Zsákmányország

Liberté, égalité, fraternité – vagy az 1848-ban megszokott magyar sorrendben: Egyenlőség, szabadság, testvériség. Tetszetős, szimpatikus, vonzó. Ám lehetséges-e? Csapda van benne, mert a szabadság és az egyenlőség ellentétes. Ahol mindent szabad, ott nem sokáig tart az egyenlőség. De más problémák is vannak vele.

Néhány nappal ezelőtt egy Hamvas Béla-idézetet tettem ki azzal, hogy várjuk az értelmezéseket. Jöttek is!

Az áttekinthetőség kedvéért álljon itt ismét az idézet:

A járvány úgy kezdődött, hogy mindenki trónkövetelő lett. Úgy folytatódott, hogy mindenki elkezdett igényt támasztani a papságra, aztán az arisztokráciára, aztán a tudásra. Nem nagy dolog, szóltak. Mindenkiből lehet uralkodó, pap, tudós, művész. Mindnyájan egyenlők vagyunk, mindnyájan mindent tudunk, és ha nem tudjuk, megtanuljuk. Mintha megtanulható lenne a királyság, a főnemesség és a papság.

Amikor a királyok ezt hallották, leköszöntek; a papok, a tudósok, a katonák, az államférfiak szintén. Volt néhány, aki szavát fölemelte, azt szétmarcangolták. A többi azt mondta: ha ez nektek uralom, legyetek uralkodók; ha ez nektek nemesség, legyetek nemesek. Mit tehettek?

Később a járványnak már evangéliuma is támadt, és megindult a világ nagy átfestése visszafelé, beszennyezni mindent, ami tiszta, lerángatni azt, ami nagy, eltaposni, akinek feje kiemelkedik és megmérgezni azt, ami egészséges. Így vész és veszett el az állam, a nemzet, a nép, a munka, a gazdagság, a vallás, a szerelem, a szépség, az erő, a háború, a játék, az ízlés, az igazság...

[Hamvas Béla: Poeta sacer – részlet]

Hamvas életéről itt olvashatunk. Kijutott neki rendesen. A fenti idézetet természetesen a saját élményanyaga és a saját kora inspirálta bő fél évszázaddal ezelőtt. Olyan korszakokat élt meg, amelyekben minden a feje tetejére állt, új és új hatalmi berendezkedések váltották egymást, mindig újabb hatalmi garnitúrák kerültek felülre. És minden, ami együtt jár vele.

Ismerős ez nekünk.

A közérzet úgyszintén.

Az elmúlt két évtizedben ugyanennek voltunk a tanúi, ugyanezt éltük át, és a mindennapjainkra ugyanez nyomja rá a bélyegét. Megficamodott a korábbi beállt berendezkedés, ami olyan volt, amilyen – most nem ez érdekes –, de mégiscsak volt neki egy kialakult üzemelése, és voltak játékszabályok, volt értékrend, amihez igazodni lehetett. A lényeg számunkra most az, hogy mi jött helyette. Eltűntek a társadalom megszokott és bejáratott rendezőelvei, talán egyedül csak a pénz maradt meg rendezőelvnek, és jött helyettük a járvány, a nekiszabadultság. Az „itt most már mindent lehet”. Egyenlőség címén a ragadozó természetű emberek hozzákezdtek mindenre igényt formálni, és lenyúlni minden materiális és nem materiális – például posztok – jellegű zsákmányt.

Ha az 1990 óta eltelt időt egyetlen szóval akarnánk megragadni, az a szó a zsákmány volna.

Hiszen ha eltűnt a gazda, akkor bárkiből bármi lehet – gondolták. Szabadság van ÉS egyenlőség ugye...

Lettek igénylők a papság szerepének betöltésére, és meg is szerezték. Nem sorolom most a különféle rendű és rangú megmondóembereket és agymosókat, akik teleprédikáltak mindent az ejrópázással, a demokráciával, a baloldalisággal és jobboldalisággal, a versenyképességgel, országérdeke címén privatizálással, az összes hazug és duplafenekű fogalommal. Mindenki mérgezést kapott tőle.

Aztán lenyúlták az arisztokrácia szerepét is. Nemcsak a tévékben mutogatott politikusokra gondolok ebben, hanem piramisszerűen lefelé tágulva és az élet minden területére kiszélesedve bezsákmányolták az összes hatalmi posztot közigazgatásban, gazdaságban, kultúrában mindenben. Sőt sikerült el is hitetniük a többiekkel, hogy ők az elit most már.

A tudásra is rányúltak. Az számít már szellemi értéknek, amit még az ő agyuk is képes felfogni. A saját sekélyes és bazári marhaságaik tengenek túl, leráncigálták magukhoz a kultúra – és vele a morál! - etalonját. Az agymosottság és a massza-lét vált alapértelmezetté. Na és persze a csicskásság.

Mindez az egyenlőségre hivatkozással. Rokonszenves dolog azt képzelni, hogy az emberek egyenlőek. Pedig nem azok. „Érettségit mindenkinek” - mondta a Kádár-rendszer. Az lett belőle, hogy az érettségi értéke lenullázódott. „Diplomát mindenkinek” - mondja a mostani rendszer. Az eredmény dettó. Pedig a tudás nem demokratikus. Kádár suszterokat tett meg tanácselnöknek. Ma ugyanaz történik... Egyenlőség ugye.

Rögtön világosabbá válik a kérdés, ha kiegészítjük a tételt azzal, hogy miben egyenlőek. Az egyik ember ebben jobb, a másik abban, a harmadik amabban. Aki jó a zenében, az nem biztos, hogy ért a matekhoz. Aki erős, az nem biztos, hogy okos is, és fordítva. Akkor működik jól a társadalom, ha nagyjából mindenki megtalálja a saját helyét, és ott van. Nem feljebb, nem lejjebb. Ha ez elromlik, akkor fokozatosan minden elromlik és eltorzul. Ahol a vezetés és a poszt nem feladat – mert a mohó Új Undokok azt a részét fel sem fogják -, hanem pusztán csak Zsákmány, ott sorra minden ehhez torzul hozzá felülről lefelé haladva, mindent elborít és átitat az idiotizmus, a képmutatás és a hazugság, és szétrothad az egész társadalom.

Pedig csak annyi kellene, hogy mindenki oda kerüljön, ahová való. Egyenlőségi rögeszme nélkül. Nem abba az irányba haladunk.