Észkombájnok


Igazából nincs túl nagy jelentősége annak a múlt héten megjelent hírnek, ami Martin Schulznak, az Európai Parlament baloldali, német elnökének az előéletéről szól, de azt hiszem, hogy maga a történet azért mégiscsak elgondolkodtató és egyben árulkodó is, a mai európai politikai hátteret, a jelenleg uralkodó uniós szemléletet tekintve.

Kiderült ugyanis, hogy Schulznak nincs középiskolai végzettsége, se érettségije, se semmilyen szakmája. A korábban könyvárusítással foglalkozó, masszív alkoholistát anno egész egyszerűen kirúgták az iskolából, mert kétszer megbukott. Így most nyolc általánossal vezeti az Európai Parlamentet és osztja az észt többek között nekünk, magyaroknak is.


Mielőtt valaki félreértene, szeretném leszögezni: nem attól lesz valaki ember, hogy diplomája van. A végzettség nem feltétlenül tükrözi egy ember műveltségét és tájékozottságát, azonban ettől függetlenül azt gondolom, hogy minden további nélkül elvárható az, hogy vezető pozícióban, döntési helyzetben lévő emberek legalább egy szakterületen rendelkezzenek magasabb szintű jártassággal.

Manapság már – épp az EU elvárásainak és iránymutatásainak következtében – szinte a legegyszerűbb munkahely betöltéséhez is felsőfokú végzettség szükségeltetik, de érdekes mód az Európai Parlament elnöki posztjához ez nem feltétel. És hogy ez mennyire így van, azt jól szemlélteti Marcin Grajewski, elnöki szóvivő nyilatkozata az üggyel kapcsolatban: „Való igaz, hogy Martin Schulz a középiskolát sem fejezte be, de ez nem követelmény az uniós elnöki poszt betöltéséhez. Martin Schulz rendelkezik a szükséges képzettségekkel. Azért hadd idézem a híres amerikai írót, Mark Twaint, aki azt mondta, hogy soha nem keverhető össze a végzettsége a képzettségével. Az Európai Parlament elnöki tisztségének betöltéséhez nincs szükség egyetemi végzettségre. George Washington sem rendelkezett formálisan iskolai végzettséggel, és Abraham Lincoln sem. Ez persze nem jelenti azt, hogy az elnök úr ezekhez az emberekhez akarja hasonlítani magát, ez csak egy történelmi észrevétel”.

Így megy ez.

A szóvivői észrevétel pedig valóban ”történelmi”. Jól mutatja a mai ”történelmi” állapotokat. Jól bemutatja, hogy manapság Európában a legmagasabb poszt eléréséhez elegendő, ha folyamatosan mantrázod a balliberális elveket, van egy kis kapcsolati tőkéd és zsidó vagy.

Martin Schulz a mai európai politikusok prototípusa, mintapéldánya. Mi pedig itt a keleti oldalon jól ismerjük ezt a típust. Így ment ez annak idején is. A gondolkodni nem tudó, de megbízható elvtársak alkalmasak voltak minden poszt betöltésére. Ők voltak azok, akik mindenhez értettek, bárhová is helyezte őket a Párt.

És ha valaki azt gondolná, hogy ez csak egy egyedi eset, az súlyosan téved. Viviane Reding, a másik észkombájn, aki mint tudjuk az EU, jogi ügyekért felelős biztosa, nem rendelkezik jogi végzettséggel, a jogtudományokban abszolút járatlan. Mégis feljogosítva érzi magát, hogy véleményt formáljon a magyar alkotmányossági kérdésekben, mégis azt gondolja, hogy érdemben hozzá tud szólni olyan jogvitákhoz, amikben még a legfelkészültebb jogászok is ellentmondásban állnak egymással.

Manapság ilyen alakok vezetik az EU-t, manapság ilyen felkészült "szakemberek" hoznak olyan döntéseket, amelyek nagyjából 500 millió ember életét, mindennapjait befolyásolják.

Ez ma az Európai Unió. Vagy nevezzük inkább EUSSR-nek, hisz ez utóbbi sokkal jobban kifejezi azt, ami manapság az öreg kontinensen történik.

8 kommentek:

Andor Lugosi írta...

tökéletes irás!!!Minden betüje igaz!!!

Csizmadia Mihály írta...

De minek kell az EU ? Csak kárunk van belőle,semmi haszon,tartunk egy rakás analfabétát akik csupán kötik a kereket.

Névtelen írta...

Németországban az általános iskola csak négy évig tart. tehát helyesen: 4 általánossal ez eu parlament elnöke

ProliŐrofil írta...

Szegény Konrad Adenauer...

Vajon mit tenne, ha láthatná, hogy a "szocionisták" (Kövér figyelj ! - de nincs jobb szó) hová "fejlesztették" a jónak indult ötletét ?

A túliskolázottságán kivül, Schulz elvtárs szépsége, emberi megjelenése, karaktere sem egy utolsó szempont. Hát nincs egész Európában, egy elfogadható kinézetű (mondjuk: borotvált, ápolt megjelenésű) zsidó ?

Gondor4 írta...

Nekünk olyan elnökünk is volt,aki nem tudott írni,olvasni."Na és ?"-mondaná a pufajkás.Németország már nem az a Németország,ami volt.Térden áll,és ugyanolyan gyarmat,mint mi.A gyarmatosítónak pedig ilyen "emberekre" van szüksége,mint a fent látható,fajtájától nem eltérő egyed.Az ilyen analfabéta beduin és elvtársai azért ülhetnek ott, ahol ülnek,mert a gondolkodó és tanult,intelligens fehér embert már régen kirúgták onnan.Ő meg hagyta...

Névtelen írta...

Aki oda tette, az sem okosabb! Ezért tartunk itt ahol tartunk, mert minél mocskosabb lelkű hangoskodik és élre tör, annak támogatói is vannak! Az egész EU parlamentnek kötelezném a PÁV (Pálya Alkalmassági Vizsga) és pszichológia minden pontját, hiszen nem egy TAXI.-t vezetnek, hanem 500 millió feletti nemzetközösséget! Bizony orbán felállhatna véhgre és lazán számonkérhetné őket, "milyen jogon, alapon döntenek olyen takonygerincű népek a más nemzetek felett!!!"

kistutyi írta...

A" szocionistáink"rögtön találtak választ : " Miért ? a Jobbikban is van 2 képviselő akinek nincs érettségije. Igen, szakmnkás bizonyitványa van, de azt nem kell legalább szégyelniük. Mert a képviselőink közzül (tisztelet a kivételnek) hiába diplomás valaki, húsz évvel ezelőtt ki tudja hogyan szerezte, miáltal, vagy ki által, ( mint ahogy ki is derült utólag egy pár képviselőnkről) diplomával és anélkül is lehet tisztességes, vagy beste lélek bárki. A németekről ill. a libs.német Eu.-s képviselőkről meg az a véleményem, némelyike már a magyarokra akarja rátolni az egész holó történetet, mintha az emlékezetükkel lenne némi probléma.

kistutyi írta...

Erre már csak rá kell nézni! Ez a fizimiska mindent elmond!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló