Mint cseppben a tenger

Mint cseppben a tenger, úgy látszik a lényeg, abban kerepesi történetben, ami a napokban esett meg a Pest megyei nagyközségben.

Gondolom a híradásokból már többen értesültek róla, hogy Vidékfejlesztési Minisztérium által kidolgozott háztáji program keretében az országban a következő hetekben több ezer mázsa vetőburgonyát osztanak szét. A program célja, hogy a falusiak ne segélyt kapjanak, hanem vetőmagot, vetőburgonyát és így mindenki önmagán segítve gyarapodjon az agrártevékenységre serkentő nemzeti program révén.

Kerepesen a burgonyaosztásra hétfőn került sor, amikor is Szabó Csaba miniszteri biztos és Franka Tibor polgármester száz mázsa vetőburgonyát osztott szét támogatásként a rászorulóknak. Kint volt a média, villogtak a vakuk, forogtak a kamerák. Szabó Csaba pedig belemondta a mikrofonokba: „A minisztérium nagy reményeket fűz a programhoz. A jövőben százezer családot szeretnének bevonni a háztáji feltámasztását szolgáló projektbe, mely szerintünk a magyar mezőgazdaság egyik kitörési pontja. A program részben önfenntartó, hisz a segélyezés feltételéül azt szabtuk, hogy az elvetett burgonya jövő évi terméséből, 25 kilogrammot vissza kell majd adniuk a támogatásból részesülőknek, hogy aztán abból újabb rászorulókat lehessen támogatni.”

Ha jól belegondolunk a program ötlet szintjén nem is rossz, hisz mégiscsak fellelhető benne a munkára való ösztönzés, a semmittevő segélyvárás helyett. Azonban az előzetes elképzelések és valóság végül nem nagyon futott egymással. Mondhatnánk nagyon nem.

Történt ugyanis, hogy a burgonyaosztás után néhány nappal, furcsa kór ütötte fel a fejét a településen. Hogy, hogy nem a Gyár utca lakói közül többen megbetegedtek, hasmenést kaptak. A ”járvány” végül oly súlyos méreteket öltött, hogy Oláh Ibolya, a helyi Cigány Önkormányzat vezetője segítségért fordult a község polgármesteréhez.

Ekkor derült ki, hogy a segélyezettek döntő többsége ahelyett, hogy elvetette volna a krumplit, azonnal megette azt. Ez pedig nem volt túl jó ötlet, mivel a vetőburgonya emberi fogyasztásra alkalmatlan.

Oláh Ibolya először természetesen határozottan tagadta, hogy a cigányok a vetőburgonyától lettek volna rosszul: „Szerintem ez nem is vetőburgonya volt, akik rosszul lettek, azokat ki kéne vizsgálni. Én is azt eszem napok óta és nincs tőle semmi bajom.” Aztán végül mégiscsak elismerte, hogy az elfogyasztott krumpli lehet ”járvány” oka, majd arra a kérdésre, hogy miért ették meg, miért nem vettették inkább el, azt válaszolta: „azért ette meg a cigányok nagy része, mert nem tudják elvetni, gépeik sincsenek. Én sem tudtam hova elvetni, rossz a talaj a kertemben és a gaz is nagy. Szóltam a polgármesternek, hogy kezdjenek vele valamit, de nem tesz semmit. Nem érdeklik őt a cigányok.”

Azt hiszem, ebben a történetben benne van minden. Minden, ami miatt a cigányság ma ott tart, ahol.

Nem tudták elvetni, mert nincsenek gépeik, mondja a helyi cigányvezér. A családonként kiosztott 2-3 zsák krumpli elvetéséhez, vajon milyen gépekre lehet szükség? Rossz a talaj, nagy a gaz a kertben, folytatja, majd hozzáteszi, hogy szólt a polgármesternek, de az a szemétláda nem tesz semmit. Mert mocskos rasszista, és mert nem érdekli őt a cigányok sanyarú sorsa. De az fel sem merül benne, hogy kigazolja a saját udvarát, az fel sem merül benne, hogy rendet tegyen maga körül, az eszébe sem jut, hogy elvesse, gondozza a növényt, hogy az majd a munka eredményeként még több burgonyával, még több ennivalóval lássa el őt.

A valóságban és képletesen is igaz. Felzabálják a jövőt.

De ebben a felfalt jövőben benne vannak mi következő éveink is, benne van a gyerekeinké, benne van az országé.

És az egészben ez a legdurvább.