„A Habsburg-Lothringeni ház a magyar nemzet elleni árulása, hitszegése és fegyvert fogása által, nemkülönben azon merény által, miszerint az ország területi épségének eldarabolását, Erdélynek és Horvátországnak Magyarországtól elszakítását, és az ország önálló statuséletének eltörlését fegyveres erőszakkal megkísérteni, evégett idegen hatalom fegyveres erejét is a nemzet legyilkolására használni nem iszonyodott (…) ezen hitszegő Habsburgi-, s utóbb Habsburg-Lothringeni ház Magyarország (…) feletti uralkodásból ezennel a nemzet nevében örökre kizáratik, kirekesztetik (…) s az ország területéről s minden polgári jogok élvezetéből számkivettetik.”
[részlet a Függetlenségi Nyilatkozat szövegéből]
Amikor 1848. december 31-én a magyar országgyűlés elhagyta Pest–Budát és áttelepült Debrecenbe, a magyar forradalom ügye veszni látszott. A sikeres osztrák hadmozdulatok, a törvényes kormány hiánya (gróf Batthyány Lajos miniszterelnök 1848 őszén lemondott), majd az V. Ferdinánd helyébe lépő fiatal uralkodó, I. Ferenc József által a morvaországi Olmützben kiadott ún. oktrojált alkotmány, amely Magyarországot koronatartományként sorolta az osztrák birodalomba, mind azt látszottak igazolni, hogy március 15-e vívmányai rövid életűek lesznek.
Az 1849-es tavasz azonban fordulatot hozott. Április 1-jén Hatvannál győzelmet arattak a magyar főcsapatok, majd néhány napon belül Tápióbicskénél, Isaszegnél és Vácnál is hadiszerencse kísérte a honvédseregek támadását. A győzelmekről szóló hírek felvillanyozták a debreceni közönséget, a képviselőház napokon keresztül tartó zárt tárgyalásai pedig csak tovább fokozták az érdeklődést. Az utca és a képviselők hangulata egyre inkább az uralkodóház ellen fordult, hisz abban mindenki egyetértett, hogy Ferenc József oktrojált alkotmányára csakis a teljes elutasítás lehet a válasz.
De egyöntetű elutasítás ide, megalázó diktátumok oda, a politikusok közül már nem mindenkinek volt ínyére a Kossuth Lajos által kigondolt felelet, miszerint ki kell mondani a Habsburg-ház trónfosztását. Hogy ez mennyire így volt, azt jól jelzi az Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) azon április 12-i döntése, melyben a trónfosztást kimondó Függetlenségi Nyilatkozat nyers változatát elutasították.
Kossuth, miután a bizottmány nem támogatta javaslatát, az országgyűlésen próbálta keresztülvinni a Habsburgok detronizációját, ám a törvényhozókat sem sikerült meggyőznie, így végül a nyilvánosság erejét állította maga mellé. Április 14-én nyílt ülést tartottak Debrecenben, melyre egy képviselő javaslatára nem a Református Kollégiumban, hanem a Nagytemplomban került sor. Az itt megjelenő tömeg hatására a korábban habozó képviselők már nem mertek szembefordulni Kossuth indítványával, így az országgyűlés közfelkiáltással elfogadta a Habsburg-ház trónfosztásáról és a függetlenség kikiáltásáról szóló javaslatot, majd Kossuth Lajost kormányzó-elnökké választották.
A magyar törvényhozás így 1620 és 1707 után 1849-ben harmadik alkalommal fosztotta meg a tróntól a császári dinasztiát. A döntés után az országgyűlés fenntartotta az alkotmányos monarchiát, és – Kossuth Lajos kormányzó-elnök kinevezésével – a szabadságharc győztes befejezéséig elhalasztotta az államforma meghatározását.
Ma, 164 évvel a történtek után, talán sokakban felmerül a kérdés, hogy vajon miért ragaszkodott Kossuth Lajos akkoriban mindenáron a Habsburgok trónfosztásához?
A szabadságharc vezérét valószínűleg ugyanaz a szándék vezérelte, mint egykoron Rákóczit. Abban bízott, hogy a független Magyarország támogatást, de legalább elismerést kap majd a nagyhatalmaktól. Azonban a várakozásainak nem volt, nem lehetett reális alapja. A brit és francia diplomácia számára, a nekik kedvező európai status quo megtartása jóval fontosabb volt a magyar ügynél, így ezek az államok az egységes Ausztriát részesítették előnyben a térség politikai viszonyainak újragondolása helyett. Hasonlóan vélekedett I. Miklós orosz cár is, aki később fegyverrel támogatta Ferenc József császárt a szabadságharc leverésében.
Mint jól látható, a helyzet az évszázadok alatt lényegében semmit sem változott. A magyar függetlenségi törekvéseket úgy, ahogy akkoriban, úgy manapság sem támogatják, hisz a magyar gyarmati sors, az ország totális kizsákmányolásának esetleges megváltoztatása nem áll érdekében a globalista nagyhatalmaknak.
3 kommentek:
Gróf Széchenyi István 1844.okt.1-i beszéde a felső házban aggodalom az emancipáció következményei miatt.Kossuth szintén ellenzi a zsidók egyenjogúsítását ekkor még,hiszen az egész országban mindenütt protestálnak az ellen,hogy a zsidók beléphessenek a nemzetőrségbe,mert a magyarság nem volt hajlandó befogadni a tömegesen rázúduló zsidóságot,az alkotmánya sáncai mögé,holott válogatás nélkül befogadott minden más népet,egyenjogúsított minden más felekezetet és nemzetiséget.Ezt nem.Valószínű,hogy felismerte,netán az ősiségből emlékezett erre a népre,még 1848-ban sem tartotta méltónak arra,hogy a többi kisebbségekkel együtt egyenlő közjogi rangra emelje.Mert érezte a zsidóságból felé áramló gyűlöletet,ahogy purimot ültek az osztrák tisztekkel a magyarság eleste örömére,a szabadságharcunkban tanúsított árulásaikra,a török időkre,stb.1867-ben a magyarságra nézve végzetes döntés született,a bécsi kormánynak,és Deák Ferencnek a kiegyezésével köszönhető.A sajtó észrevétlenül került zsidó kézbe. Ez a kor a zsidó honfoglalás kora a magyarság vesztére.Ezért hátrált meg Kossuth,valószínűleg ekkor találkozott először az újhelyi rabbival.Ez után kezdte a menekülését megszervezni,amiben zsidó segítséget kapott,aztán lelépett.A kiegyezés után még sokáig /napjainkig/sínyli a magyar társadalom a szabadságharc,a kiegyezés,a zsidóság betódulása elképesztő tömegével a társadalmi rend gyökeréig felkavart,a nemzeti öntudat korlátozása,a közgondolkodás megdöbbentő változása,az elzsidósodás veszélye és sajnos mára már ténye is.Elveszítettük történelmi tudatunkat.
A fenti fejtegetés hatásos analógiának tűnik, de téves. 1848-49 lezárásakor még valóban az egységes Monarchia volt a nagyhatalmak érdeke, de 1918-ban, 1947-ben, és azóta is a Közép-európai térség destabilizációja vált prioritásukká (a nyugatnak nincs szüksége egy önálló érdekérvényesítésre képes, erős Magyarországra - vagy ha már itt tartunk, bármilyen hasonló státusú államra a régióban - a keletnek is csak egy darabig, utóbbit lehetne, és kéne jól kihasználni).
És igen, sajnos hiú ábránd, hogy a nyugati nagyhatalmak csak úgy, ellenállás, és harc nélkül hagyjanak minket a saját lábunkra állni (külön szánalmas, hogy ebben a sok agymosott honfitársunkra is nyugodtan számíthatnak).
(Ez az áldatlan helyzet ráadásul önmagában attól sem változna meg, ha kilépnénk az EU-ból, és a NATO-ból. Sajnos ennél bonyolultabb a képlet, de remélem ezt rajtam kívül mások is látják.)
Amit tudni kellene hozzá!
A török térségünkben való erős katonai jelenlétét a nyugat-európai hatalmak, a katolikus Franciaország, és még sokkal inkább az északnyugat-európai protestáns államok és városok érdeke követelte meg. A franciák azért támogatták a török terjeszkedést, mert az jól ellensúlyozta a kor legnagyobb és számukra konkurens hatalmát, a Spanyol-Osztrák Habsburg Monarchiát
A MAGYAR urak baromsága. A magyar urak ezer éven keresztül mindig szem előtt tartották, hogy hatalmuk csak addig biztos, amíg nincs magyar etnikumú polgárság. Nem szabad követniük a nyugati népek példáját, ahol minden társadalomban volt viszonylag erős, saját etnikumú polgársága. Azt egyetlen királyunk nem engedte meg, hogy a városok polgárai magyarok legyenek, mert azok végül még autonómiát is követelnének. Ezért, ha éppen iparosra, kereskedőre volt szükségük, azokat idegenekből verbuválták, azoknak, szükség esetén, még olyan előjogokat is adtak, amelyekre a magyar nép fia nem számíthatott. A XIX. század elejétől jelentkező kereskedő- és iparos hiányt enyhítendő, uraink örömmel fogadták a Galíciából, Ukrajnából ide igyekvő zsidókat. De volt néhány kikötés:
- földet nem vásárolhattak,
- nem számítottak etnikumnak,
- állami hivatalt nem tölthettek be.
Vagyis nem kezdhette magyarországi életét azzal, hogy paraszt lesz. Azzal még kevésbé, hogy beépül az állami közigazgatásba. Ebből fakadóan arra kényszerült, hogy vagyon nélküli kereskedésre, iparűzésre adja a fejét. Vagyis, kényszerítve volt azt a feladatot vállalni a magyar társadalomban és gazdaságban, ami hiányzott a magyar társadalomba. Annál inkább hiányzott, mivel már jelentkezett az ipari forradalom hatása a Kárpát-medencében. Kiépült a vasúthálózat, a felvásárolt termékeket, még inkább azok bizonyos fokig feldolgozott formáit el lehetett szállítani a nyugat-európai piacokra.
Megjegyzés küldése
Kedves Kommentelők!
A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.
Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.
Köszönjük!
Radical Puzzle