Kioktatnak a legnagyobb tolvajok

Újsághír:

Svédországtól Görögországig: Korrupció az EU-ban

Brüsszel (dpa)

Az EU Bizottsága tájékoztatása szerint mind a 28 EU-tagországban jelen van a korrupció – bár egészen eltérő mértékben. Az Unió eminensei közé tartozik Svédország, amely az EU szerint példamutató harcot folytat a korrupció ellen. Az élmezőnyhöz tartoznak még olyan skandináv országok, mint Dánia és Finnország, ahol az EU-körkérdés eredménye az, hogy a lakosság többsége szerint a korrupció nincs nagyon elterjedve. A skála alsó végén dél-európai országok tanyáznak, mint például Görögország és Olaszország. Görögországban gyakorlatilag mindenki (99%) úgy tartja, hogy mindent átitat a korrupció, Olaszországban ez az arány 97%.

Különösen rossz a helyzet az egykori keleti blokkhoz tartozott Romániában, ahol az EU-jelentés szerint a korrupció „beépült a rendszerbe”. Azok közé az európai országok közé tartozik, ahol hatékonyan lépnek fel a korrupcióval szemben.

Németország jó érdemjegyet kapott Brüsszeltől.

A hír nyomán a magyar sajtó is rávetette magát a témára, és részletesen csemegéztek a jelentés Magyarországról szóló részével. Felsorolják, hogy nálunk átláthatatlan a pártok finanszírozása, visszaélnek a pályázatokkal, megbundázzák a közbeszerzéseket, nagy a korrupciós kockázat.

Tudjuk ezeket persze.

Bezzeg Nyugaton!

Nekem a legelső, ami eszembe jutott, az a sportolók doppingolása. Az is csalás, vagy nevezhetjük korrupciónak. Mindenki doppingol, de a csóró magyar atléták buknak le és szégyenülnek meg, a szuper amerikaiak pedig villognak, mert olyan szerekre és módszerekre telik nekik, amiket nem lehet kimutatni. És lám, most pontosan ugyanígy mi vagyunk közszemlére téve elrettentő példaként, mint micsoda utálatos banda. Szemben a cukor nyugatiakkal, akik becsületesek.

Mindezt az EU állapította meg az ő fejlett eszközeivel, a nagy tudásával.

Hogyan is?

Körkérdést tettek fel a lakosság körében. Közvélemény-kutatást végeztek.

Ez már aztán a módszer!

Az átlagember ugyan honnan is tudná ezeket? Nyilván nem lát bele semmibe, és csak mond a kérdésre valami sablonos választ. Jó, persze, azt mondja, ami a levegőben van. De a levegőben az van, amit a média sugároz, illetve amit a különféle politikai véleménybefolyásolók a saját érdekükből terjesztenek. Ahol a két fő pártbanda tele torokból anyázza és mószerolja egymást, ott korrupciógyanús minden. Akár joggal, akár nem. Amelyik országban nincs ilyen éles marakodás, ott könnyebben és többen gondolhatják, hogy nagyjából rendben mennek a dolgok. Az EU „hiteles” vizsgálata nagyon gyenge lábakon áll, ha az egyszerű átlagpolgárok megkérdezésére támaszkodik. De ők messzemenő következtetéseket vonnak le belőle, és valószínűleg fontos döntéseket is befolyásolni fog. A mi kárunkra persze. Megint láthatunk egy Vivien Reding-típusú aktuális libát, aki komoly pofával kioktat, miközben ordít róla az áporodott butaság.

Az a kérdés is felvetődik, hogy egyáltalán mi számít korrupciónak, sumákolásnak. Az egész pályázati rendszer nyilván. Annyit lopnak belőle, amennyi ráfér a pofájukra. Én magam is tudok egy csomó konkrétumot. Csak nem bírom bebizonyítani. Naná, hogy nem kötik az orrunkra, és nem engednek a közelébe sem. Eleve olyan az egész. Nem mi találtuk ki ilyenre! Az egész EU-rendszer nem a mi találmányunk! Márpedig ahol lószar van, ott veréb is lesz... De csak ez számít korrupciónak? A nyugati országok érdekeinek az erőfölényükre alapozott, mézmázba burkolt pofátlan érvényesítése nem? A kelet-európai tagállamok százféle módon történő kiszipolyozása nem? A hazudozásuk, a keneteskedésük nem? Az önálló gazdaságunk lerombolása nem? A zsidó nyomulás nem? A dolgainkba, a belügyeinkbe „demokráciáért aggódás” címén való beleugatás nem?

Külön arcátlanság, hogy a pártok finanszírozásának átláthatatlanságát a fejünkre olvassák, miközben pontosan ők azok, akik bicskanyitogató mértékben pénzelnek és foglalkoztatnak mindenféle patkány hazaáruló pártokat és Paul Lendvai típusú férgeket suttyomban, fű alatt, vagy újságokat, tévécsatornákat pénzelnek és működtetnek a kedves, becsületes nyugatiak érdekeinek keresztülviteléhez, keresztülgázolva tökön-paszulyon, szétrombolva a közélet egészséges működésének maradék kevés kis lehetőségét is.

Mindezeken túl van azonban még valami. Olyan, ami fontosabb az összes többinél.

Fel kellene fogni – Nyugaton is, de nálunk idehaza is -, hogy Kelet-Európában a kapitalizmusnak ötven éves szünet után most ismét a kezdeti, kialakuló szakasza van. Most folyik a kapitalizmushoz szükséges vagyoni polarizálódás. Most keletkeznek a tőkék. Azok a tőkék (és tőkések), amik nélkül nincs kapitalista rendszer. Ez az időszak nem cirmos cica. Kegyetlen, brutális, hazug és mocskos. Ilyen, sőt még ilyenebb volt Nyugat-Európában is annak idején. Ők miből gazdagodtak meg, csak nem a gyarmatokból? A szörnyű nyomorokból? Mit ír erről például Victor Hugo vagy Charles Dickens? Ők már túl vannak rajta, más szakaszba értek. Az ő szakaszukat a miénkkel összevetni nemcsak hogy nem korrekt, hanem súlyos nagy butaság. A rendszerek és a gazdaság működésének tragikus nem ismerete.

És ezek oktatgatnak bennünket.