Ott vannak már mindenhol


Ha körbenézünk az interneten, ha belelapozunk a magazinokba, egyértelműen észrevehetjük, hogy a homoszexuális lobbi szerte a világon egyre erősebb, egyre erőszakosabb. Szinte nem telik el úgy nap, hogy a hivatalos közbeszédben ne lenne szó valamilyen ügyről, valamilyen nyílt, vagy bújtatott propagandáról, aminek a legfőbb célja az egynemű párkapcsolatok népszerűsítése, a hagyományos családmodell megkérdőjelezése.

A lobbisták pedig ott vannak mindenhol. Ott vannak a mozifilmekben, a színházakban, a koncerteken és ott vannak a mainstream hírekben. Megállás nélkül mindenhonnan dől ránk és a gyerekeinkre az agymosó szöveg. Védekezni ellene pedig szinte lehetetlen, hisz most már legváratlanabb helyekről, a legváratlanabb témák kapcsán is elő jön a kérdés.


Mára már eljutottunk oda, hogy az is részesévé válik, az is részesévé válhat a gátlástalan nyomulásnak, aki messziről kerüli, pontosabban csak kerülné a témát. Így járt a délnyugat-franciaországi Arcangues polgármestere, a 60 éves Jean-Michel Colo is, aki lelkiismereti okokra hivatkozva május végén kategorikusan kijelentette, hogy nem engedélyezi a településen tíz éve élő két homoszexuális összeházasodását.

A polgármestert, aki már 31 éve vezeti a települést, a kijelentéséért feljelentették. A vád szerint Colo a hivatalának gyakorlása közben diszkriminatívan járt el és megsértette azt a törvényt, amely idén tavasztól megnyitotta a házasság intézményét a homoszexuális párok számára Franciaországban. Hogy mi lesz a történet vége még nem tudható, az azonban igen, hogy a kifogásolt bűncselekmény öt hónap szabadságvesztéssel és 75 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtható.

De nem kell ahhoz hivatalnoknak, vagy közszereplőnek lennünk, hogy a homokszex-lobbi minket is utolérjen. Elég lesz csak megnéznünk egy mozifilmet és máris a melegjogi aktivisták célkeresztjébe kerülhetünk. A Geeks Out nevű melegszervezet most azért kampányol, hogy a lehető legkevesebb ember menjen el Orson Scott Card idén ősszel moziba kerülő filmjére, a Végjátékra. „Azt akarjuk, hogy senki ne vegyen rá jegyet, a dvd-t se vásárolja meg senki, a lényeg, hogy semmilyen körülmények között ne tekintsék meg a filmet. Sőt, mindenki határolódjon el a Végjáték akciófiguráktól és más hozzá köthető játékoktól. Bármennyire is csodáljuk a könyvet, ne tömjük Orson Scott Card zsebét!” – áll a melegszervezet felhívásában.

Mielőtt valaki azt gondolná, hogy magával a filmmel van valami problémájuk, annak jelezném, hogy szó nincs erről. A homokszexek a rendező miatt ajvékolnak, mivel Orson Scott Card az 1990-ben kiadott, The Hypocrites of Homosexuality című írásában ezt merte papírra vetni: „A homoszexualitást tiltó törvények hatályban kellene, hogy maradjanak, de nem kellene válogatás nélkül mindenki ellen felhasználni, csak azért, hogy megalázzák a melegeket. Ugyanakkor abban az esetben is szükségesek az ilyen törvények, ha egyértelmű üzenetet akarunk küldeni azoknak, akik kirívó szexuális viselkedésükkel szociális és állampolgári szinten elfogadhatatlanoknak minősülnek.”

Magyarul, a jogi manírokat mellőzve, Orson Scott Card csak annyit mondott, hogy ő bizony büntetné a magamutogató melegeket. Azonban már ez elég volt ahhoz, hogy ma, 23 évvel a történtek után a támadások célpontjába kerüljön.

Itt tartunk ma.

A buzik az általuk kilobbizott törvényekre hivatkozva meghurcolhatnak hivatalnokokat, az általuk kilobbizott törvényekre hivatkozva újabb és újabb területeken indíthatnak támadást a hagyományos értékek ellen. Sőt, ma már azt is meg akarják mondani, hogy milyen filmeket nézzünk meg a moziban.

Alakul a szép, új világ.

11 kommentek:

Gambit írta...

Szerintem ez a film nézettségi csúcsokat fog dönteni, ha továbbra is így kárognak ellene (én már biztos, hogy megnézem). Az emberi természet már csak olyan, hogyha valaki, akit nagyon gyűlölünk, meg akarja szabni, mit tegyünk, olvassunk, hallgassunk, nézzünk, akkor nem éppen rá fogunk hallgatni :)

Anna írta...

Igen. Előre megfontoltan alakul. És, hogy milyen erőszakosak a buzik, elképesztő. Belekötnek az élő fába, meg lehet nézni, hány bírósági ügy van, ahol ők a felperesek.

Névtelen írta...

Erősen tiprottfejű méltóztatsz lenni.
1. A polgármester fölesküdött egy állam törvényeire.
Ha a törvényekben olyan változás történt amit nem vesz be a kényes picipocija, akkor mondjon le. De kúrni is meg szűz maradni, az egy másik galaxis alapélménye.
2. OSC hívő mormon.
Sapienti sat.

(rézevőfiamór)

Gondor4 írta...

Úgy is lehetne őket vizionálni,mint a Szíriába bevetetett turista terrorista csapatot..kinek mi jár Izraeli módra.Európába nem küldhet/még/terrorista hadsereget,új gépezetet talált ki magának,a régiségekben az asszírokat,később a rómaiakat,/ha valaki úgy gondolná,hogy Róma ellensége volt,sürgősen mondjon le erről/.most egy teljesen új fajt talált ki magának;neki jó,mert ez nem szaporodik...könnyen likvidálható,ha már nincs szüksége rá.Ez már nem polgárpukkasztás,ez már bizony vérre megy.És már nem is arról szól,nyissuk ki a fülünket,hogy azonos neműek szerelme szebben kifejezve,ez már háború a normális ellen.Elterelő háború....vajon mire készül az ordas ölés népe?Mi lehet az az ocsmányság,amit még rejtegetni kell ezekkel a szerencsétlen majmokkal?Ők az Európai parlament rózsaszín különítményei.....még.Róma hanyatlása is így kezdődött,a sok ártatlan fiúval,akiket zsidók adtak el a római szenátoroknak és megkezdődött az erkölcstelenség násztánca.Aktivisták,hivatásos buzik...Őket fizetik.Alföldi Roberták,akiknek lehetőséget adnak gerinctelenek,hogy megalázzanak nemzeti kultúrákat.Aztán ha valaki,akinek momentán vert vasú bakancsa van,és agyon tapossa őket,hörögnek,mint az orkok.

Névtelen írta...

rézevőfiamór, van ám egy olyan dolog, hogy polgári engedetlenség. Ami azt jelenti, hogy ha egy törvény rossz, akkor ellene szegülünk, és nem hagyjuk annyiban. Akár a büntetést is vállalva. Például Martin Luther King is a hatályos törvények ellen szegült, amikor fellépett a négerek diszkriminációja ellen. És erre nem az az egyetlen lehetséges válasz, hogy monnyonle. Hanem az is lehet a válasz, hogy fogjunk össze a hülyeség ellen, még akkor is, ha az törvény formában parádézik. Vagy ilyen volt a szocializmusban a katonai szolgálat erkölcsi okokból történő megtagadása. Szóval nem ilyen baromi egyszerű a dolog.

Attól, hogy valaki hívő mormon, még lehet normális véleménye akár a homoszexualitásról is.

Névtelen írta...

Szerintem senkit ne lehessen arra kötelezni, hogy lelkiismerete ellenére langyikat adjon össze. Mint ahogyan a nőgyógyászok is megtagadhatják az abortuszt, és a világ legtöbb hadseregében is meg lehet tagadni lelkiismereti alapon a katonáskodást. Miért legyen kötelező közreműködni az erkölcsök züllesztésében?

Látó írta...

Korrekt a cikk.

Kuprumfalósarjaarabus!

1.) Tisztességes ember álljon ellen, ahol tud! Magam is így tennék.
(Amúgy a polgármester nem állami hivatalnok, hanem a helyiek választottja.)
2.) Szerintem egy mormonnak is lehet igaza. Például most is...

Si tacuisses, philosophus mansisses!

Jé, valaki tényleg "tiprottfejű"!
(Ha ez tényleg egy elfogadott kifejezés...)

Látó írta...

Már 20-30 évvel ezelőtti tapasztalat, hogy a kisebbségek a szerintük nekik járó egyenjogúságot vagy bármilyen jogot nem tekintik másra (pl. a többségre) is érvényesnek. Sőt revansra vágynak a "rajtuk esett sérelmekért".
Pl. buzibárból kidobják vagy kinézik a normális párt - ahogy ők mondják a heterókat -, vagy nem engedik be a négerek a saját szórakozó helyükre a fehéreket.

Toleranciát követelnek miközben maximálisan intoleránsak...

Valójában nem egyenjogúságot követelnek - ahhoz nem kellene a keresztet vagy a Bibliát gyalázni a buzi-felvonuláson -, hanem uralkodni akarnak rajtunk!

stbstb írta...

Ebben az a legszebb, hogy a bibliaban (A jelenesek könyve)erröl is szo esik...! -Igen-, az aberacorol ateljesen korcs, abnormalis ertekrendek kialakulasarol...!Az erettebb korosztalynak (mint jomagamnak) akik meg szigoru, EMBERI erkölcsi normak szerint lettek felnevelve, persze, hogy megbotrankozunk a buzik egyre gatlastalanabb megnyilvanulasain, de -ugy tünik-,aminek be kell következnie, az be is fog...!!! -ARMAGEDON-!!!

Névtelen írta...

A következő az lesz - néhol talán már be is következett, - hogy a papokat is kötelezni fogják a ratyi párok összeadására, beavatkozva egyházi kérdésekbe. De persze csak keresztény papokat, rabbi meg imám sosem fog langyikat összeadni, és Izraelben sem lesz ratyiházasság soha. (Steiner Kristóf izraeli "esküvője" csak egy házi parti volt, jogilag semmit nem ér).

Névtelen írta...

Nem kell itt Armageddonra hivatkozni: egyszerűen túl sokan vagyunk — ebben tényleg igazuk van a globalistáknak — és ez a leghumánusabb módja, hogy leredukáljuk a Föld lakosságát. Szerintem nem is azzal van a gáz, hogy terjesztik a buziságot, hanem hogy az európai emberek között. Afrikára, Ázsiára meg az Amerikákra bőven ráfér egy kis melegség, mert lassan nem lehet őket hova tenni és elárasztanak minket, illetve az egykori gyarmatok európai lakosságát.

Egyszóval virágozzék szász virág: melegek Afrikába, Indiába!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló