Mint cseppben a tenger


Mint cseppben a tenger, úgy látszik a lényeg, abban kerepesi történetben, ami a napokban esett meg a Pest megyei nagyközségben.

Gondolom a híradásokból már többen értesültek róla, hogy Vidékfejlesztési Minisztérium által kidolgozott háztáji program keretében az országban a következő hetekben több ezer mázsa vetőburgonyát osztanak szét. A program célja, hogy a falusiak ne segélyt kapjanak, hanem vetőmagot, vetőburgonyát és így mindenki önmagán segítve gyarapodjon az agrártevékenységre serkentő nemzeti program révén.

Kerepesen a burgonyaosztásra hétfőn került sor, amikor is Szabó Csaba miniszteri biztos és Franka Tibor polgármester száz mázsa vetőburgonyát osztott szét támogatásként a rászorulóknak. Kint volt a média, villogtak a vakuk, forogtak a kamerák. Szabó Csaba pedig belemondta a mikrofonokba: „A minisztérium nagy reményeket fűz a programhoz. A jövőben százezer családot szeretnének bevonni a háztáji feltámasztását szolgáló projektbe, mely szerintünk a magyar mezőgazdaság egyik kitörési pontja. A program részben önfenntartó, hisz a segélyezés feltételéül azt szabtuk, hogy az elvetett burgonya jövő évi terméséből, 25 kilogrammot vissza kell majd adniuk a támogatásból részesülőknek, hogy aztán abból újabb rászorulókat lehessen támogatni.”

Ha jól belegondolunk a program ötlet szintjén nem is rossz, hisz mégiscsak fellelhető benne a munkára való ösztönzés, a semmittevő segélyvárás helyett. Azonban az előzetes elképzelések és valóság végül nem nagyon futott egymással. Mondhatnánk nagyon nem.


Történt ugyanis, hogy a burgonyaosztás után néhány nappal, furcsa kór ütötte fel a fejét a településen. Hogy, hogy nem a Gyár utca lakói közül többen megbetegedtek, hasmenést kaptak. A ”járvány” végül oly súlyos méreteket öltött, hogy Oláh Ibolya, a helyi Cigány Önkormányzat vezetője segítségért fordult a község polgármesteréhez.

Ekkor derült ki, hogy a segélyezettek döntő többsége ahelyett, hogy elvetette volna a krumplit, azonnal megette azt. Ez pedig nem volt túl jó ötlet, mivel a vetőburgonya emberi fogyasztásra alkalmatlan.

Oláh Ibolya először természetesen határozottan tagadta, hogy a cigányok a vetőburgonyától lettek volna rosszul: „Szerintem ez nem is vetőburgonya volt, akik rosszul lettek, azokat ki kéne vizsgálni. Én is azt eszem napok óta és nincs tőle semmi bajom.” Aztán végül mégiscsak elismerte, hogy az elfogyasztott krumpli lehet ”járvány” oka, majd arra a kérdésre, hogy miért ették meg, miért nem vettették inkább el, azt válaszolta: „azért ette meg a cigányok nagy része, mert nem tudják elvetni, gépeik sincsenek. Én sem tudtam hova elvetni, rossz a talaj a kertemben és a gaz is nagy. Szóltam a polgármesternek, hogy kezdjenek vele valamit, de nem tesz semmit. Nem érdeklik őt a cigányok.”

Azt hiszem, ebben a történetben benne van minden. Minden, ami miatt a cigányság ma ott tart, ahol.

Nem tudták elvetni, mert nincsenek gépeik, mondja a helyi cigányvezér. A családonként kiosztott 2-3 zsák krumpli elvetéséhez, vajon milyen gépekre lehet szükség? Rossz a talaj, nagy a gaz a kertben, folytatja, majd hozzáteszi, hogy szólt a polgármesternek, de az a szemétláda nem tesz semmit. Mert mocskos rasszista, és mert nem érdekli őt a cigányok sanyarú sorsa. De az fel sem merül benne, hogy kigazolja a saját udvarát, az fel sem merül benne, hogy rendet tegyen maga körül, az eszébe sem jut, hogy elvesse, gondozza a növényt, hogy az majd a munka eredményeként még több burgonyával, még több ennivalóval lássa el őt.

A valóságban és képletesen is igaz. Felzabálják a jövőt.

De ebben a felfalt jövőben benne vannak mi következő éveink is, benne van a gyerekeinké, benne van az országé.

És az egészben ez a legdurvább.

9 kommentek:

Névtelen írta...

Majd jönnek a jogvédők, hogy a szegínromákat meg akarták mérgezni. Kártérítést!

Névtelen írta...

Az a baj hogy csak követelőzni tudnak,de a munka büdös...Gépek???1:kapa-ásó-lapát-sarló vagy kasza..és egy kis dolgozni akarás..Én ezt használom...csak én nem kapok "vetőburgonyát"mert nem vagyok roma..Mellesleg egyedülálló 53 éves nő vagyok a 43 kilómmal keményen dolgozok is fizikai munkán,aokszor napi 12 órát/éjjel is/ és nekem nem ad az önkormányzat semmi támogatást..mert kemény 52 ezer a fizum..nekem nincs fuksz a nyakamban,nincs audim,csak egy szerencsétlen házam ami lassan már az államé lesz mert nem birom fenntartani sem.Mennem kell a hid alá..Sokszor érzem úgy:Cigánynak kellett volna születnem,akkor jobban élnék,mert lenne ingyen villany,gáz,kaja stb..Köszönöm kedves KORMÁNY!Szégyen!!!

Névtelen írta...

Gratula, nagyon jó írás. Az konklúzió meg zseniális. Sajnos. :-(((((

Gondor4 írta...

A Hír tv.Anettkája az év elején megkérdezte a jobbikos képviselőt,hogy miért nem mennek,és meszelik ki a cigányok putrijait.No hát, rajta,rasszista magyarok,nem elég,hogy eltartjátok ezt a hordát,uccu neki,gazoljátok ki az udvarukat,ássátok fel a kertjeiket,fene a cigánygyűlölő fajtátokat,és vessétek be a földet,ti fasiszták,akik nem tisztelitek a másságot!Aztán lehet menni majd kapálni a palántákat,erre külön megfigyelő bizottságot alapít a fityesz.Aztán rendesen fizessétek a locsolással elhasznált vízdíjat,ti parasztok!Közben pedig pontosan fizessétek az adót,amit nekünk tejel az általatok megválasztott fityesz!Majd mi megmondjuk,hogy mikor gyertek szüretelni,a cigánygárda felügyel a munkátokra,nehogy lopjatok,tőlünk,becsületes cigány emberektől,csicskák!........Szebb jövőt..

Gambit írta...

Nincs mese, meg kéne rá tanítani őket, mert a 99%-uk azt se tudja, hogy a kapát eredetileg nem magyarverésre találták föl... Aki nem venne részt az oktatáson, vagy utána is cseszne normálisan csinálni a dolgot, az pedig nyugodtan dögöljön éhen, nemhogy ingyen krumpli, meg egyéb úri huncutságok... (Jut eszembe, hozzánk mikor jön a miniszteri biztos úr a burgonyával? Én elültetni is el tudom, a talaj is jó, sőt, még "gépem" is van hozzá. Ja, hogy én magyar vagyok, úgyhogy inkább haljak éhen? Értem, köszönöm, alászolgája!)

Éva írta...

Már régen munkára kellett volna fogni őket, nem ingyen adogatni a segélyeket. Hol van az előírva, hogy az az ember aki dolgozik becsülettel elnézze és megértse hogy mások ingyen kapnak sok-sok mindent, mert rinyálnak, mert sajnáltatják magukat. Semmi köze ennek a rasszizmushoz, azaz annyi talán igen, hogy ezért haragszanak sokan a cigányokra, mert munka nélkül akarnak jól élni mások terhére.

Karina írta...

Éppen ma reggel cáfolta egy "mezőgazdasági kormány szakértő" hogy ez az egész történet álhir és rosszindulatu pletyka. A vetőmag burgonya egyáltalán nem árt az egészségnek aki megette, megette, akkor sem veszett legalább kárba!Amióta az eszem tudom (elég régen) a vetőmag krumplit nem szabad megenni!. De hát ez valószinüleg csak mese !

Unknown írta...

Jajjj Istenem! Ha valakire rájön a szükség, nem az a megoldás, hogy adok neki léceket és szöget, hogy építsen magának árnyékszéket. Persze, hogy megeszi a krumplit, sőt odaadja a gyerekeinek, mert elképzelhető, hogy hetek, hónapok óta nem ettek egy jóízűt. Aki már valaha is nélkülözött - úgy keményen - az képes a másik oldalról is szemlélni ezt a hírt. Aki pedig olyan szerencsés, hogy minden nap jóllakhat, kérem, legalább próbálja meg. Köszönöm!

Névtelen írta...

Látta valaki a fényképet? Mekkora a vetőburgonya? Ezen a fotón harminc dekás étkezési burgonyát osztanak...

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló