Üzent az Olt, Maros, Szamos…


Néha  kell egy  vers,  egy  gondolat.  Egy  halvány fény, mely utat mutat, mely felvidít, vagy éppen elgondolkodtat a rohanó hétköznapok és  a  mindennapok hülyeségei közepette. Néha kell egy vers, melynek egy-egy sora a fejünkben marad, amit aztán utána akár napokig hurcol magával az ember. Néha kell egy vers, hogy rádöbbenjünk arra, hogy ugyan múlik az idő, de az igazi nagy kérdések nem igazán változnak, hogy vannak örökérvényű gondolatok, amelyek ugyanúgy igazak voltak tíz, húsz, ötven, száz évvel ezelőtt, mint ahogy igazak mai is. És néha kell egy vers, ami néhány sorban mindent elmond a világról.

Ma Kárpáti Piroska verse: Üzenet Erdélyből
(Kárpáti Piroska tanítónőt a románok e verséért 1920-ban felakasztották)



Üzent az Olt, Maros, Szamos,
Minden hullámuk vértől zavaros,
Halljátok, ott túl a Tiszán,
Mit zúg a szél a Hargitán?
Mit visszhangoznak a Csíki hegyek,
Erdély hegyein sűrű fellegek?

Ez itt magyar föld és az is marad,
Tiporják bár most idegen hadak,
Csaba mondája új erőre kél,
Segít a vihar és segít a szél,
Segít a tűz, a víz, a csillagok,
S mi nem leszünk mások, csak magyarok!

Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk!
Halott vitézek lelke jár velünk.
Előttünk száll az ős Turul-madár,
Nem is lesz gát, és nem lesz akadály!
Ember lakol, ki ellenünk szegül,
A székely állja, rendületlenül!

Üzenik a gyergyói havasok:
Megvannak még a régi fokosok!
Elő velük, jertek, segítsetek!
Székely anya küld egy üzenetet:
Hollók, keselyűk tépik a szívünket,
Rablóhordák szívják a vérünket!

Ha nem harcoltok vélünk, elveszünk!
E végső harcban: egyedül leszünk!
És a honszerző hősök hantja vár,
Ha odavész az ősmagyar határ!
És ha rablóknak kedvez a világ,
Mutassunk akkor egy új, nagy csodát!

Megmozdulnak mind a Csíki hegyek,
Székelyföld nem terem több kenyeret,
Elhervad minden illatos virág,
Mérget terem minden gyümölcsfaág.
Vizek háta nem ringat csónakot,
Székely anya nem szül több magzatot!

Vadon, puszta lesz az egész vidék,
S végezetül, ha ez sem lesz elég,
A föld megindul, a mennybolt leszakad,
De Erdély földje csak magyar marad!



Kárpáti Piroska
1920

1 kommentek:

Gambit írta...

Ez még mindig gyönyörű...

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló