Visszanyal a fagyi

Ha visszagondolunk az elmúlt évek, az elmúlt hónapok azon európai társadalmi vitáira, ahol a cigánykérdés állt a középpontban, akkor azt láthatjuk, hogy mindig azok a fehérek tetszelegtek a legnagyobb cigányvédő szerepben, mindig azok ajvékoltak a legjobban, akik életükben cigányt csak fényképen láttak. A legnagyobb rettegők, a leghangosabban óbégatók mindig azok voltak, akiknek a ”roma kultúra” ismerete a cigányzenén túl nem igen terjedt tovább.

Az európai balliberált okosok, karöltve az itteni, magukat jogvédőnek nevező szócsöveikkel folyamatosan azon munkálkodtak és munkálkodnak, hogy az Európa ezen felén élőket tegyék felelőssé az egyre erősödő társadalmi feszültségek kialakulásáért. Így lettünk mi, közép-kelet-európai fehérek az öreg földrész magát felvilágosultnak és mélyen demokratikusnak mondott nyugati részében rasszisták, így lettünk mi összeférhetetlenek, kirekesztőek, akik nem értik meg a modern, multikulturális idők szavát.

Azonban az idők változnak, a tapasztalatok pedig Nyugat-Európában is gyűlnek, mivel a szabad utazás, a szabad letelepedés következtében egyre többeknek van lehetőségük megismerni a roma kultúra igazi és hamisítatlan arcát.

Így járt néhány hete Edith Cresson volt francia kormányfő is, aki egy napsütötte reggelen kiült reggelizni a Párizstól mintegy 300 kilométere, Saint-Sylvian-d’Anjou közelében található villája teraszára. A szocialista politikus a szabadba lépve döbbenten konstatálta, hogy a szomszédos telken egy cigány tábor kezd kibontakozni. Nagyjából háromszáz, cigányokkal tömött lakókocsi érkezett, akik annak rendje és módja szerint elkezdték belakni a környéket.

Cresson, aki Francois Mitterrand elnöksége alatt volt a francia kormány feje, azonnal fellármázott mindenkit a tűrhetetlen helyzet kapcsán. Bement a helyi prefektúrára, ahol a legnagyobb döbbenetére közölték vele, hogy minden a legnagyobb és a legtörvényesebb rendben zajlik, mivel az önkormányzat már évekkel ezelőtt az érintett területet jelölte ki a vándorló emberek tartózkodási helyének. Eddig nem jöttek, most viszont itt vannak. Tűrni kell őket, amíg tovább nem állnak.

A volt kormányfőt azonban nem igazán nyugtatta és nem is győzte meg, hogy elvileg minden a törvényes keretek között zajlik, hisz már az első napokban megtapasztalta, hogy mit is jelent valójában az, ha valaki közvetlenül cigányok szomszédságában kénytelen élni a mindennapjait.

A helyzet végül odáig fajult, hogy Cresson odacsődítette a sajtót, hogy megmutassa nekik azt a mocskot, amiben a tábor lakói éltek. „A kertemet illemhelynek használják és mindenütt szerves hulladékot hagynak maguk után. A prefektúra szerint ez kulturális hagyomány. Tehát érezzem magam megtisztelve?” – fakadt ki az újságíróknak a 79 éves politikus.

De a francia döntéshozók közül nem csak Cresson az, aki ma már valódi tapasztalatokkal a háta mögött, másképp látja a cigányproblémát. Manuel Valls francia belügyminiszter a múlt héten kimondta végre azt, amit mi itt Kelet-Európában már hosszú évek óta, rasszista bélyeggel a homlokunkon mondogatunk: „Illúzió azt hinni, hogy a romakérdést kizárólag beilleszkedéssel lehet kezelni. A roma népesség életformája olyannyira eltérő a mienktől, hogy a helyi lakossággal állandó konfliktusforrást jelent.” A belügyminiszterhez aztán csatlakozott a francia főváros polgármesterségére pályázó, szocialista Anne Hidalgo is, aki mindenféle polkorrektséget mellőzve a Párizs környéki több mint 150 cigánytelepre célozva kijelentette: „Párizs nem lehet egyhatalmas cigány tábor!”

Jó reggelt kívánunk, Franciaország! – üzenhetnénk innen a keleti végekről kis kárörvendő mosollyal a szánk szegletében. De a helyzet azért annyira nem vicces, hisz a cigányok okozta társadalmi feszültségek egyre inkább robbanás közeli helyzetbe sodorják a súlyosan cigányfertőzött országrészeket úgy Magyarországon, mint Európa más országaiban.

De talán most már eljön, eljöhet egész Európában, ebben a témában az igazmondás kora. Így a honi narancsos kormányzatnak is lassan ideje lenne átértékelni a hozzáállását és valódi megoldásokat kéne találnia az évek óta súlyosbodó problémákra. El kell felejteni, félre kell rakni a rejtett erőforrásszerű baromságokat, a liberált, álszent szövegeket és ki kell mondani végre, hogy csak teljes és radikális paradigmaváltással lehet kezelni és megoldani ezt a kérdést.