Büszkék lehettek magatokra


Azért csak kibújt a szög a zsákból. Végre minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy az elmúlt időszakban az országot gyalázó, a magyarokat támadó nemzetközi hadjárat mögött, így a Tavares-jelentés hátterében is mindvégig a honi balliberált oldal állt.

 [nagyításért katt a fotóra]


Mondjuk ez már eddig is sejthető volt, hisz egyrészt kizárt dolog, hogy külföldi politikusoknak maguktól ilyen szintű ismereteik legyenek az itthoni helyzetről, másrészről az elmúlt nagyjából száz év történéseit tekintve igazából nincs abban semmi meglepő, ha ismét bebizonyosodik, hogy a mai magyar baloldal lényegében nem más, mint genetikailag hazaárulók gyülekezete.

És hogy ez utóbbi mennyire így van, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a hazaárulás tényét maga az egyik érintett, Herczog Edit emeszpés európai parlamenti képviselő hozta nyilvánosságra, mintegy büszkélkedve azzal, hogy neki és az elvtársainak milyen fontos szerepük volt a nemtelen támadásokban:
Tavares-jelentés

Külön szólnék róla, mert – bizonyos hozzám eljutó információk szerint -, bár négyünk munkájának mintegy bizonyítványa, hiszen az Európai Parlament kétharmados többséggel ítélte az Európai Unió lényegi ismérveitől eltérőnek az Orbán-kormány politikai irányvonalát és utasította el azt, kételyeket ébresztett itthoni – párton belüli – megítélésünkben. Összeállítása elsősorban Göncz Kinga és Tabajdi Csaba érdeme, végigharcolásában mindannyian résztvettünk, elfogadtatásáért valamennyien mindent megtettünk. (…) Szeretném leszögezni: fellépésünk a Tavares-jelentés elfogadása során pártszerű, szakmailag előkészített és megalapozott volt, mindenben megfelelt vállalásainknak. Az Európai Szocialisták Pártjának vezetésében, az EP S&D frakciójában növelte a Magyar Szocialista Párt tekintélyét.

Azt hiszem, erre nem lehet, pontosabban nem is kell semmit sem mondani. Ez önmagért beszél.

Büszkék lehettek magatokra.

Senkiháziak.

15 kommentek:

Névtelen írta...

Vizsgáljuk már meg a büntetőjogi helyzetet.

Látó írta...

Sz@rháziak.

Zéé írta...

Mi is volt olyan "nemtelen" a Tavares-jelentésben? Hogy kerek perec kimondta, hogy Magyarországon egy maffiaállam épül? Hogy a sajtó híreit gyakorlatilag a Fidesz pártszékházában írják? Hogy az ügyészség, bíróság -gyakorlatilag minden - szép lassan Orbán sleppjének irányítása alá kerül? Ez a hazaárulás? És még csodálkoztok, hogy az úgynevezett radikálisok egyre jobban döglődnek a Jobbikkal az élen. Ilyen hozzáállással nem mások, csak a Fidesz hasznos idiótái. Ezt a jelentést nekik kellett volna megírni, a radikálisoknak, ennél sokkal radikálisabb formában. Ha ugyan tényleg az ország javát akarják, nem pedig asszisztálni egy despotikus maffiaállam létrehozásához. Mert tényleg ez a folyamat zajlik. És akkor még a gazdasági bűnözésről nem is beszéltünk, amiről ezek a szoci képviselők azért kussoltak, mert abban ők is benne vannak, nem csak Orbánék.

Ha így megy tovább, radikálisék lehúzhatják magukat a klotyón, mert egy fidesz-pincsikutyára senkinek nem lesz kedve szavazni. Akkor már inkább a Fideszre, aki a pórázt tartja, vagy a szocikra, akik ellenzékinek tűnnek. A most folytatott út a kisgazdák és a Miép útja.

Anna írta...

Ezek a különleges, selejt anyagból készült, az EU-ba befurakodottak jobb lenne, ha egykori, öregecskedő főnökük tanácsát megfogadva sürgősen lelépnének. Méghozzá hiányos öltözetben az Északi- vagy Déli-sarkkörön verve tanyát elvtársaikkal, mivel onnan könnyebben tudnák kifordítani a világot. Ha lenne rá idejük...

Névtelen senki írta...

Nem jó a végszó!
Nem senkiháziak, mert ezt a kifejezést magamra nézve sértőnek tartom.
Szarháziak.

Jenő írta...

Mégiscsak őrízni kell a demokratikusnak hazudott - liberonáci "értékeket". Ha nem tennék, még vád érné őket, hogy semmit sem tesznek azért a havi milliócskáért és egyebekért.

Gambit írta...

@Zéé:

Aha, csak mint az összes többi ilyen libernyák szar, nem a Fideszt és nem Orbánt ostorozta, hanem Magyarországot és a magyar népet. Elhiszem, hogy neked, mint magát kurvaradikálisnak tettető libsi trollnak ez marhára nem számít, azért engedtessék meg, hogy nekünk ne tetsszen.

Névtelen írta...

Szégyen, hogy a balliberális képviselők oda szarnak, ahonnan esznek! Még a madár sem csinál ilyet, hiába, különbek...

Zéé írta...

Gambit@: "Aha, csak mint az összes többi ilyen libernyák szar, nem a Fideszt és nem Orbánt ostorozta, hanem Magyarországot és a magyar népet."

Lófaszt. Ez a Fidesz narratívája minden támadásra. Aki az épülő maffiaállamukat támadja, az a "magyarokat" támadja. Mintha ők lennének a magyarok. Hogy ezt a dumát a Fideszen kívüli "radikálisok" is átveszik, az olyan szintű debilitás, ön-tökönrúgás, amire szavak sincsenek.
De nem kell nagy zseninek ellni ahhoz, hogy valaki még emlékezzen Orbánék néhány évvel ezelőtti hasonló ténykedésére:

"Gazdaság 2006.10.25. 18:09
Orbán elzárná az uniós pénzeket

Ezermilliárdos uniós támogatási forrásoktól fosztaná meg Magyarországot Orbán Viktor, legalábbis ezt szorgalmazta Strasbourgban néppárti képviselők előtt. Arról megfeledkezett, hogy a támogatásokat nem az általa hazugnak titulált kormány, hanem térségi fejlesztések, vállalkozások, önkormányzatok, civilszervezetek kapják utólagos kifizetés, és igen szigorú ellenőrzés mellett. Az MSZP szerint Orbán egy nap alatt tönkretette a magyar EP-képviselők kétéves munkáját. A Fidesz magyarázatot ígért elnöke kijelentéseire..."

http://fn.hir24.hu/gazdasag/2006/10/25/orban_elzarna_unios_penzeket/

Itt is ugyanaz volt a helyzet, mint ma, azzal a különbséggel, hogy a kis patkánynak nem sikerölt kiharcolnia, hogy az EU elítélje "Magyarországot", és elvonja Magyarországtól a fejlesztési pénzeket - a pénzelvonást a "gonosz" baloldal ma, fordított esetben, a jobboldallal szemben fel sem vetette.
Persze tudom, ez az úgynevezett nemzetieket egyáltalán nem zavarja. Ha valaki a jobboldalon lop, az rendben, hisz ő nemzeti, neki lehet. Ha valaki a jobboldalon uszít Magyarország ellen külföldön, az OK. Hiszen a cél szent, hatalomra kell kerülni, és minél rosszabb a baloldalnak, "nekünk" annál jobb. Kár, hogy ezt a másik oldalon ugyanígy látják.
Számomra csak az a kérdés, hogy a bal- és jobboldali csürhe közül az utóbbi milyen alapon helyezi magát valami erkölcsi magaslatokba, miután ugyanolyan csúszómászók, mint a másik oldal. Ha egyszer valami hazaárulás a másik oldalon, akkor az a jobboldalon is az , hiába öltözik a hazaáruló talpig kokárdába, meg díszmagyarba.

Látó írta...

Zéé!

Ezeket a pozíciókat a módszerváltás óta is megszállva tartják a liberált komcsik.
Lecserélésük sokkal inkább "felszabadítása" a közéletnek, mintsem "elfoglalása", ha már ilyen szélsőséges terminológiákban gondolkodunk...

eSzeL írta...

Szerintem tisztára hülyére vesznek mindenkit. Ez az egész egy színház, pontosan megírt forgatókönyvvel. Megvan benne, hogy melyik párt mikor nyerjen, miket intézkedjenek és erre hogyan kell reagálni.
Zéééééééé A maffia állam 1990 óta épül. Gondolom te is úgy adod el a biciklidet, mint a nagyfejűek a magyar gyárakat. 5000 ft-ot kérsz érte, de rákötsz a vázra 50000-et, hogy biztosan elkeljen.
"Odafönt" nincsenek sem hibák, sem tévedések. Hozzá nem értés kizárva.

Gambit írta...

@Zéé:

Ó, most olyan szépen kibukott belőled, hogy egy rövidlátó, megrögzött orbánfóbiás, más keretek mentén gondolkodni képtelen, álradikális troll vagy :) (Ja, csak szólok, kihagytad az egyházgyalázást, gyorsan, viríts valamit, légyszi, anélkül nem az igazi...)

Zéé írta...

Látó@:

Gondolom nem tűnt fel, hogy "felszabadulás" címén a liberálkomcsikat liberálkomcsik váltották, csak ezek most már talpig piros-fehér-zöldbe öltöztek, mert felismerték, hogy így zabálni fogja őket az agyatlan csürhe. Gondolom az sem tűnt fel, hogy soha még ennyi pénzt nem basztak el a cigányokra, mint orbánék, soha még ilyen holokausztozás nem volt (jövőre holo-emlékbanzáj egész évben), az egykulcsos adón át a radikálisok kinyírásáig, domesztikálásáig egy színtiszta SZDSZ programot valósít meg orbán. Ezt kizárólag azért tudja megvalósítani, mert a nincs magyar nemzeti gondolat, csak egy ostoba, magát nemzetinek nevező horda, ami minden szart megzabál, ha azt előtte nemzeti színű sztaniolpapírba csomagolták neki. Idő kellet, amíg erre a "liberálkomcsik" rájöttek, és átszervezték a soraikat. Most már minden megy, mint a karikacsapás. Soha még ennyi magyar nem menekült külföldre a kilátástalanság elől, a másik oldalon pedig ellenőrizetlenül osztogatják minden idegennek a magyar állampolgárságot éppúgy, mint a Monarchia idején, mint mikor a zsidók keletről elözönlötték Magyarországot. Hogy ehhez az egészhez éppen az úgynevezett nemzetiek tapsolnak, az mindent elmond erről a szerencsétlen országról.

Látó írta...

Zéé!

Ez utóbbiban sajnos sok igazság van...

Ugyanakkor borzasztó nagy a külső-belső nyomás Orbánékon, igazából hihetetlenül kicsi a mozgástere, és az kicsi lenne bárki más kormányozna is: tehát végezetül a mi (mint szavazók) lehetősége tűnik nagyon korlátozottnak...

Névtelen írta...

Nem szégyellik magukat a ganajtúrók,a saját népüket. országukat, szülőhazájukat jelentették föl! Normális országokban megnyúzták volna őket! Nálunk ajnározzuk? Hová lehet még visszafejlődni?

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló