Ózd – Cigány Világsátor


Emlékszünk  még  a  Cigány  Világsátorra?  Miskolcon  nagy  cécó  volt  belőle.  Nemzetközi  cigányközpontot  akartak  Miskolcra  telepíteni,  hogy  afféle  cigányfőváros  legyen.  A  lakosság  körében  hatalmas  felháborodás  keletkezett.  A  Jobbik  aláírásgyűjtésbe  kezdett  átütő  sikerrel,  rengeteg  gyűlt össze.  Annyira,  hogy  a  városvezetés  végül  jobbnak  látta  visszatáncolni  –  inkább visszasompolyogni -, és végül valami ürüggyel kimenekültek belőle.

[Fotó: Szalontai Kornél]


De a Cigány Világsátor kolosszális ötlete megmaradt. A gazdái új célpontnak Sárospatakot választották. Ott sem jártak másképpen. Huzakodás, erőltetés, mézesmázoskodás, kemény ellenállás, visszakotródás.

Azt hittük, konyec. Ohó, dehogy...

Ózdon mi a helyzet? Uralkodásának három éve alatt Riz Gábor fideszes országgyűlési képviselő, valamint a nyomasztó túlsúlyúan fideszes önkormányzat – igazi diktatúra – gyakorlatilag semennyi új munkahelyet nem intézett. Ígérgetések voltak és vannak (A fiúk a bányában dolgoznak, Lézertorony digitális aranylánccal), de a valóságban sehol semmi, és a megalapozottságuk is enyhén szólva kérdéses.

Közülük az utóbbi eredetileg lényegében arról szól, hogy digitalizációs központot létesítenek EU-s pályázati pénzből, és ott majd a magyar kultúrát képező írásos és tárgyi anyagot digitalizálják az örökkévalóság számára, vagyis számítógépre viszik, beszkennelik. Hétszáz új munkahely, méghozzá minőségi – hangzott az ígéret.

Azóta 28 hónap telt el, és egyetlen kapavágás sem történt. Konkrét műszaki tervek sem láthatóak, és a financiális alapokat is súlyos ködök fedik. Hogy pontosan mi hogyan lesz benne, vagyis pontosan mi a tartalma, azt folyamatosan módosítgatták az ígérgetésekben.

Ismerjük az ilyet ugye.

Nos, a napokban a fideszes ózdi önkormányzati testület rendkívüli és zárt ülést hívott össze. Mondvacsinált ürüggyel nyilvánították zártnak, ez már önmagában gyanús volt. Nem akarták, hogy a nyilvánosság értesüljön egy meghozandó határozatról, amelyben két független képviselő ellenszavazatát leszámítva megszavazták a digitális központ tartalmának legújabb módosítását. Azt is gondosan elmaszatolva, eldugva mindenféle hablaty közé.

A módosítás abból állt, hogy a projektbe bevesznek tartalomnak egy nemzetközi roma központ létesítését.

Nem nehéz kitalálni, hogy a tartalom többi eleméről fokozatosan megfeledkeznek, bezzeg a cigányközpontot megvalósítják.

Riz Gábor (Fidesz) parlamenti képviselő nem is tagadja, hogy ez maga a Cigány Világsátor, amit Miskolcról is, Sárospatakról is elzavartak már. Csak éppen levették róla a jócskán lejáratódott nevét.

Ózdból tehát cigányfőváros készül.

A lakosság a gyermeteg eltitkolgatási manipulálgatás ellenére nagyon hamar megtudta a hírt, és Miskolchoz hasonlóan itt is felháborodtak. A Facebookon Ózd nem kér a cigánysátorból! néven rögtön csoport alakult rohamosan szaporodó tagsággal, és megkezdődött a demonstrációk szervezése. Nem akarnak további cigánybeköltözéseket, Ózd hivatalos és deklarált cigányfővároskénti elhírhedését, az intézményrendszernek végképp cigányok istápolására való átállását, további idióta cigányprojekteket, a totálisan cigányteleppé átlényegülést és ugye csak mellékesen a Magyar Haza megsemmisülését a régióban.

Kérdés, mennyire lehet eredményes az ellenállás. Miskolc és Sárospatak sikeresen elkergette a Cigánysátrat. De Ózdon már annyira előrehaladott az elcigányosodás, és annyira nem mutatkozik egyéb alternatíva, hogy némelyek már azt pengetik: hátha bele kellene nyugodni a Sorsba. Ha nincs más, akkor legyen hát a cigánytenyésztési ipar.

Hihetetlen és borzalmas, de már ez is realitásnak számíthat.

Az utóbbi években egyértelművé vált a tendencia: Ózdnak a kormány és az Európai Unió termelőberuházásra és valós munkahelyteremtésre nemigen ad pénzt, cigányistápolásra viszont meghökkentő bőkezűséggel. Több száz milliós cigányprogramok futnak, egyidejűleg több is. Világos a kimondatlan, de határozott szándék: a cigányok ne vándoroljanak innen szanaszét, hanem maradjanak itt, mint afféle rezervátumban.

A nehézipar és a bányászat megszűnésével értelmét vesztett, funkciótlanná vált régió új értelmet kap – cigánylerakat.

Persze ez csak szőnyeg alá seprés, mert a probléma nem oldódik meg vele. De legalább egy időre eltűnik szem elől. Már amennyire. Valamicskét. Aztán „utánunk a vízözön” – gondolhatják a Hatalom jelenlegi birtokosai.

Kérdés, hogy a Fidesz eltakarítása javíthat-e ezen. Ha a Maszopszadi váltja fel, az a cigánypátyolgatásnak csak a fokozódását hozhatja. Sima kormányváltástól tehát semmi sem várható.

Ha van téma, amiben még létrejöhet az összefogás a fásult ózdiak között, akkor az az elcigányosítás elleni védekezés. Hogy sikerül-e, és fel tud-e még tápászkodni a város, az most dől majd el. De ez nem egyszerűen helyi probléma, mert modell. Előbb vagy utóbb másutt is, egyre több helyen ilyenekkel kell szembenézni.

16 kommentek:

zozavod írta...

Én úgy gondolom,hogy a város magyarjainak össze kell fogni és meg kell állítani ezt az előre törést. De jure a cigányok nem magyar állampolgárok, erőszak eredményeként hullott az ölükbe.Izrael a hazájuk és vissza kell az összeset zavarni oda!

Névtelen írta...

El lehet harc nélkül is venni területeket. Ez egy nagyon jó példája Ózdnak viszont harcal kell megtartani. Ha rajtam múlik itt nem lessz elcigányosodás mert ezek nem emberek hanem valami kitenyésztett ember alakú dögök.

Egy Ózdi Magyar lakos

ProliProfil írta...

A fityesz a háttérhatalom parancsainak teljesen, sőt azon túl is meg akar felelni. Különben nem maradhat a hatalomban.

Ha valaki emberhez méltó magatartást vár el tőlük, az nem normálisan gondolkodó egyén. Az elmúlt 2/3-os eltelt idő összes történése is ezt bizonyítja.
Pedig a 2/3-os hatalom egy igaz, és MAGYAR kormány kezében, hazánk megmentéséhez elegendő lenne.

Névtelen írta...

Igen, mint ahogy fent említve lett, a cigányt pártolni és óvni kell mellé még persze támogatni mindenféle juttatásokkal.... erre van pénze az országnak, de arra nincs hogy új munkahelyeket teremtsen azért hogy aki el akarna menni dolgozni az eltudjon menni. Egy tipikus példa, az ózdi Bródy Imre szakközép iskolából lettünk Bolyai Farkas szakképző iskola, azért mert az iskolának kevés pénz jutott, aztán összevonták hogy hátha jobb lesz a helyzet, hát ez sem sikerült. Mindezek után lettünk Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola Bolyai Farkas Szakképző Tagiskolája, ezzel is azt a célt akarták szolgálni hogy az iskola ne menjen csődbe, de ez sem sikerült. Mint végzős elektronikai technikus tanuló elárulom önöknek hogy már nem egyszer volt az iskolában olyan, hogy megjelent az ÉMÁSZ olyan célzattal hogy levágják az áramot mert nem tudtuk kifizetni, olyanról is volt szó hogy fűtés sem lesz a tél közepén, és persze azt is megemlíteném hogy óráim 80% át gyakorlati oktatásnak kellett volna kitölteni, ehelyett elméleti oktatás volt, mivel az iskolának arra nincs pénze hogy egy marék ellenállást megvegyen. Ami még ebben a slussz poén hogy a technikusi vizsgára készülve nekünk magunknak kell beadni a pénzt (amiből nekünk sem igazán jut annyi mint Kedves Orbán Viktornak, a hazug, csaló, vérét nem meghazudtoló cigánynak, és persze zsidó pajtásainak) hogy az alkatrészeket megtudjuk venni a sikeres vizsgatétel lebonyolítása érdekében. A tanáraink 2-3 havonta kapják meg a fizetésüket, de akkor sem a 2-3 havit hanem csak egy havi fizetésüket. (Éppen ezért hálásak vagyunk és örülünk hogy ilyen állapotok mellett tanítottak és neveltek minket, nem hagytak a semmibe veszni). Itt van Ózdon elég büdös retkes cigány akik terrorizálják a kisgyerekeket, a nagymamákat, a nagypapákat időnként anyukákat akik várandósak vagy éppenséggel a babakocsiban tolja a kisgyermekét, hordába verődve garázdálkodnak mindenhol, drogoznak, szipuznak, isznak, verekednek a város kellős közepén. Úgyhogy köszönjük így is eléggé undorító egy város lett ózdból a barbár népcsoportok betelepülése miatt, de erre nem kérünk még egy lapáttal a cigány sátorból. Kedves Riz Gábornak pedig üzenem hogy a saját telkére húzza fel a cigány sátrát ne a Magyar ember életét és mindennapjait tegye még keservesebbé azzal hogy már az így is rossz helyzetben lévő közbiztonságot megszorozza ezerrel. Így ezek után mi lesz? Nem lehet kimenni majd az utcára? Nem lehet egy nyugodt sétát lebonyolítani a parkban, vagy esetleg már csak felfegyverkezve lehet majd a Magyar embernek közlekednie? Ha felfegyverkezve kell közlekedni majd akkor így teszünk, arra számíthatnak. Üdvözlettel egy becsületes tisztességes Ózdi lakos!!

kistutyi írta...

Ne bántsuk a cigányokat, mert Orbán szerint ők a ajövő "erőtartalékai". Budapest, ill. csak Pest is tele van velük.Buda a politikai "elitté". Ott nem találni cigány gettókat mint Pesten. "A jövő rejtett erőtartalékai" idős emberek nyakláncait tépkedik ki a nyakukból, táskákat kapják ki, szegény öreg nyugdijasok kezeiből. Vikike ezért kit kell elitélni? Azt hiszi, ha 3ooo rendört felvesz a rendőrségre már megoldotta a helyzetet? Nem igy szólt az igéret! Ezek az egyenruhás bünözők csak a Gárdistákat meg a Jobbikosokat tudják hajkurászni.Vagy ez is a cél? Össze lehet borulni megint az MSzp-vel?

Névtelen írta...

Itt már csak az segit, ha az összeset egy másik bolygóra telepítik.

Névtelen írta...

Sajnos egyre több a cigány nemzetiségü lakosa ózdnak és sajnos beilleszkedni nem nagyon akarnak.Rettegésben tartják a lakosságot,MEG KELL AKADÁLYOZNI EZT !!!!NEM KÉRNEK TÖBB CIGÁNYT ÓZDRA!!VIGYÉK ŐKET MÁSHOVÁ!!!!!!

Névtelen írta...

Ha már úgyis ózdon vannak, ha már úgy sincs ott munkalehetőség miért ne lehetne belőle cigányfőváros? Telepítsük oda az összeset az országból, aztán egy 15 méteres betonfalat köré kapu nélkül. Ennyit megérne, hogy megtisztuljon az ország, ha már a kanadai kivándorlásuk nem sikerült.

Névtelen írta...

Tisztelettel megkérdezném, melyik az a volt ózdi országgyűlési képviselő akiről egyszer majd utcát neveznek el mert, oly sokat köszönhetünk neki. Mind valamilyen balhéval a háta mögött csendben lapít. Talán most Ríz úr, ki korszakalkotó cselekedettel teszi magát halhatatlanná? Még a rövidbe szabott gyászbeszédét is makogva olvasta? A bányanyitás, a VIP Rally, a MANDA handa banda, a csokinyuszi névvel ellátva- gondolom saját zsebből finanszírozva- ez igen... Majd jövőre mehet a mezőre... Mert Ő is egy a sok közül, ki csak a magának övezte népszerűségben fürdőzik, időzik remélhetőleg a városban kezd elég lenni jó páraknak. A mostani helyzettel sem tudnak mit kezdeni, nemhogy egy ismeretlen helyzettel... Ja majd csokimikulás, fehér csokiból! Várjuk a következő pénzforrási lehetőség kiaknázását, persze ebből sem a szavazók, hanem a ...k mutyiznak!

Mixtaj István írta...

Nekem szó szerint azt ígérte az egyik Fideszes hogy ha ők lesznek hatalmon rögtön hozzáfognak a strandot élményfürdővé alakítani mert az hozza a pénzt !!!! "nézd meg István ,évtizedek óta nem fejlődött semmit a strand ,ezzel foglalkozni kell !!!" Ezt mondta !!!
Most gondolom megy a zsebtömés mert épeszű ember nem akar Ózdra még cigányt csábítani!!! Ha ők ezzel a várost akarják képviselni nagyon el kellene magukat szégyellniük!!!!Inkább azt mutatnátok meg hogy hány új munkáltatót sikerült Ózdra csábítanotok ? Hány céggel tárgyaltok mint más önkormányzatok? Szégyen hogy képviselőnek nevezitek magatokat !!!

Névtelen írta...

Nem gondolom, hogy negatív folyamatokat kellene generálnia egy ilyen intézmény Ózdra településének. A jelenlegi lakosság etnikai és képzettségi szintje, a magas munkanélküliségi ráta az aktivitás alacsony szintje, az egyéb gazdasági és infrastrukturális hátrányok (megközelíthetőség, közlekedés stb.) nem teszik vonzó befektetési célponttá Ózdot. Ebben a helyzetben fanyalogni és elutasítani a város számára munkahelyeket és komoly pénzt hozó lehetőséget bűnnek minősítek.

Névtelen írta...

A hazaárulás akkor is hazaárulás, ha egyesek pénzt kapnak érte...
Az elcigányosodás katasztrófa. Aki szándékosan teszi, az patkány.
Ha egy politikai erő egy adott országrészt, területet nem képes menedzselni, és inkább odalöki a cigányoknak, akkor az a politikai erő viharsebesen takarodjon.

Gondor4 írta...

Ez a politikai erő nem fog viharsebesen takarodni,de ha mégis elzavarná Merkel asszony "lovassága",félő,hogy a libatolvaj jön helyette.Mi meg csak ülünk és nézzük.Mint ahogy eddig is tettük.

morgomen írta...

Adjon a kormány Támogatást azoknak akik kitelepülnek Berlinbe vagy izraelbe. Ott pedig támogassunk 1 nemzetközi cigányközpont létrehozását nekik. Had szokják 1 kicsit a jót ők is!!
Morgomen.

Névtelen írta...

Emberek! legalább annyira lennétek okosak,hogy tudjátok az igazságot: Magyarországon csak egy fajta romával,vagy cigánnyal van baj! Ez pedig a kolompár fajta,aki csak csalásból,lopásból,mások megkárosításából él,és élt örök életben.
Ők sohasem dolgoztak az építőiparban,a bányákban,a metró ás más ut építkezéseken,sehol,soha!Mig mások ebben haltak meg.

Fülig Jimmy írta...

Ha így akarnák a nagyok, hogy szeretett városunk legyen cigányfőváros, hát legyen. Nem tudunk ellene sokat tenni, de akkor a tisztességes ózdi állampolgárok kapjanak más -nem fertőzött- városokban olyan lakást, mint amilyen itt volt. Azt nem kell mondanom, hogy a város szennyesítésével ugye a lakásaink ára nem emelkedik. Nekünk is jár más lakás, ahogy az előembereknek is minden jár, csak a munkás kezük nem.
Azt azért tisztázni kellen, ha Ózd a feketelábúak fővárosa lenne, akkor tartsák is el magukat a rejtett erőforrások.
Komoly fallal körbevenni, nem kiengedni egyet sem.
Mindemellett kellene bérelni, vásárolni budai lakásokat a nemzet nagyjainak (qrcsányi, libatolvaj, meg a többi együttpmmaszopdk-s senkiháziak)lakásai mellett és kiadni városunk multikulturális tehetségeinek. Szépen körbeszarnák a budai lakásokat még fizetnénk is nekik bablevest kolbásszal.
Fülig Jimmy

Kedves szerki, nem megy az üresen hagyni az url-t.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló