Ugrott a bécsi cukrászdanyitás


Nem tudom, hogy az elmúlt napok történései után az átlag izlandiak szembesültek-e már azzal a ténnyel, hogy nekik mostanság biztos nem lesz cukrászdájuk Bécsben. Abban viszont biztos vagyok, hogy ha szembesültek vele, ha nem, magasan tesznek az egészre. A bécsi cukrászdanyitásra is, meg úgy en bloc az egész felvilágosult Európai Unióra. És ez most már nemcsak a hétköznapi emberek véleménye, hanem a hivatalos izlandi kormányálláspont is.

Múlt pénteken Gunnar Bragi Sveinsson külügyminiszter az ottani köztelevíziónak nyilatkozva jelentette be a kabinet döntését: „A két kormánypárt, a Haladó Párt és a Függetlenségi Párt megállapodott annak a törvényjavaslatnak a szövegében, amely a 2010-ben beadott EU-tagsági kérelem visszavonását tartalmazza. Izland népszavazás megtartása nélkül visszavonja uniós csatlakozási kérelmét.”

Ennyi.

[Nei takk! - Kösz, nem!]


Az izlandi kormány a közvélemény teljes egyetértésével finoman szólva is beintett az EU-nak. Nem érdekelte őket, hogy a társulási folyamat már elkezdődött, nem érdekelte őket, hogy a csatlakozási tárgyalások 35 tárgyalási témafejezetéből 21-et már megnyitottak, és tízet már eredményesen le is zártak. Nem törődtek az EU-ból jövő nem hivatalos csatornákon érkező fenyegetésekkel és üzengetésekkel. Az izlandi vezetést csak és kizárólag egy dolog vezérelte: Izland nemzeti érdeke.

Persze most sokan mondhatnák, hogy Izland túl kicsi ország ahhoz, hogy jelentőséggel bírjon az EU szempontjából. Ez egyrészt igaz, hisz egy nagyjából 300 ezer lélekszámú ország valóban nem képvisel nagy piacot, valóban nem képvisel se gazdaságilag, se katonailag jelentős erőt. A döntésük ettől függetlenül azt gondolom, mégis jelentős. Izland innentől követendő példa lehet arra, hogy miként lehet ellentmondani a globalista törekvéseknek. Követendő példa lehet arra, hogy miként tudja egy ország a saját útját járni, hogy miként tud egy ország a saját érdekeit a legjobban képviselve ellavírozni a világ dolgait befolyásoló érdekcsoportok között.

Az izlandiak múlt pénteken elvetették a kockákat. Érdemes lesz figyelni, hogy hol állnak meg…

7 kommentek:

Névtelen írta...

Itt volna mit tanulni a "magyar" kormányoknak!!! Ezek itt csak seggnyalásból és hazaárulásból érték el a profizmust.

Látó írta...

Jó-jó, és a cukrászda...?

Karina írta...

Igen nekik könnyü!( ott Izlandon) Nem Európa közepén egy " átjáróházban" élnek és a környékbeli szomszédaik sem várják ugrásra készen, mikor szedhetik , daradolhatják mégjobban szét őket. Nem utolsó sorban,Izlandon rendes, hazát,polgárait, szerető vezetőik, kormányaik voltak, vannak. Aki pedig azt hazudta nekünk jópénzért, hogy cukrázdát vehetünk Bécsben, az egy született hazug disznó, azért vigyorgott annyira amikor a TV.be propagálta ezt a marhaságot,mert maga sem hitte el azt, amit mondott. Sajnos nekünk meg ilyen bitang "megmondó embereink" vannak !

Unknown írta...

nem lesz könnyű dolguk, sok szerencsét nekik. szerintem hamarosan követik őket egypáran a tagállamok közül is.

Barrabban írta...

Ez nálunk csak akkor lesz megvalósítható, ha a parlamentünkben a magyar politikusnak álcázott csibészek helyett izlandi politikusok fognak döntéseket hozni. Bennük -úgy látom- még irányunkban is több nemzeti tisztelet van, mint a honiakban együttvéve.

hangszoros írta...

Azért mi is tehetünk róla, hogy a csahosok ilyen befolyásra tudtak szert tenni! http://hu.metapedia.org/wiki/Zsid%C3%B3csahos El kellett volna mindenkinek menni szavazni- igy nem lett volna 2/3ad. És ki kellene a visszahívhatóságot kényszeriteni! A lehetőséget meg meg kell ragadni! Pl:http://www.youtube.com/watch?v=mL4VsA8WIL4 A megoldások valahogy igy képzelhetők el!.http://www.youtube.com/watch?v=oHvnDXiQGXs

Névtelen írta...

Izland meglehetősen sajátos helyzetben van. Tulajdonképpen Európa perifériájának számít. Jelentősége tulajdonképpen annyi, hogy aki uralja a szigetet az uralja az Észak atlanti térséget. A viszonylagos elzártság és a zord viszonyok között, a megélhetésért vívott évezredes harc erős zárt közösséggé formálta az izlandiakat. És azt hiszem ez az alapja annak a kollektív tudatnak amely megkülönbözteti őket a nagy európai birkanyájaktól és amely képessé teszi őket arra, hogy érdekeiket bármikor érvényesítsék ha úgy gondolják, hogy sérelem érte őket. Jó példa erre a 2008-as vértelen forradalom aminek alapja az volt, hogy az ország pénzügyi rendszere bedőlt mert a közösség megkérdezése nélkül felvett - és jobbára magánzsebekbe vándorolt hitelek - elértéktelenítették a pénzt. A forradalom megdöntötte a kormányt, aki sáros volt azt becsukták, a hiteltörlesztést pedig leállították. Azóta az ország gazdasága rendbe jött. Talán nem véletlen, hogy a példa esetleges ragadós volta miatt a média világszerte erősen kussolt erről a történetről. Bővebben itt:http://brookskiado.hu/content/izland-titkos-forradalma Az izlandiak tehát nem ostobák. Nyilván nagyon is tisztában vannak azzal mi történik ha az EU/IMF beteszi a lábát az országba, ezért nem csoda ha a kollektív bölcsesség okán a hideg rázza ki őket még a gondolattól is, hogy őket is belerángassák a buliba.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló