Kohn Bandi, a krakélerzsidó

A híradásokból tudjuk, hogy Daniel Cohn-Bendit ismét hozta a formáját, prosztó módon elzavarta és megfenyegette a nyilatkozatot kérő rádióriportert, mert az magyar, illetve a tőle megszokott ripacskodó kirohanást intézett az EP ülésén, mert rajta kívül Szájer Józsefet is engedték felszólalni egy témában. De már másoknak is kezd elegük lenni ebből a figurából, például a CDU és az FDP már együttesen igyekszik hivatalosan is kimondatni róla, hogy nem más, mint egy csira. Ha megtörténik, kampec.

De mitől is érdekes annyira ez a személy?

A celebekről szokták mondani, hogy attól celebek, mert celebek, és slussz. Itt is valami hasonlóról van szó.

Természetesen tudjuk, hogy a nevezetes 1968-as párizsi diákzavargások egyik vezető alakja volt, és ettől híres. Mennyire méltán? A leírásokból elég világosan kiderül, hogy a szereplésének nem volt különösebb mélyenszántó eszmei tartalma, és a tettei is csak a handabandázásra korlátozódtak. Egy nagyszájú valaki volt, aki a karakterével telibe találta a média igényeit, és persze hogy őt sztárolták, mert ilyen kellett a riportereknek és az újságíróknak. Ezen a téren azóta sem változott...
Ismerjük ezt a típusú alakot a saját diákkorunkból. Minden egyetemen van ilyen fékezhetetlen agyvelejű nyúl (mi így neveztük annak idején a fajtáját).

1968-ról és az atmoszférájáról alapmű az Eper és vér c. film. Aki még nem látta, feltétlenül nézze meg – a teljes filmet csak angolul találtam meg – ez volt a legendás-mítikus Lázadó Ifjúság, magyar vetületben a Nagy Generáció. Hogy mennyire volt valóban nagy generáció, és mennyiben csak önreklám ez, mindenki döntse el magában. Változóban volt a világ akkoriban is, hát persze. Azóta sokkal jobban...

Érdekes egyébként, hogy nálunk pontosan ez a Nagy Generáció képezi a maszopszadi fő bázisát.

Nos, Cohn-Bendit – aki vicces véletlen folytán 1945 április 4-én, „hazánk felszabadulásának napján” született – ezeknek az időknek volt az egyik emblematikus figurája, mondhatni médiacelebje. Érdemi produkciójáról azonban nem érkezett jelentés.
Aztán némi kisebb kitérőkkel hivatásos politikus lett, vagyis elintézte, hogy megélhetése legyen a hőbörgésből. Valakiknek szükségük volt egy ilyen kártyalapra.

A Wikipédia azzal a meglepő információval áll elő róla, hogy német. Az az alapja, hogy a jó szülei a harmincas években Németországból „menekültek a fasizmus elől” Franciaországba. Nem is érdemes rugózni azon, hogy Cohn-Bendit francia-e vagy német, mert ugyebár vegytiszta vérbeli zsidó. Képeskönyvbe való zsidó. Echte. És ez is neki az összes lényege. A politikai pályafutásának is ez a motorja, és onnan fúj a szél, ami odaröpítette a mostani valamiféle irracionális piedesztálra, ahonnan hőböröghet.

Másnak, mint hőbörgésnek nem is igazán lehet nevezni, amiket politikusként, sőt frakcióvezetőként csinál. Semmi tárgyilagosság, semmi ismeretek, semmi józan megfontolás, semmi gondolatiság, csak a nekiszabadult handabanda. A liberalizmusnak felcímkézett féktelen struktúra- és tradíciórombolás jegyében, ami semmit sem épít, de semmit sem kímél, csak rombol. Mert valakiknek a háttérben ez hozza a hasznot.

Az utóbbi években Magyarországra uszították rá. Ordenáré és alapvetően idiotikus szinten csinálja, a látszatra sem adva, de a gazdáit már ez sem érdekli.
Ahol már Vivian Reding butapicsa is bizottságvezető lehet, ott már nem kell ilyeneken fennakadni.

Érdekes, hogy Cohn-Benditnek eddig még a teljesen nyilvánvaló, sőt ő maga által sem tagadott pedofília miatt sem kényszerült eltakarodnia. Mindenki tudja róla, látszik is rajta az aberráltság, mégis ott ripacskodhat.

Bizonyára sokaknak feltűnt már, hogy a zsidók körében milyen magas a homoszexualitásban és más aberráltságban érintettek arányszáma. Talán a belterjesség lehet az oka.

Képzeljük el egy pillanatra, hogy micsoda sakálkórus vonyítana teljes hangerőből az úgynevezett Európai Közvéleményben ( = zsidómédiában), ha jobboldali, vagy horribile dictu nemzeti radikális színekben arcoskodna valaki hasonló tulajdonságokkal.

A magyarországi úgynevezett balliberális (fából vaskarika) oldalnak és híveinek, a zombiknak már régesrég el kellett volna határolódniuk ettől a kényelmetlen figurától. Leplezetlen magyarellenesség, hülyeségek ordibálása, produkciótlanság, pedofilia, plusz egyáltalán a rendkívül ellenszenves személyisége – mind olyasmi, amik bármelyikéért dobni és távol tartani kellene. De nem! Eszükbe sem jut! Odáig terjed a horizontjuk, hogy ez egy Nagy Név, egy Személyiség, aki megtestesíti Ejrópát. Csak, mert csak. Ő az egyik Totem.

Mi ez, ha nem sznobizmus? Annak is a legbárgyúbb formája.