A barátság is betiltva


Az, hogy a nyugati világ önmagából, a benne eluralkodott liberális szemléletből adódóan halálra van ítélve, a nagy többség számára már rég nem újkeletű felismerés. Aki kicsit is követi a közéleti történéseket, aki kicsit is lépést tart a világban zajló eseményekkel és társadalmi változásokkal, az könnyen észreveheti, hogy a közösségek lezüllesztése, a morális értékek, a hagyományos családmodell, az emberi kapcsolatok lerombolása mára döbbenetes mértéket öltött.

Jól láthatóan erről, és ezekről a törekvésekről szól manapság Európa, erről szól ma a felvilágosult és demokratikus Európai Unió. Kiüresíteni mindent, ami értékkel bír, lebontani a tradíciókat, a gyökértelenséget propagálni. Mára eljutottunk oda, hogy lényegében a barátságon, mint emberi kapcsolaton kívül nem nagyon maradt semmi olyan hagyományos emberi érték, amit a liberális megmondóembrek az elmúlt években ne kezdtek volna ki.

Eddig.

Az elmúlt hónapokban ugyanis több brit iskolában is megtiltották a gyerekeknek, hogy egyetlen, legjobb barátot válasszanak maguknak. Ezzel állítólag arra akarják ösztönözni őket, hogy nyitottabbak legyenek, nagyobb csoportokban játsszanak, illetve így akarják megkímélni őket a csalódásoktól mondván „meg akarják óvni őket attól a fájdalomtól, amit a legjobb baráttal való szakítás okoz”.
[az eredeti hírért katt a IDE és IDE]


Egész egyszerűen döbbenetes.

Azt hiszem, nem kell társadalomkutatónak lennünk ahhoz, hogy észrevegyük: a folyamatok teljesen egy irányba, az agymosott, gyökértelen, emberi kapcsolatok nélküli társadalmak kialakítása felé mutatnak. Könnyen irányítható birkanyáj kell, akikkel nincs gond, akik nem akadékoskodnak, akik nem mondanak ellent, akik nem fognak össze egymással a globalista világ irányítóinak döntései ellen.

Jól láthatóan ez a cél mindenütt.

3 kommentek:

kistutyi írta...

" Meg akarják óvni a csalódástól " .. stb. A kereszténységre sem lehet már hivatkozni, mint a kúltúra és a jó erkölcs egyik letéteményesére, mert "jaj istenem megsértjük a más vallásuakat".Kifogások és kifogások,amik csak arra jók , hogy lássuk, milyen rohadt, hazug, kétszinü lózungokat terjeszt ez a balliberális népség. Ha ezek ellen a hamis érvek ellen soha senki nem emeli fel a hangját,akkor megérdemeljük a sorsunkat most is és a jövőben is.

Gondor4 írta...

A világ kezd széthullani.A gyereket nem nevelheti a szülő.A világtörténelem legnagyobb átverése a globalizáció,a leggyalázatosabb terv,amelyet a mutáns kitalált.A folyamat sokkal régibb,mint a fogalom.A fehér faj kiirtása,az összes nép leigázása és elpusztítása már az Ószövetségben is olvasható.A megvalósításhoz türelemre és hasonlításhoz volt szüksége a mutánsnak.Ebben a történetben is ott van a zsidó okoskodás;a "mi lenne,ha...",és máris a "ha"-nál tart,a lehet,hogy,..stb.,mert normális ember nem úgy barátkozik,gyerek főleg nem,hogy attól féljen,mi lesz majd,ki fog sírni,fog-e,és meddig tart a barátsága.Ez a tiltás nem erről szól,osztom a hozzászóló véleményét.

Névtelen írta...

Cion bölcseinek forgatókönyve VALÓSUL MEG.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló