Kemény a szék, régi a PlayStation…


Gondolom, sokan emlékeznek még a norvég Anders Behring Breivikre, aki 2011. július 22-én összesen 77 ember halálát okozta, amikor autóba rejtett pokolgépet robbantott az egyik oslói kormányzati épületnél, majd nem sokkal később gépfegyverrel mészárolva, ámokfutásba kezdett Utoya szigetén, a Norvég Munkáspárt ifjúsági tagozatának táborában. A szabadkőműves nézetek valló tömeggyilkost a norvég hatóságok végül az ottani törvények szerinti legsúlyosabb büntetésre, 21 év börtönre ítélték, amit egy finoman szólva is luxusbörtönnek nevezhető intézményben kell letöltenie.

Azonban jellemzően a realitástól teljesen eltávolodott, liberális elvek vezérelte norvég helyzetre, most már ez sem elég. Nem elég a tetthez képest nevetségesen rövid idejű büntetés, nem elég a hotelkörülmények közötti börtönélet. Breivik ugyanis még ezek után sincs megelégedve fogvatartásának körülményeivel, és sanyarú helyzetére hivatkozva panaszlevelet írt a börtön vezetésének.


A levélben szörnyűnek jellemezi helyzetét és kínzónak a mindennapokat. Jobb sétálási körülményeket, a külvilággal való kapcsolattartás biztosítását, karosszéket követel, továbbá azt, hogy PlayStation 2-es játékkonzolját cseréljék le a legújabb 3-asra, amelyhez ő maga akar játékokat választani. „Az összes rab játszhat a felnőtteknek szóló programokkal is, nekem csak kevésbé érdekes, gyerekek számára készített játékaim vannak. Például a Rayman Revolution hároméveseknek való. Hozzáférést kérek felnőtt játékokhoz is, amiket én választhatok ki.” – áll a követeléslistában, ami aztán így folytatódik: „Továbbá kérem, hogy a fájdalmasan kemény irodai székét egy fotelre vagy egy szófára, az írógépemet pedig egy személyi számítógépre cseréljék ki, valamint szeretném, ha a rendelkezésemre álló heti 300 koronás (nagyjából 11 ezer forintos) ellátmányi keretem megkétszereznék, hogy többet költhessek postaköltségre.”

És hogy a történet mennyire komoly, azt mi sem jelzi jobban, mint Breivik fenyegetése arra az esetre, ha netán mégsem teljesítenék a követelésit. Ez esetben ugyanis a sanyarú sorsú norvég éhségsztrájkba kezd.

Ilyen gondokkal küszködik hát a felvilágosult Norvégiában egy tömeggyilkos, aki 77, zömében fiatal meggyilkolásáért felelős. Kemény a szék, régi a PlayStation…

És ne lepődjünk meg nagyon azon, hogyha a következő hetekben a hírek majd nem arról szólnak, hogy Breivik mennyire lefogyott a nagy éhezésben…

2 kommentek:

Névtelen írta...

Emlékszem, még" szabadkőmérges" ruhában is flangált, azonkívül még az is figyelem felkeltő, hogy egy baloldali táborba ment ahol 77 fiatalt egyszerűen legéppisztolyozott. Nálunk alig volt vísszhangja Hogyan lehetséges ez?.Az itthoni" rettegők, akik állandóan "félelemben" élnek hogy, hogy nem vonulnak ki hetente az utcára" brevikfasiszta" ellen antifasiszta naggyűléseket, tüntetéseket rendezni? Ahol az ilyen tömegmészárosokat ennyire " megbecsülik," az már beteges!

Anna írta...

Ha szk nézeteket vall, 21 éven át mindent megkap, amit kér.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló