Az udvari bolond

„Ilyen ember nem születik még egy” –áradoznak a neten Hofi Gézáról, és felköszöntik születésnapja alkalmából decemberben, noha júliusban született. Mi a népszerűség, ha nem ez? Tele van vele a Facebook. Valóban legendává vált, tizenegy évvel 2002-es halála után ez már visszavonhatatlan. Mások keményen utálják, fizetett udvari bolondnak tartják, aki gőzlevezetőként a Kádár-rendszer fennmaradásának volt eszköze. Mi az arány az ájult rajongók és az utálók között? Fele-fele? Nem. A rajongók sokkal többen vannak. Megkockáztatom, hogy még a nemzeti oldalon is. Márpedig a népet nem lehet leváltani. Ezt Bertolt Brecht mondta, aki zsidó volt, de attól még igaz. (Érdemes ám nézegetni a műveit.)

Tényleg nem született újabb Hofi. A saját idejében is egyedi volt, és hasonló nem lett helyette. A műfaja, a stand up comedy (magyar elnevezésre nem futotta) virágzik ugyan, de elég lesújtó színvonalú, talán a Kőhalmi és a Felméri nevű figurák képviselnek nívót, a többiek siralmasak. De hát nem is akarnak a Nép Hangja lenni – beérik a pénzzel ugye.

Ez a tehetségesség azért lényeges, mert felvetődik a kérdés: nekünk nemzeti radikálisoknak itt és most vannak-e ilyen hatást elérni tudó embereink. És miért nincsenek?! Kinek a dolga volna odafigyelni az ilyesmire? Vagy egyáltalában fel sem vetődnek az ilyen szempontok?

Hogy Hofi miért lehetett ilyen egyedülálló, az több tényezőből tevődött össze. A televíziózásban és egyáltalán a publicitásban a hetvenes-nyolcvanas években még nem volt ekkora bőség. Akárki nem szerepelhetett. Hofinak ráadásul olyan hátszele volt, mint a Mikroszkóp Színpad és annak főnöke, a köztudottan ex-ávós, és Hofihoz hasonlóan szintén zsidó Komlós András. Már akkor is így működtek a dolgok. Azóta talán még jobban. Mindig.

Mindez kevés lett volna, csakhogy Hofi tehetséges is volt. Szögezzük le – vagy ha úgy tetszik, nézzünk szembe vele – Hofi Géza nagyon tehetséges volt a műfajában. Így kerek a kép.

Az udvari bolondi és a gőzlevezetői szerepet valószínűleg nem tervezték meg. Nem tervezés eredménye lehetett. Inkább csak elkezdett kialakulni, és a mindent kiguvadt szemmel leső-figyelő elvtársak értelmesebbje felfedezte: nekik ez jó így. A Ludas Matyi című szatirikus hetilap volt még ilyen gőzlevezető, szintén példátlan népszerűséget elérve.

Mindmáig nagy igény volna rá a lakosság / nép / nemzet (nem kívánt törlendő) körében. Elég baj ez... Mert az igény lényegében arra vonatkozik, hogy legyen valaki, aki kimond dolgokat helyettünk, és reménykedni lehet, hogy a dolgok ettől jobbra fordulnak anélkül, hogy mi magunk tevőlegesen tennénk valamit.

Ugyanolyan dolog ez, mint a „na, akkor beírunk a tévének” szindróma. Folyamatosan és nagyon sokszor – legutóbb ma reggel – találkozom azzal a jelenséggel, hogy emberek a Hatalommal vagy a Hivatalokkal szembeni konfliktusaikat úgy reagálják le, hogy ordítani kezdenek, „írok a tévének”. Aztán nem írnak. Vagy ha írnak, az is mindegy. Ezzel az erővel a porszívónak vagy a mosógépnek is írhatnának. De a fejükben ott van ”A Tévé” mint valamiféle mindenek fölötti uralkodó.

Ahelyett, hogy ők maguk tennének. Az asztalra csapnának.

Nem. Hogyisne.

Ott a Tévé, ahová folyamodni lehet végszükség esetén. És benne Hofi. Aki megmondja. Keményen!

Sokan azt mondják: a magyar nem birka, hanem türelmes.

Biztos?!

Hofi aztán bő tíz évvel túlélte a Kádár-rendszert. Nem tűnt el vele együtt – például ebben is lényeges szerepet kapott az a tényező, hogy tehetséges volt. Nézzük meg ezt a kis műsort tőle:

Tetszik?

Nekünk radikálisoknak nem annyira tetszik, na persze.

Pedig – és ezt megint el kell ismernünk, ha nem akarjuk becsapni saját magunkat – vannak részigazságok abban, amiket Hofi mond. Ha nem lennének, nem volna népszerű a lakosság / nép / nemzet (nem kívánt törlendő) túlnyomó részének körében.

Gondoljunk csak akár például arra, hogy milyen sok szélhámos él vissza napjainkban a nemzetivé maszkírozásból. Chanádnak volt a legszebb Bocskai-ruhája! Miközben a valódi és becsületes hazafiaknak nem volt rá pénze. És ezzel a tényleges vagy képletes Bocskaiba csomagoltságos tetű karrierizmussal Chanád nem állt és áll egyedül...

De hát ugyanezt a témát feldolgozta már a Díszmagyar című 1949-ben készült magyar film is, amit a nagyon zsidó Keleti Márton rendezett. Abban is igazságok keverednek sumák manipulációkkal, és aztán hogyan, hogyan sem, mindig a zsidók érdekeinek megfelelő chipek ültetődnek be a mafla közönség agyába.

Hofinak nagyon sok mindenben igaza volt. Még helyenként a díszmagyaros számában is. Csak hát ezzel úgy vagyunk, mint az egyszeri katonatiszt a feleségével: ő maga folyton kurvának nevezte, de ha valaki más merészelte volna, azt rögtön karddal kaszabolja le. Amiket mi kimondhatunk, azt a zsidó Hofi és a mögötte lappangott zsidó brancs ne mondja, mert tőlük egészen más, és főleg tőlük mások lesznek a hangsúlyok, egészen más lesz a kimenetele az egésznek.