Lehet, hogy megint eltűnt néhány tonna arany?


Egyelőre még nem tudni, hogy mennyi belőle a valóság és mennyi a fikció, azonban az biztos, hogy néhány napja egyes, mondjuk úgy nem a fősodratú médiához tartozó híroldalakon arról lehet olvasni, hogy az amerikaiak március elején elvitték Ukrajna aranykészletét. Az Iskra News orosz nyelvű portál az alábbiak szerint számol be a történtekről:

Kijevben, a Boriszpol repülőtéren, március 7-én, hajnali 2 órakor, – egy előre kijelölt kifutópályára érkezett egy regisztrált amerikai szállító repülőgép. Itt már várta a gépet 4 páncélozott furgon és 2 Volkswagen tehermikrobusz, – melyek rendszáma hiányzott.

A gépjárművekből 15 fekete egyenruhás, testpáncélt és maszkot viselő fegyveres szállt ki, némelyiküknek gépfegyvere is volt. – Ezek a fegyveresek, a két várakozó gépjárműből a beálló repülőgép gyomrába pakoltak át 40, azaz; negyven, – súlyos ládát melyek, mint később kiderült; Ukrajna végső aranytartalékát rejtették.

Mikor végeztek, ezt követően egy titokzatos férfi érkezett a géphez. Mire a rendszám nélküli autók sietve elhagyták a kifutópályát, majd a gép azonnal szabad jelzést kapott a toronytól, – s rögtön fel is szállt.

A kijevi repülőtér dolgozói, – akik látták ezt a titokzatos “speciális műveletet”, – azonnal jelentették ezt a Boriszpol repülőtér vezetésének – melyre azt a választ kapták; “Erősen ajánlatos nem beavatkozni mások dolgaiba!”

Később a szerkesztőséget arról tájékoztatta egy egykori magas rangú minisztériumi tisztviselő, hogy; Ukrajna “új vezetői” az ország teljes aranytartalékát, – az Egyesült Államokba szállíttatták.


Az ügynek kétségtelenül van egy kis hoax hangulata, de mindemellett az is igaz, hogy a hír cáfolata eddig még sehol sem volt olvasható. Annak fényében pedig még inkább érdekes a történet, hogy a nagyobb lapok, hetek óta arról cikkeznek, hogy „Ukrajna arany- és devizatartalékai már két hónapig sem tartanak ki. Az ukrán államkassza gyakorlatilag üres.” És ha mindehhez még hozzávesszük egyrészt azt, hogy az IMF már ott toporzékol a határon mintegy 15 milliárd dollárnyi ”segéllyel”, másrészt pedig, hogy Kelet-Közép-Európában volt már példa arra, hogy eltűnjön egy ország aranykészlete, akkor már nem is tűnik olyan nagyon légből kapottnak a történet.

Igen, tűnt már el hasonló módon aranykészlet errefelé. Egészen pontosan a mienk. Mintegy 62 tonnányi aranyrúd még 1990-ben. És hogy-hogy nem, az is az Egyesült Államokba került.

Anno Surányi György jegybankelnök arra az elhatározásra jutott, hogy az arany nem jó befektetés egy ország számára mivel nem jó a hozama, ezért azt azon nyomban át kell váltani dollárra.

És így is lett.

Surányi eladta a teljesen magyar aranykészletet. Pontosabban a zömét, maradt ugyanis 3,1 tonna. Hogy ez mekkora mennyiség is pontosan, azt jól mutatja a szomszédos országok aranytartalék-mennyisége. Térségünkben a legtöbb arany a román és a lengyel jegybankban van, országonként 103 tonnányi készlettel, Szlovákia és Bulgária pedig 31,8 illetve 39,9 tonnával rendelkezik.

Az akkori vezetés unciánként 370 dolláros áron adott túl a készleten. Az üzlet után aztán a dollár értéke romlani kezdett és a jegybank fokozatosan áttért a zöldhasúról az euróalapú tartalékokra, így védekezve a dollár árfolyamcsökkenéséből adódó veszteségek ellen. Ma már jól látható, hogy az eladás csak rövidtávon hozott valamilyen szinten pozitív eredményt, középtávon és hosszú távon azonban - az arany drágulása miatt - több százmillió dolláros veszteséget okozott az országnak.

Nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy Ukrajnában is valami hasonló jellegű történet játszódott le a napokban. Hisz lényegében minden adott hozzá. Amerikaiak által támogatott rezsim, cionista helytartók, kormányprogrammá tett globalista elvek.

4 kommentek:

Karina írta...

A magyar aranykészlet eladásának lett is nagyon komoly visszhangja: Dávid Igazságügy miniszterasszony úgy megbüntette a közreműködő bankárokat, hogy nosza! Fejenkét mindkettő kapott két-két hónap börtönbüntetést! Azóta már sajnos romlott az igazságszolgáltatás! (youtube: tolvajkergetők 7. ma már a tolvajelfogókat bünteti a rendőrség)

Anna írta...

Úgy ám! Az utolsó sorban említettek azt az ötmilliárdos ráfordítást, amivel kirobbantották az ukrajnai balhét, búsásan visszalopták, hogy az ürülőben lévő USA trezort föltöltsék. Mivel Merkel is szeretné hazavinni a németek által hosszú ideje Amerikában, Párizsban és Svájcban tárolt aranykészletét. Nagyon valószínű tehát, hogy Kijevben az súlyos 40 láda, amit a "titokzatos" gépbe raktak, ellopásra került.

Névtelen írta...

Amerika és hű csatlósa - azaz Kis- és Nagy Izrael - ismét kirabol egy nemzetet.
Ha egyszer egy üzlet megindul...

Jóska írta...

Azért 40 láda, mégpedig olyan méretű és súlyú ládák, hogy két tehermikrobusz (bármi legyen is az), illetve egy teherszállító repülőgép el tudja őket szállítani, valamint néhány ember el tud cipelni egyet, az néhány tonnánál nem lehetett több. Ha mondjuk 100 Kg egy láda, azt cipelni már komoly munka két embernek. És akkor az még mindig csak 4 tonna.
Persze 4 tonna aranyat lenyúlni is csúnya dolog (feltéve, hogy tényleg az volt), de ha csak ennyi volt Ukrajna aranykészlete, az régen rossz.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló