinek nem jár több mint a másiknak csak azért, mert a közösség életében ilyen vagy olyan feladatot lát el. Ez szokott általában a leggyengébb pont lenni, mivel a kapzsiság miatt szinte mindenki el akar venni a máséból, hogy magának több legyen. Annak is megvan az oka, hogy miért lettünk ilyenek. Csak az előbbieket maradéktalanul és önként! betartó társadalomban lehet testvériségről beszélni.
A társadalom tagjai nem alá és fölé rendelt viszonyban vannak egymással, hanem szigorú egymás mellé rendelten élik az életüket. Ebből következik, hogy nem "fölül" romlik el valami, hanem "alul". Az egyén az ami "elromlik" és a hiúságban meg is találja a táptalajt, amiben nem csak tovább él, hanem szaporodni is képes.

Karina írta...

Kádár suszterokat tett tanácselnöknek? Szerintem nem az érettségi és a diploma hiány lett mindennek az oka.Becsületet, morált nem lehet oklevéllel megvédeni Rákosival mi a helyzet? 48-ban ki államosított? Rendszerváltáskor kinek a parancsára hagyták a helyükön a szocikat? Antall is" engedelmes" pincsi volt? (Palmer) Ki mondta azt hogy minden törvényes, legfeljebb nem etikus? 2006-ban kinek a parancsára verték agyon a magyar embereket? Ki hallgatott nagyokat és a mai napig miért nem került tisztázásra sok minden? Francia becsületrend, olajszőkités, arany elkotyavetyélése? 80 éves titkosítások? Kellene egy nemzeti minimum? Kellene egy "tisztességes" nemzeti bal és jobb oldal? Igen ez mind ránk férne! Egy pár hónappal ezelőtt itt tartották a zsidó világ kongresszust, a választások előtt meg 2 héttel az európai rabbi találkozót? Mi volt ez ha nem szándékos provokáció ellenünk? És még a magyarok az antiszemiták, a rasszisták a birkák?Minden azért történik, hogy tönkretegyenek minket. Ezt az országot kinevezték "zsákmány szerzési" lehetőségek országának még 1919-ben.De a "rezsim váltás" óta is visznek mindent , amit csak lehet, amit érnek. Igen ezt az egyenlőség és a demokrácia jegyében csinálja mindenki aki éppen hatalomra kerül!Papok,(kis) királyok, törvényhozók mind együtt! Szabadság? Az a mi bajunk, hogy szeretjük összemosni a dolgokat! Miért is? Azért, hogy lehetőleg a felelősség minimuma se a mi vállunkat nyomja! Természetesen,nem ráznám le a felelőséget magamról sem mert azon a helyen ahol alkalmaztak nem mindig álltam a helyzet magaslatán, igaz nem is volt módom,hogy intézkedjek (szerencsémre), ( de sok kicsiből lett mind ez a nagy disznóság ami történik ebben az országban) ma meg már csak zúgolódni tudok tudok hogy kevés a nyugdíjam!Mert az ember mindig talál kibúvót, ha sajátmagáról van szó!

Zé írta...

"...Ahol mindent szabad, ott nem sokáig tart az egyenlőség..."

Valamit nagyon félreértettél - mondjuk nem vagy vele egyedül. A "Liberté, égalité, fraternité" a maga idejében csupán egyet jelentett: Az ELŐJOGOK megszüntetését. Erről szól az egyenlőség. Hogy mindenki egyenlőnek és mindenki szabadnak születik. Ha például valaki lop, akkor ugyanúgy bírálják el a tettét ne tegyenek különbséget, hogy nemesnek vagy parasztnak született. Mert egyik esetben "ejnyebejnye" járt vagy bírság, a másikban pedig halál vagy kézlevágás. Elég megnézni Szent László törvényeit, de máshol is ugyanez volt a helyzet Európában, egészen az úgynevezett felvilágosodásig.

A francia forradalom idejére már megérett a társadalom arra, hogy ne tűrje el ezt a megkülönböztetést.
Tudom, hogy van olyan kretén, aki ezt a forradalmat "elsötétülésnek" nevezi, és rettenetes szörnyűségnek, egyfajta jobboldali divathóbort miatt. Gondolom ezek a remek jobboldali "gondolkodók" mind azt képzelik, hogy ők az "elsötétülés" előtt nagyságos urak lettek volna, még véletlenül se "büdös parasztok", vagy borzalmas körülmények között dolgozó gyári munkások.

A "felvilágosodás" előtti "rendet", a született előjogokat bármilyen formában visszasírni ugyanolyan agymosottság, konzumidiotizmus, mint a cikkben emlegetett "ájrópázás, stb".



Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló