Célja a rombolás

A zsidók által alapított, szerkesztett, működtetett, szponzorált, és zsidó-liberális stratégiai célokat szolgáló Heti Világgazdaságról kezdettől fogva tudjuk, hogy micsoda. A megbízhatóságának és a hitelességének a gondosan kialakított nimbusza rettenetesen hamis, mégis aránylag hatékonyan működik például abban a tekintetben is, hogy a többi hasonló manipulatív médiatermék engedelmesen követi a hírközlés tematizálásában, illetve megfellebbezhetetlen hivatkozási alapként szolgál, mert kialakult, hogy ha valamit a HVG megírt, az úgy is van. Valójában persze dehogy. De a sznobok elfogadják. A HVG a megmondás netovábbja ugye.

A Nyáry Krisztián nevű személyt már kevesebben ismerik, de a tapasztaltabb újságolvasók közt azért viszonylag mégis elegen. Tudjuk róla, hogy a haladó-demokratikus-urbánus-ballib, magyarán zsidó manipulátorok mintapéldánya.

Most a HVG-ben Kölcsey férfiaknak írt szerelmes leveleket címmel Nyáry Krisztiánnal jelent meg interjú.

Egy részlet belőle:

hvg.hu: A második könyv előszavában írja, hogy sokáig hezitált, meg merje-e írni Kölcsey történetét, vagy sem. Nyilván botránygyanús a Himnusz költőjéről megírni, hogy a saját neméhez vonzódhatott.

Ny. K.: Legalábbis szerelmet érzett egy férfi iránt. Minden Kölcsey-monográfiát elolvastam, és látszik, hogy mindenki kerülgeti ezt a témát. A szerelmi életéről például olyan kétértelmű félmondatokat lehet olvasni, hogy a „Szemere Pálhoz való viszonya még a szentimentálisnál is több volt”. Vagy egyszerűen csak azt mondják a monográfiák, hogy a magánéletéről semmit sem lehet tudni, vagy azt, hogy nem is volt valódi tárgya a szerelmének. Mindez azért nehezedik ránk, olvasókra és az irodalomtörténészekre, mert a Himnusz költőjéről beszélünk. Ez valószínűleg már rég nem lenne titok, kibeszéletlen dolog, ha nem ő írja a Himnuszt.

hvg.hu: Nyilván az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy ő maga sem tudott igazán mit kezdeni az érzéseivel.

Ny. K.: Valószínűleg nagyon elfojtós fiatal srác volt, akinek nem nagyon volt mihez viszonyítania. Az látszik a leveleiből, hogy próbálja nagyon elmagyarázni saját maga és az olvasói számára a különböző érzelmek természetét: folyamatosan azt elemzi, hogy mi a barátság, mi a szerelem, mi a hazaszeretet. Nem véletlenül találja ki azt a konklúziót, hogy mindez lényegében ugyanaz. A könyvben részben ezért írtam meg hosszabban a Kölcsey-fejezetet, mert szerettem volna minél többet megmutatni ebből a vívódásból, és azért nem írok le egy összefüggő történetet, mert nem lehet tudni, hogy pontosan mi történt.

hvg.hu: Mégiscsak kirajzolódik valami nagy érzelmi vihar az általad leírtakból és az idézett Kölcsey-levelekből.

Ny. K.: Kölcsey mindig is fontos volt számomra. Már irodalomtörténész koromban elgondolkoztatott, hogy lehetséges az, hogy egy alapvetően szerelmes verseket író és a saját érzelmeire koncentráló, klasszikus alanyi költő mindezt egyszer csak átalakítja hazaszeretetté. Már akkor sem tudtam, hogy ez hogyan működik. Nem értettem, hogy miért írja azt a szakirodalom, hogy senkibe sem volt szerelmes, miközben a szerelmes versei egyáltalán nem tanulmányversek, poétikai gyakorlatok.

Értjük a cikk tartalmát, az üzenetét. Egyrészt Kölcsey mint személy leráncigálva, másrészt a hazaszeretet csakis valami beteges dolog lehet, más érzések elferdülése, vetítgetése, eltorzulása.

Mindez rafináltan becsomagolva úgy, hogy tárgyilagosnak, tudományosnak, sőt majdhogynem emelkedettnek tűnjön, és a HVG-specifikus célközönség hasfájás nélkül bekajálja. Ha pedig nemzeti érzelműek is elolvassák, undorodjanak meg a Himnusztól, menjen el tőle a kedvük.

Nyárynak, a HVG-nek és az egész zsidóbrancsnak arra is ügyelnie kellett, hogy ne ütközzenek bele a nemzeti jelképek gyalázásáról szóló büntetőparagrafusba, amely így hangzik:

Nemzeti jelkép megsértése
334. § Aki nagy nyilvánosság előtt Magyarország himnuszát, zászlaját, címerét vagy a Szent Koronát sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, illetve azokat más módon meggyalázza, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Tehát ezt a büntetőjogszabályt kerülgeti ki az irodalomtörténetinek álcázott szemétkedés, amit a zsidó lapban fontosnak és aktuálisnak éreztek közölni egy zsidó krakélerrel készített interjú formájában.

Lehetne esetleg vitába szállni vele, hiszen a 19. században a romantika és a szentimentalizmus hatása annyira benne volt a műveltebb körök egymás közötti kommunikációjának a stílusában, hogy azoknál is előütközött, akik íróként vagy költőként más irányzatokat követtek. Mézesmázoskodó stílus uralkodott, akkoriban az volt a természetes. Ezt könnyen félremagyarázhatja a mai korban az, akinek eleve ez a célirányos szándéka.

De nem érdemes belemenni ilyen vitákba, mert azzal pontosan a Nyáry-félék céljait mozdítanánk elő, fokoznánk a rágalmak terjedését.

Felmerült a cikk mint téma a facebookon, és nyomban akadt egy agymosott, aki így szólt hozzá:

„Az baj, hogy Nyáry esetleg zsidó? Ifjú koromban nagy divatja volt a Jereváni Rádiós vicceknek, pl. egy hallgatónk kérdezte: igaz e, hogy Majakovszkij buzi volt? Válasz: igaz, de mi nem csak ezt szerettük benne.”

Világos a gondolat. Akár igaza is lehetne. Nyilván akadnak olyanok, akik „esetleg” zsidók, „mellesleg” zsidók, de közben már rég ateisták, és nem tartják a kapcsolatot a gondosan strukturált és szervezett, céltudatos és elszánt zsidó fősodorral. Bizonyára vannak ilyenek, noha a zsidóknál más népekhez képest összehasonlíthatatlanul kevesebb, hiszen bennük pontosan a rejtőzködve szerveződés a pláne, meghatározó és döntő mértékben.

Nyáry azonban nem „esetleg” és nem „mellesleg” zsidó. A tevékenységét figyelve már korábban is tudtuk, hogy tipikusan egy zsidó ügynök. Olyan, akinek a rombolás a célja. Mint most is.

Nem férnek a bőrükbe.