Visszanyal a fagyi


Ha visszagondolunk az elmúlt évek, az elmúlt hónapok azon európai társadalmi vitáira, ahol a cigánykérdés állt a középpontban, akkor azt láthatjuk, hogy mindig azok a fehérek tetszelegtek a legnagyobb cigányvédő szerepben, mindig azok ajvékoltak a legjobban, akik életükben cigányt csak fényképen láttak. A legnagyobb rettegők, a leghangosabban óbégatók mindig azok voltak, akiknek a ”roma kultúra” ismerete a cigányzenén túl nem igen terjedt tovább.

Az európai balliberált okosok, karöltve az itteni, magukat jogvédőnek nevező szócsöveikkel folyamatosan azon munkálkodtak és munkálkodnak, hogy az Európa ezen felén élőket tegyék felelőssé az egyre erősödő társadalmi feszültségek kialakulásáért. Így lettünk mi, közép-kelet-európai fehérek az öreg földrész magát felvilágosultnak és mélyen demokratikusnak mondott nyugati részében rasszisták, így lettünk mi összeférhetetlenek, kirekesztőek, akik nem értik meg a modern, multikulturális idők szavát.

Azonban az idők változnak, a tapasztalatok pedig Nyugat-Európában is gyűlnek, mivel a szabad utazás, a szabad letelepedés következtében egyre többeknek van lehetőségük megismerni a roma kultúra igazi és hamisítatlan arcát.


Így járt néhány hete Edith Cresson volt francia kormányfő is, aki egy napsütötte reggelen kiült reggelizni a Párizstól mintegy 300 kilométere, Saint-Sylvian-d’Anjou közelében található villája teraszára. A szocialista politikus a szabadba lépve döbbenten konstatálta, hogy a szomszédos telken egy cigány tábor kezd kibontakozni. Nagyjából háromszáz, cigányokkal tömött lakókocsi érkezett, akik annak rendje és módja szerint elkezdték belakni a környéket.

Cresson, aki Francois Mitterrand elnöksége alatt volt a francia kormány feje, azonnal fellármázott mindenkit a tűrhetetlen helyzet kapcsán. Bement a helyi prefektúrára, ahol a legnagyobb döbbenetére közölték vele, hogy minden a legnagyobb és a legtörvényesebb rendben zajlik, mivel az önkormányzat már évekkel ezelőtt az érintett területet jelölte ki a vándorló emberek tartózkodási helyének. Eddig nem jöttek, most viszont itt vannak. Tűrni kell őket, amíg tovább nem állnak.

A volt kormányfőt azonban nem igazán nyugtatta és nem is győzte meg, hogy elvileg minden a törvényes keretek között zajlik, hisz már az első napokban megtapasztalta, hogy mit is jelent valójában az, ha valaki közvetlenül cigányok szomszédságában kénytelen élni a mindennapjait.

A helyzet végül odáig fajult, hogy Cresson odacsődítette a sajtót, hogy megmutassa nekik azt a mocskot, amiben a tábor lakói éltek. „A kertemet illemhelynek használják és mindenütt szerves hulladékot hagynak maguk után. A prefektúra szerint ez kulturális hagyomány. Tehát érezzem magam megtisztelve?” – fakadt ki az újságíróknak a 79 éves politikus.

De a francia döntéshozók közül nem csak Cresson az, aki ma már valódi tapasztalatokkal a háta mögött, másképp látja a cigányproblémát. Manuel Valls francia belügyminiszter a múlt héten kimondta végre azt, amit mi itt Kelet-Európában már hosszú évek óta, rasszista bélyeggel a homlokunkon mondogatunk: „Illúzió azt hinni, hogy a romakérdést kizárólag beilleszkedéssel lehet kezelni. A roma népesség életformája olyannyira eltérő a mienktől, hogy a helyi lakossággal állandó konfliktusforrást jelent.” A belügyminiszterhez aztán csatlakozott a francia főváros polgármesterségére pályázó, szocialista Anne Hidalgo is, aki mindenféle polkorrektséget mellőzve a Párizs környéki több mint 150 cigánytelepre célozva kijelentette: „Párizs nem lehet egyhatalmas cigány tábor!”

Jó reggelt kívánunk, Franciaország! – üzenhetnénk innen a keleti végekről kis kárörvendő mosollyal a szánk szegletében. De a helyzet azért annyira nem vicces, hisz a cigányok okozta társadalmi feszültségek egyre inkább robbanás közeli helyzetbe sodorják a súlyosan cigányfertőzött országrészeket úgy Magyarországon, mint Európa más országaiban.

De talán most már eljön, eljöhet egész Európában, ebben a témában az igazmondás kora. Így a honi narancsos kormányzatnak is lassan ideje lenne átértékelni a hozzáállását és valódi megoldásokat kéne találnia az évek óta súlyosbodó problémákra. El kell felejteni, félre kell rakni a rejtett erőforrásszerű baromságokat, a liberált, álszent szövegeket és ki kell mondani végre, hogy csak teljes és radikális paradigmaváltással lehet kezelni és megoldani ezt a kérdést.

10 kommentek:

nemzethalál expressz írta...

"...ideje lenne átértékelni a hozzáállását és valódi megoldásokat kéne találnia az évek óta súlyosbodó problémákra."
Azért nem fog soha szolgálni "valódi megoldásokkal" a narancs hatalom, mert számára nincs probléma. Egyre világosabb, hogy a cigányság eszközként van használva az ország további elszegényítésére és eladósítására, aminek következtében nincs pénz semmilyen munkahelyteremtő gazdasági programmra. Ma már szinte nyíltan bátorítja az átlagembert a hatalom szolgálatában lévő média, hogy menjen el külföldre munkát keresni, úgyis visszajöhet pár év múlva, amikor már itthon jobb lesz a helyzet... vajon mitől lehet majd jobb a helyzet itthon, ha a szakképzett emberek elhagyják az országot és közben tovább nő a cigányság száma? A cél világos: mihamarabb olyan Magyarországot teremteni, ahonnan az értékes munkaerő elvándorolt és ahol a gyerekek és fiatal felnőttek többsége cigány. Hogy miért? Mert akkor már nem olyan emberek élnek többségben Magyarországon, akik egy erős magyar identitással rendelkeznek. Ha pedig egy ország lakossága nem rendelkezik erős nemzeti identitással, nincs senki hogy észlelje és komolyan ellenezze az ország gyarmatosítását (a termőföld, az ívóvízkészlet és az egyéb ásványok eltulajdonítását), különösen ha nem csak nemzeti identitás hiányában van a lakosság, hanem mély tudatlanságban is. Ezt kellene minden nap elmondani a Jobbiknak, ameddig még van esély megakadályozni egy új 2/3 narancs győzelmet, utána már minden sokkal de sokkal nehezebb lesz (talán lehetetlen).

kistutyi írta...

Ki emlékszik már arra, amikor amerikai bibsi segitséggel a franciákhoz menekítették az összes a "magyarok által igazságtalanul üldözött" szegin cigányokat?Azután bejelentkezett Canada is és onnan is paterolták ezt a büdös koszos bandát. Ezeket csak a" demokraták" (zsidók) karolják fel, illetve használják ellenünk - ahogy valaki nagyon helyesen leirta - biológiai fegyverként !!!! Hiába ágálunk, Európának mi csak addi kellettünk, amig piacainkat, feldolgozó iparunkat megszerzték, megsemmisitették, hogy legyen hová a saját szemetüket, selejtjeiket jó pénzért kihelyezni, elsózni. Minket csak szidni, ócsárolni lehet, mi megmaradunk a hires Nyugat szemében az úgy nevezett " keleti blokknak "..Ez a kormány, meg a másik is, csak a néppel akarja az "integrációt a cigánysággal" ők maguk külföldi és magán iskolákba járatják a csemetéiket, legtöbbjük kettős állampolgár,, eszük ágában sincs"egytányérból cseresznyézni "velük. Időnként még jutalmazzák is a cigányokat kárpótlásokkal,Sokszor már úgy fest a dolog, hogy ha mennél több magyart , vernek,rabolnak ki, gyilkolnak meg jutalom jár érte, minket pedig köteleznének arra, hogy szeressük öket!

Névtelen írta...

Legelősször a brüsszeli okoskák közelébe telepitenék 1 ház, 1 lakókocsi!!!!! osztán 1 évig csitt legyen. Aztán nagyuri elittünk házai mellé egy-egy ilyen lakókocsit 30 cigánnyal!!!!!. Nem vagyok embergyülölő, őt nagyon is emberszerető vagyok, de a szabadság addig szabadság, mig nem sérti, a másik ember szabadságát, miért én szenvedjek és rettegjek, mert valaki nem tud határtszabni a "szabadságvágyának" és állati ösztöneinek!!!!!

Mészáros Csaba írta...

Szabolcsból,Nagykállóból írok,ahol a fa játszóteret pillanatok alatt eltüzelték,a frissen átadott szökőkútban egy hét után a lovat mosdatták!!!!

Zéé írta...

Bizony így van ez...

Én a magam részéről támogatnák egy "Hátrányos helyzetű romák integrációját segítő közalapítvány" létrehozását, aminek keretében a budai villanegyedben és Felcsúton vásárolnánk meg házakat, és abba költöztetnénk néhány önként jelentkező "rejtett erőforrást" családostól... Tálán még egy nyereséges reality show-t is lehetne rendezni belőle, a bekamerázott lakások környékén figyelhetnék online a nézők, miként lakják le a környéküket a jóravaló romák, és miként kergetik őrületbe a a cigánypátyolgató pártok szavazóit.

Biztos, hogy efféle népnevelés elősegítené, hogy azokhoz is eljusson a roma kultúra, akik olyan helyről szeretik őket, ahol csak tévében látni cigányt.

Cipolllina írta...

Ebből a HVG cikkből néztem a napokban a számadatokat:
http://hvg.hu/vilag/20130928_A_franciak_donto_tobbsege_szerint_a_romak

" A Franciaországban tartózkodó román és bolgár romák száma egyébként évek óta nem változik, 15-20 ezer között mozog."

A kb. 60 milliós Franciaországban 20 ezer cigány ennyire kiveri a biztosítékot..... Vajon mit szólnának ha ott is - hozzánk hasonlóan - 10% lenne, azaz HAT MILLIÓ...?????

Névtelen senki írta...

Duisburgi frissítés kellene a cikkhez!
http://alfahir.hu/duisburg_a_ciganyoktol_retteg

fürge csiga írta...

Az igazság az, hogy hiába rinyálunk itt a neten, amikor olyan nudli a politikai ellenzék, hogy Orbán röhögve fog újra 2/3-ot aratni. Az mszp egész valószínűleg nem is akar kormányozni (ezért nincs is valódi programja), csupán tovább szépen megélni a politikából, itthon és izzadásmentesen. A Jobbik, ha akar is kormányozni, tisztában van vele, hogy semmi esélye megnyerni a választást és igazán nem is kampányol (talán mert fél, hogy be lenne tiltva ha igazi veszélyt jelentene a király számára), szóval neki is elég ha tovább élősködhet profi-"ellenezékként" (nem nagy a különbség a kdnp-vel). Az lmp és Gyurcsány pártocskái minden bizonnyal a parlamentből is pucolnak jövőre. Akkor hát miről is ábrándozunk itt?

ProliProfil írta...

Tisztelt gabeebee

Megrökönyödve olvasom az Ön alábbi sorait :

"Így a honi narancsos kormányzatnak is lassan ideje lenne átértékelni a hozzáállását és valódi megoldásokat kéne találnia az évek óta súlyosbodó problémákra."

Ne haragudjék meg az ebből fakadó következtetéseimért. Ugyanis, ha ez így lenne, akkor a narancsosok nem ezen földön járó, homályos agyú, akár drog által történő állandó befolyásoltságú szerencsétlen agyatlan gondolkodásra képtelen idióták lennének.
Csak hát, - Istenem, eljött az idő - mostanra már ők is valamiféle enyhe csalódást éreznének a cigányok irányában, és sejtegetni kezdenék, hogy nincs minden rendben.

Közlöm : - Nem, ez nem így van.

A narancsosok kőkeményen komolyan veszik rabtartóik utasításait, miszerint a magyarok kiírtásának egyik, számukra igencsak hasznos eszközét, a cigányszaporítást állandóan, sőt lehetőleg exponenciális növekedésben kell tartaniuk.
Tudják, hogy mit csinálnak. Ez az, ami őket legalább ugyanolyan veszélyessé teszi, mint a cionkommunistákat. Ha nem jobban.

A másik, evvel kapcsolatban előtolakodó kérdés, hogy miért, és HOGYAN szavazta meg őket a választók 2/3-a, azzal is lehetne foglalkozni egy külön, újabb cikk formájában.

A narancsosok soha, semmilyen választási listára sem kerülhettek volna, ha a háttérhatalomnak nem feleltek volna meg előzetesen. Ezek vérhű hazaárulók, nemzetgyilkosok lehetnek csak.

A történések fényében ez ma már nem hagymázas összeesküvés elmélet, hanem történelmi tény.

Tehát az ő esetükben nem ébredező, enyhe esetekben megtévedt képviselőkről, honatyákról kellene írni, hanem a nemzet első számú ellenségeiről. Ha narancsosokról beszélünk. Ha komolyan gondoljuk...

Vaker írta...

Tisztlelt ProliProfil!
Ha az okfejtése igaz, - márpedig a tények erre mutatnak, - akkor abból következik, hogy a maszop-fidesz szavazók mind tömeggyilkos nemzetárulók!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló