38 éve a tenger mélyén

Mint az utóbbi 38 évben mindig, idén szeptember 30-án is volt egy kisebb megemlékezés a Farkasréti temetőben annál a sírhelynél, amelyet az 1975-ben, Bejrút közelében lezuhant Malév-gép tizenegy magyar halottjának tiszteletére emeltek. Hozzátartozók gyűlnek ilyenkor össze, akik a temetőből távozva meg-megállnak beszélgetni. Téma mindig akad, a 38 évvel ezelőtti tragédiának ugyanis gyakorlatilag nincs olyan részlete, amit azóta sikerült volna megnyugtatóan tisztázni.

A hivatalos magyarázat jelenleg is az, hogy a gép ismeretlen okból zuhant a tengerbe. Halottak - szintén hivatalosan - nem kerültek elő. Eközben azonban nyugtalanítóan sok jel utal arra, hogy nem feltétlenül úgy történt minden, ahogy azt a magyar hatóságok állították: egyre biztosabbnak látszik, hogy a repülőgépet lelőtték...

 A Malév 240-es Bejrútba közlekedő járata 1975. szeptember 30-án több órás késéssel szállt fel Ferihegyről, fedélzetén 50 utassal és a 10 fős személyzettel. Az utasok között egy magyar volt, rajta kívül a gépen tartózkodott négy francia apáca, két finn diplomata, egy brit házaspár és hároméves gyermekük, egy angolai, egy szaúdi, valamint több egyiptomi és libanoni állampolgár.

A felszállás után 3 órával a gép elhagyva a ciprusi légteret már csak kb. 25 km-re volt a libanoni partoktól. A menetrend szerint 8 perc múlva kellett volna a bejrúti reptéren földet érnie, amihez meg is kapta az irányítótoronytól az ereszkedési és leszállási engedélyt. Azonban a magyar utasszállító gép soha nem érte el a szárazföldet, a levegőben felrobbant és az utasaival valamint a szállítmányával együtt a 600 méter mélységű Mediterrán-tengerbe zuhant.

A szerencsétlenséget senki sem élte túl.

A történetek után Lázár György, az akkori magyar miniszterelnök hivatalosan nem vizsgáltatta ki a robbanás okát, és álszent módon a közel-keleti háborús viszonyokra hivatkozva sem a roncsokat sem a fekete dobozt nem hozatta fel a viszonylag sekély tengerfenékről, pedig az angol haditengerészet felajánlotta az ingyenes segítségét. Az ügyben az elvtársak végül teljes hírzárlatot rendeltek el, és a hatóságok még az utas- és a teherárulistát is eltüntették.

Vizsgálatok azonban a színfalak mögött természetesen folytak. Ezekből és a személyzet hozzátartozóinak kutatásaiból ma már tudható, hogy a magyar gépet egy menetrendszerűen közlekedő amerikai PanAm járat követte a szabályok által meghatározott követőtávolságban a libanoni partok felé. Az amerikai gép kapitánya és másodpilótája tisztán hallotta a rádióján a magyar kapitány meglepett és kétségbeesett hangját, amikor angolul azt kiabálta, hogy egy hosszú fénypalást közelít az éjszakában nagy sebességgel a gépe felé. Az amerikai pilóták látták is a robbanással járó fénygömböt. A magyar gép kapitányának azonban már annyi ideje sem maradt, hogy a robbanás előtt vészjelzést küldjön ki az éterbe.

A szerencsétlenség után pár hónappal egy kisebb magyar küldöttség nem hivatalos látogatásra Bejrútba utazott, ahol találkoztak irányítótorony azon az estén szolgálatba lévő munkatársaival. A libanoniak beszélgetéseken elmondták, hogy akkor és azóta is mindenki, aki azon az éjszakán az irányítótoronyban volt, meg van győződve arról, hogy a Malév gépet az izraeliek lőtték le. Mechanikai problémát vagy a rakomány váratlan felrobbanását kizártnak tartják, és erre hang- videó- és radartechnikai bizonyítékaik vannak.

Így igazából már csak egy kérdés maradt megválaszolatlanul: A zsidók szándékosan, vagy tévedésből lőtték le a magyar utasszállítót?

A válasz mára minden valószínűség szerint ismert.

A polgári személyszállítási célokra használt magyar gép az alig több mint 2000 km-es légiútra az utasok tudta nélkül 4 tonna összsúlyú varró- és írógépalkatrésznek listázott Kalasnyikov típusú gépfegyvert, kézigránátokat és más, az utcai harcokban hasznosítható könnyűfegyvereket szállított Arafat csoportjának, a Palesztin Felszabadítási Szervezetnek a libanoni fővárosba.

A tragédia előtt egy nappal, szeptember 29-én nyílt meg a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) budapesti irodája, ami miatt hazánkba látogatott Khaled Fahoum, a Palesztin Nemzeti Tanács elnöke, Jasszer Arafat helyettese is, aki elvileg a Malév szóban forgó bejrúti járatán utazott volna vissza a Közel-Keletre.

A történet folytatására innentől több verzió tartja magát.

Az első szerint az araboknak az indulás előtt megsúgták, hogy baj lehet, ezért az utolsó pillanatban lemondták az utat, és egy későbbi géppel Belgrádba mentek. A második verzió szerint Khaled Fahoum és kísérete nem is ezzel a géppel ment volna, csak az izraelieket félrevezetendő, ennek és több más gépnek az utaslistájára is bejelentkeztek. A harmadik lehetőség szerint az arabok Pesten felszálltak a gépre, de a repülő Rómában is leszállt, ahol a palesztinok elhagyták a fedélzetet.

De történt bárhogy is, a lényegen az egyátalán változtat. A Libanon felé tartó gépen már csak civilek utaztak, akik semmit sem tudtak a körülöttük zajló eseményekről. Azonban a Moszad emberei semmit nem akartak a véletlenre bízni, mindenképpen likvidálni akarták Arafat helyettesét és így mindféle gátlás nélkül lelőtték az ártatlan kisgyerekes családot, az apácákat és a diplomatákat szállító magyar repülőgépet, aminek a roncsai azóta is a tenger mélyén nyugszanak...