Körülmetélve


Gyorsan változik a világ, ez nem kétséges.

Alig több mint egy éve, Szegedi Csanád nemzeti radikális politikusként, a baloldali ellenfelei szerint megrögzött antiszemitaként, osztotta az észt a rá figyelőknek. Ma pedig már arról szólnak a hírek, hogy Szegedi Csanád a Westmounti Chábád programigazgatója, Devorah Shanowitz meghívására decemberben Montrealba látogat, hogy a kanadai zsidó közösség előtt számoljon be csodálatos, már-már filmvászonra illő történtéről.

Így megy ez.

A látogatás híre erősen megosztotta a kanadai zsidókat. „Egyértelműen opportunista″– állítják a látogatás ellenzői, akik szerint Szegedi csak azután vállalta zsidóságát, hogy nem sikerült eltusolnia az ügyet. Shanowitz azonban nem ért egyet a kételkedőkkel és szerinte Csani „jóhiszeműen igyekszik megváltoztatni az életét, jóvátenni a múltját és próbál kapcsolódni a zsidó identitásához.” Aztán a még nagyobb nyomaték kedvéért még hozzátette: ”Magam is rendszeresen tartom vele a kapcsolatot, a megbánását alaposan tanulmányoztuk, és őszintének tartjuk. Csanád kóser ételeket kezdett enni, tanulmányozza a Tórát és még körül is metéltette magát, ami felnőttként nem egyszerű dolog.”


Ez már valami.

Ha Csani elkezd valamit csinálni, akkor azt tolja ezerrel. Egyszer antiszemita, másszor meg körülmetélteti magát. Attól függően, hogy mikor, melyik hoz jobban. Bár mondjuk a fajtáját tekintve ebben nincs is semmi meglepő.

Azt pedig csak őszintén remélni tudjuk, hogy a körülmetélési szertartás minden részletében megfelelt a zsidó hagyományoknak. Értsd, a rabbi a beavatkozás után a felvilágosult vallási előírásoknak megfelelően, a szájába vette a vérző makkot, és erős szívást kifejtve elősegítette a mielőbbi gyógyulást.

De mindentől függetlenül, a hírt olvasva azért elgondolkodik az ember…

Vajon hogy tudott ez az alak a magyar nemzeti radikális mozgalom egyik vezetője lenni? Hogy tudott ilyen belső ”értékekkel” eljutni odáig? Ha egy ember képes ily módon megváltoztatni a világról alkotott képét, akkor szinte biztos, hogy ennél lényegesen kisebb súlyú ügyekben is megtette ezt korábban nemegyszer, nem kétszer. Hogy-hogy nem tűnt fel azoknak, akik körülötte voltak, akik tolták felfelé, hogy valami nincs rendben vele?

És most nem a történet legvégére, a borsodi botrányokra gondolok, hanem már sokkal korábbra…

4 kommentek:

xanax írta...

http://youtu.be/xum5P4XT2-Y

Anna írta...

Hát igen! Szöget üt az ember fejébe, hogy a Jobbik megjelenése pillanatától miért nem tudott fölényes győzelmet aratni a szocliben. Hiszen akármelyik közvélemény-kutatást nézzük, pár százalékos különbség van még mindig utóbbiak javára. És az a sok "megcsömörlött" volt piros könyves, akik a tagságot gyarapítják. Így hiába akar az a pár jó képességű fiatal bármit is, míg meg nem tisztítják soraikat, addig nem sikerült előbbre jutniuk.

Névtelen senki írta...

Kedves gabeebee !
Szegedi Csanádot utáljuk eléggé, és Isten látja lelkemet, soha nem toltam, mer t nem körülötte voltam.
Az EU választás hibája sem az én bűnöm, választottam volna a mi gönczünk lányát?
Viszont helytelennek tartom a körülmetélés általánosító elítélését! Aki dolgozott sebészeten, az tudja, hogy a felnőtt magyar lakosság hány százaléka szenved fitymaszűkületben!
Szülés után az orvos, vagy a szülésznő hibája miatt nem rántották fel a kukiján a fitymát, ez lett volna a megoldás! Később a szűk fityma akadályozza a tisztítást, később a nemi életet, öregkorban előjövő egyéb komplikációkról nem is szólva.
Természetesen, amit a rabbi cselekszik, az egy vallási túlzás, de pl. Amerokában is divat volt egy időben -az orvosi megoldás ismeretének hiánya miatt.
Vicces, de a sebészeten rengeteg idős ember szorul rá erre a műtétre -több száz évente(!), ezzel legyünk óvatosak!

Névtelen írta...

Ezen már nem csodálkozik senki. Mi megy itt a II.,világháború óta? Bebörtönzés, kiszabadítás, megbánás, újratemetés, elhatárolódás, megbocsátás,újrakezdés,igérgetés, átverés.Ezt teszik, tették velünk dicső vezetőink.Szinte" véletlenül" mindig a "metélők " és leszármazottaik, fajtársaik. kerülnek a hatalomba! Felháborodtunk, megbüntettek minket. Ma már fel sem háborodunk, csak nézünk mint bobi a moziban és várjuk hogy mikor lesz már vége ennek a sok mocsoknak? Szerintem nem a körülmetélkedés a legnagyobb gond. Más népeknél is divik egészségügyi okok miatt. Úgy tünik, itt már eláraszt mindent a a guano! A " metélők" jóvoltából rohan a világ a pusztulás felé!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló