Csicska népnek nem kell szaktudás

Akinek ismeretsége van a szakiskolák - korábban szakmunkásképző, még korábban MTH, azelőtt tanoncképző – területén, az tudja, hogy ez a hajdan szebb napokat látott intézményrendszer mélyrepülésben van. Minden szempontból! Maguk az iskolák olyan pénzhiánnyal küzdenek, hogy napi filléres gondjaik vannak, akár a közüzemi számlákat is alig bírják fizetni. A tanárok menekülnek, ha tehetik. A legfontosabb pedig, hogy a tanulók – ronda szóval az emberanyag – minősége mostanra lesújtó lett. Erről közölt nemrégiben riportot a Szabad Föld (bizony ám, létezik még a Szabad Föld újság!) honlapja Önveszélyes szakképzés címmel.

Szemléletesen felsorolja és illusztrálja a rengeteg problémát. Érdemes elolvasni, itt most csak rövid ízelítő:

Különösen a magyartanároknak fájhat a fejük, az általános iskolából ugyanis úgy kapják meg a diákok egy részét, hogy funkcionális analfabéták. Ez annyit tesz, hogy ismerik a betűket, ki tudnak silabizálni egy szöveget, de az értő olvasással már meggyűlik a bajuk. Hogy a helyesírás alapjairól ne is beszéljünk! Sokaknál a szótagolással is bajok vannak, nem tudják ábécé szerinti rendbe sorolni a betűket. Ez azt jelenti, hogy a fejlődésük vélhetően még az alsó tagozatban elakadt. Később már esélytelenné váltak, és a kedvük is elment a tanulástól. Félő, hogy eztán ugyanígy távoznak majd a szakiskolákból. A képzés átalakítását ugyanis a közismereti tárgyak megsínylik: alapozó évek hiányában nem lesz idő sem felzárkóztatásra, sem a hiányok pótlására.
– Az a diák, akinek nehézségei vannak az olvasással, legfeljebb úgy tud elsajátítani egy szakmát, hogy például ellesi, miként fonja a kalácsot a mestere. Egy bonyolultabb receptet azonban már nem tud önállóan megérteni. Aki hadilábon áll az írással, olvasással, annak felnőttként az is problémát okoz, hogy kitöltsön egy hivatalos dokumentumot – tudom meg Hadházi Róbertné igazgatóhelyettestől, aki magyart és történelmet tanít.

Ebből és a többi részből elég vigasztalan képet kapunk. Pedig nem kevesebbről van szó, mint a jövő – akár a közvetlen jövő – dolgozóiról, akiktől azt várjuk, hogy termeljenek, vagyis működtessék és ellássák az országot.

- Azért tetszett a cikk, mert kitűnő látlelet. És egy szeletben mutatja a nagy egész (a közoktatás) lényegi problémáját: a minőségi oktatás hiányát az alapoktól kezdve. Erről NEM a gyerekek tehetnek, ők áldozatai a helyzetnek. Ráadásul rengeteg olyan szakma van, amelyet igazán csak az érettségi utáni szakképzésben szabadna tanítani. Sajnos a szakképzés állapota is azt mutatja, hogy a magyar gazdaság nem tud majd elmozdulni a következő időben – írja facebookos kommentjében tanárnő ismerősöm, aki jószándékú, lelkiismeretes, azonban nagyon naiv, és azt gondolja, hogy a szakmunkásképzés állapota okozóként viszonyul az ország állapotához. Pedig éppen fordítva van. Nem okozója az ország helyzetének, hanem a következménye.

A cikk semmiképpen sem akar politizálni, ezért messzire elkerüli azt a kérdést, hogy miért ilyen ledorongoló a szakmunkásképzés állapota.

Mellébeszélés nélkül mondjuk ki kereken: azért, mert a jelen politikai-társadalmi-gazdasági berendezkedésben ezekre a tanulókra nincs szükség. Egyrészt szakmunkásként és a szaktudásukra nincs szükség, de másrészt személyükben sem. A mostani Magyarország kb. 4-5 millió emberre van méretezve, ennyi embert tud értelmesen megszervezni, ennyit tud működtetni. Ebbe a kontingensbe a húsz év körüli, nem gazdag családból származó, háttér nélküli, nem különösebben tehetséges fiatalok nincsenek benne. Ez úgy jelenik meg a felszínen, hogy nincs számukra munkahely. Vagyis nem várja őket semmi és senki. Egyszerűen nincs rájuk szükség. (Megjegyzés: automatikusan a tanárokra, sőt az iskolákra, de egyáltalán a fél országra sincs szükség a mai berendezkedésben.)

Ha volna rájuk szükség, akkor a mindenkori magyar kormány kényszert és késztetést érezne a szakmunkásképzés rendes üzemeltetésére. Volna rá pénz, lenne rá igazi odafigyelés. De nincs. Azért, mert az egész témakört és az egész embermennyiséget csak egy púpnak érzik a hátukon. Kezdeniük kell vele valamit, mert különben azonnal szétesne az ország, de a feladatot valójában szociális kérdésnek kezelik, nem pedig a humán erőforrásokba történő beruházásnak.

Megy persze a hablaty az amerikai nyelvből lefordított kamukkal a tudásmunkásokról és a tudásalapú társadalomról, de ez pusztán csak szómágia. A valóságban a különösebb tudás nélküli betanított munkásokra, összeszerelőüzemi gályarabokra van szükség. Azokból is csak korlátozott mennyiségben.

Akkor minek erőlködnének a szakiskolák rendes megszervezésével és finanszírozásával? Kell a pénz másra, ezt a témát meg rálőcsölik mindenféle Hoffmann Rózsa szintű figurákra, hadd játszadozzanak és vergődjenek vele azok.

Maguk a tanulók pedig – nos, hát ők olyanok, amilyenek. Most ne másszunk bele a tizen- és huszonévesek milyenségének és annak okainak témájába. De az biztos, hogy nem valami fényes... A szakmunkásképzőben ráadásul az alja gyűlik össze. Nem akarok ezzel senkit megbántani, de tény. Aki vitatja, az menjen oda, és nézze meg. Az alja, sőt annak is az alja. Annyira, hogy hovatovább egyszerűen cigánylerakat. Velük aztán tényleg eleve nem is lehetne színvonalat produkálni. Ráadásul tudván tudják, hogy úgysem lesz lehetőségük a „tanult” szakmában elhelyezkedni, és mehetnek munkanélkülinek, mehetnek az értelmetlen és öncélú átképzőkre, vagy mehetnek külföldre mosogatónak, cselédnek. Akkor milyen hozzáállást várhatnánk tőlük?

Ezen a területen is azzal szembesülünk, hogy Magyarország gyarmat, és a gyarmaton sok mindenre nincs szükség – például arra sem, hogy a bennszülöttek tudással rendelkezzenek. Kell ennyi és ennyi csicska, azok minél butábbak, annál jobb. A többi meg mehet a levesbe. Ez a szerkezeti tényező az élet minden területén egyre jobban eluralkodik, így tehát az oktatásban is, aminek pedig a nemzet jövőjét kellene biztosítania.