Martonyi ismét sikeresen behatolt…


A Külügyminisztérium megdöbbenéssel értesült a Tel-Avivban történt robbantásos merényletről, amelyben többen megsérültek.
Magyarország elítéli a terrorizmus minden formáját, és azt semmivel sem tartja igazolhatónak. A Külügyminisztérium együttérzéséről biztosítja a felrobbantott buszon megsérülteket, és mielőbbi gyógyulást kíván nekik. 




Martonyi elvtárs és kis csapata megdöbbent. Mondhatnánk aggódnak. De talán a legtalálóbb kifejezés mégis az, hogy a külügyminisztérium és így a magyar kormány nyelvvel ismét sikeresen behatolt Izrael végbelébe.

Így megy ez.

Semmit nem számít, hogy az elmúlt napok izraeli terrortámadásainak eddig mintegy 150 palesztin áldozata van, többségük civil, köztük legalább 41 gyermek. Nem számít, hogy a gázai sebesültek száma 1200 főre tehető, nem számít, hogy kórházak, iskolák, óvodák lettek szándékosan Izrael által lebombázva. Mindez nem számít. Martonyi Jánost csak és kizárólag annak 17 tel-avivinak a sorsa érdekli, akik megsérültek a buszon történt robbanásban.

Természetesen nem állítom azt, hogy azok a zsidók, akik ott voltak azon a járaton nem érdemelnek együttérzést, nem állítom azt, hogy az ő sérüléseik semmisek, mert nem azok. De az a fajta kettős megítélés, az a fajta gátlástalan megfelelni vágyás a zsidóknak, mint amit a külügyminisztérium művel, egész egyszerűen gyomorforgató.

A cionista kézben lévő fősodratú média ugyan elhallgatja a gázai övezetben elkövetett pusztítást, elhallgatja az ott élő palesztinok szenvedést és harcát a túlélésért, de azért jönnek hírek, jönnek felvételek arról, hogy mi történik a világ legnagyobb koncentrációs táborában.




Nem hiszem, hogy a külügyminisztériumban nem láttak volna ilyen, vagy ehhez hasonló képeket, nem hiszem, hogy Martonyi ne tudná, hogy mi folyik ”izraeli önvédelem” címszóval a Közel-Keleten, mert azt egy egyszerű halandó is tudja, aki nem csak a kereskedelmi csatornákon keresztül követi az eseményeket. Ezért aztán egy ilyen, csak a zsidókért aggódó közlemény mindamellett, hogy hányingerkeltő nem más, mint aljas bűnpártolás.

Magyarország kormánya és a többi cionista befolyás alatt álló ország vezetése azt próbálja elhitetni az emberekkel, hogy Izraelnek, mint ahogy minden államnak joga megvédenie magát, mert melyik állam tűrné el, ha területét rakétával lőnék? Azonban azt a kérdés egyik sem teszi fel, hogy vajon a világon melyik állam tűrné el, ha évtizedeken át megszállnák, majd blokád alá helyeznék, majd néhány évente „visszalőjük őket a középkorba” alapon lebombáznák? De azt sem említi meg egyik felvilágosult és mélyen demokratikus politikai vezető sem, hogy a gázaiak most is azért kezdték el Izraelt lőni, mert november 8-án a zsidó hadsereg megölt egy gázai kisgyereket.

De ezek a kérdések nem számítanak. A cionista propaganda dübörög tovább.

Egy megszállásra, területrablásra szakosodott, állig felfegyverzett állam vádol egy lényegében fegyvertelen, kiszolgáltatott, megalázott, szülőföldjéről elűzött népcsoportot azzal, amit nap, mint nap ő maga követ el: terrorizmussal és népirtással.

És a fél világ asszisztál mindehhez.

9 kommentek:

Maci írta...

Ez így igaz, de ettől a bagázstól ne várjunk korrektséget kedves Gabeebee. Sőt az előzőtől se.
Nem az első esete a kettős mércének a történelem során. Lásd amerikai indiánok. Ha fehér ember ölt indiánt, hogy elvegye a földjét, akkor az jogos volt, mert csak egy vadembert lőtt le, de ha indián ölt fehért a földje védelmében, az gyilkos volt.
Egy indián törzsfő mondta azt az iraki háborúról, hogy nagyon hasonlít az indiánok lemészárlására, ugyanis ifjabb Bush szerzett valamit Szaddamtól - amikor azt kivégezték - és nippként az íróasztalán tartotta, ugyanúgy, ahogy egy amerikai tábornok egy orvul meggyilkolt indián törzsfőnök tomahawkját.
Visszatérve az eredeti témára, már az is igazságtalanság volt, hogy egy néptől elvették a hazáját. Mert az USA és Anglia fogta magát és kijelentette, hogy ezentúl a zsidóké. "Nagylelkűek" voltak igazán. Odaajándékozták azt, ami sosem volt az övék. Könnyű a másét osztogatni. A gyilkolás már csak hab a tortán.

lényeglátó írta...

Fontos! Elmentettem!
Bilberg csoport

A Bilderberg csoport 1954-ben alakult és évente egyszer titokban találkoznak. Azóta összesen ötvenhatszor találkoztak.
Tagjai többek között David Rockefeller, Henri Kissingert, Zbiegniew Brzezinski, Tony Blair, Paul Wolffowitz, Bill Clinton, USA alelnökei, CIA és FBI igazgatói stb.

A csoport úgy működik, mint egy „árnyék világkormány”, amely éves találkozóin teljes titok-ban döntéseket hoz, és azt is megbeszélik, hogy a döntéseket hogyan valósítja meg. „A Bilderberg csoport a nemzetek utáni kort tervezi meg, azt amikor már nem lesznek független országok, Csak régiók, amelyet egységes elvek irányítanak. Ez globális gazdaságot jelent majd, egy világkormánnyal, és általános, egységes vallással.”

Megdöbbentő megjegyzésként kell megemlíteni, hogy a Bilderberg Csoport 2008 évi Kanadai ülésén Martonyi János FIDESZ képviselő, volt FIDESZ külügyminiszter is jelen volt. - ? ? ?- )
Elismerés? vagy hogyan értékeljem?

kistutyi írta...

Ez pont olyan, mint amikor a rabló gyilkosok esetében a kereskedelmi TV-k behívják a védő ügyvédeket nyilatkozni, mesélje el, mit csináltak a "Jó emberek"? Hát nem azért fizetik a védőket, hogy védje a bűnözőket? Majd ha nyilatkozhatnak az ügyészek meg a birók is az ügyben, -mivel vádolják a gazembereket miért itéltek meg ennyi és annyi évet az elkövetőknek - akkor tényleg demokrácia lesz! De vannak ügyek amikről azt gondolják nem tartoznak ránk, mert mi még "kiskoruak" vagyunk, nem értjük meg a lényeget. Ki lett ez találva, rendesen.

Gambit írta...

Ismerős recept, párszor már eljátszották a történelem folyamán (legtöbbször pont ők), mondhatni nincs új a nap alatt. Ahogy a "magyar" külügy tájékán sem.

Unknown írta...

Gratulálok...

ProliProfil írta...

Sajnos, van kihez szólnia martonyinak.
És, ami a legszomorúbb, hogy ez a réteg fel sem fogja, hogy mennyire agymosott. Saját érdekét sem képes magában tisztázni. Egyre többen vannak. Beprogramozott szellemi hullák, az energiaital és rtlklub között vergődve. Hisztérikus rohamot kapnak, ha a valóságnak akár a fuvallata éri őket.
Beérett a vetés.

Névtelen írta...

Gondolom, Izrael nem szándékosan öl gyermekeket, és a világon balesetben naponta több száz gyermek hal meg. Ezért még nem kell "visszatámadni".
A probléma igen sokrétű és összetett, nem lehet csak így egyszerűen azt állítani, hogy "azért lőttek, mert a gyermek ugye...".
Én a helyszínen hallgattam meg az izraeli felet Izraelben, és a palesztin felet Palesztínában. Nem csak Gáza lezárása a gond, hanem az izraeli telepesek is a palesztin területeken. És úgy általában: a két nép teljesen eltérő életszemlélete. Nehéz probléma...

Névtelen írta...

Martonyinak csupa szar a szája a zsidóseggnyalás következményeként

Karina írta...

Mégis mit várunk a" Zsidó világ tanács" egyik elnökétől?Csak nem azt, hogy a szegény szerencsétlen, hazájukat vesztett paleszinokat védje? Vagy mivel itt él, ne talán tán a magyarokat? Azért ennyire nem lehetünk naivak. A vér, nem válik vizzé !!!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló