Punciforradalom

Két felvilágosult liberális művész sétál valahol Európában és a magaskultúra rejtelmeiről beszélget. Aztán az egyik hirtelen kérdést szegez a másiknak, miközben egy bérház bejárata felé mutat: 

- Szerinted odaszarjak a küszöbre? 

Mire a másik: 

- Áááá, hagyd, úgyse értenék… 

Gondolom, a februárban kitört oroszországi puncilázadás híre annak idején, vagy azóta már sokakhoz eljutott, ami jól bizonyítja, hogy a Pussy Riot orosz punkegyüttes története az elmúlt hónapokban, illetve a történések tükrében akarva-akaratlanul is mérföldkő lett a felvilágosult, nyugatinak mondott társadalmakban. Mérföldkő, ami pontosan jelzi, ami kendőzetlenül bemutatja, hogy hol tart, hová tart a liberált eszmék fogságában vergődő világ. 

Talán még sokan emlékeznek azokra a képkockákra, amin az látható, ahogy a zenekar három tagja, Nagyezsda Tolokonnyikova, Jekatyerina Szamucevics és Marija Aljohina ez év elején azt találta a Vlagyimir Putyin elleni tiltakozás legjobb módjának, hogyha maszkot viselve „punkmisét” ad elő a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban, így ”imádkozva” a Szűzanyához, hogy űzze el az azóta megválasztott orosz államfőt. 

 

A történtek után a zenekar tagjait a hatóságok letartóztatták, majd eljárás indult ellenük vallási gyűlöletből elkövetett garázdaság vádjával. A perben az elsőfokú bíróság augusztusban hirdetett ítéletet, melyben a punktrió tagjait két év javító-nevelő táborban letöltendő büntetésre ítélték. A döntést követően azonnal elindult a liberált világ tiltakozása, amiben a meglepő nem is maga a tiltakozás ténye volt, hanem inkább az a szervezettség, az az összefogás, ami az ajvékolás-hullám során kialakult. 

A sort az Egyesült Államok és az Európai Unió vezetése kezdte, akik szerint a büntetés aránytalan a tetthez képest. Az amerikai külügyminisztérium az ügy szólásszabadságra gyakorolt negatív hatásai miatt is aggódott, míg Angela Merkel német kancellár mérhetetlenül keménynek nevezte az ítéletet. Hozzá csatlakozott Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, aki Brüsszel nevében fejezte ki csalódottságát az ítélet miatt. De hallatta a hangját az Amnesty International és nem várt módon megszólalt Lech Walesa is, aki kegyelmet, de legalábbis a börtönbüntetés mellőzését kérte az oroszoktól. A puncilázadók ügye végül olyan fontossá vált, hogy az Európai Parlament és az orosz állami duma képviselői a nemrégiben Szentpéterváron tartott kétoldalú együttműködést megvitató konferencián is foglalkoztak a kérdéssel. 

Természetesen a művészvilág sem maradt szótlan. John Lennon özvegye, Yoko Ono, aki 2002-ben férje emlékére létrehozta a Lennon-Ono-békedíjat, úgy gondolta, hogy arra idén a Pussy Riot a legideálisabb jelölt. „Örülök, hogy szilárdan kitartanak a szólásszabadságba vetett hitük mellett” – monda Ono szeptember 21-én, amikor átadta a díjat a zenekar képviselőjének. Aztán, hogy a lányok ne érezzék magukat elveszve a világban, levelet írt nekik Paul McCartney is: „Azért írok, hogy a támogatásomról biztosítsalak benneteket ezekben a nehéz időkben. Szeretném, ha tudnátok, hogy reménykedem abban, hogy az orosz hatóságok tiszteletben tartják a szólásszabadság elvét, és nem fognak megbüntetni a tiltakozásotok miatt.” Fontosnak gondolta még az ügy melletti kiállást Madonna és Björk, de felháborodását fejezte ki Aung Szan Szú Kji Nobel-békedíjas mianmari ellenzéki vezető is: „Nem látom be, hogy az emberek miért ne énekelhetnék azt, amit szeretnének” - jelentette ki, az Amnesty International által szervezett rendezvényen. Azt pedig gondolom, mondanom sem kell, hogy itthon az LMP és a köré csoportosulók tiltakoztak legjobban a Pussy Riot miatt. A honi felvilágosultak egyenesen az Európa Tanács közbelépését sürgették. 

Az ügy nemzetközi viszonylatban most ott tart, hogy a Pussy Riot is esélyes az idei Szaharov-díjra. Az egykori szovjet atomtudósból lett, később Nobel-békedíjjal kitüntetett ellenzéki másként gondolkodóról elnevezett díjat az EP minden évben a gondolatszabadság valamely nemzetközi élharcosának ítéli oda. A zenekar Werner Schulz német zöldpárti EP-képviselő, valamint 45 további képviselő jelölése nyomán bekerült azon három kiválasztott közé, akik közül majd kiválasztják a végső győztest. 

A történet a múlt héten aztán újabb fordulatot vett. A moszkvai bíróság ugyanis a fellebbviteli tárgyaláson alig három óra alatt végighallgatta a védelem és a vád érveit is, majd Jekatyerina Szamucevics esetében a letöltendő börtönbüntetést felfüggesztett börtönbüntetésre enyhítette. A két másik vádlottnál, Nagyezsda Tolokonnyikova és Marija Aljohina esetében nem változtattak az eredeti ítéleten. A két nőre továbbra is két év börtön vár. Szamucevicset azért engedték szabadon, mert bizonyítani tudta, hogy bár jelen volt a székesegyházban, de az ”imában” nem vett részt, nem táncolt az oltár előtt, mert őt az őrök már korábban kivezették az épületből. 

Azt hiszem nem kétséges, hogy a másodfokú ítélet után majd újra beindul a sakálkórus és üvölt majd boldog-boldogtalan széles e világban a rettentő orosz állapotok miatt. Az pedig majd nem nagyon kerül kidomborításra, hogy oroszok 35 százaléka szerint az ítélet megfelelő volt, míg 43 százalékuk még túl enyhének is találta azt. És az sem lesz majd biztosan a liberált újságok címlapjain, hogy a zenekar tagjai nagyon is tudatosan tették, amit tettek. Tudták, hogy pusztán zenei teljesítményükkel ezt a ”világsikert” soha nem tudták volna elérni. Tudták, tudhatták, hogy ilyen cselekményért a hatályos orosz törvények szerinti büntetési tétel elérhette volna 7 évet is. És persze tudták azt is, hogy támogatókra találnak majd egy olyan világban, ahol mára a mocsok és a szemét lett az érték, a gátlástalanság a mérték. 

Azonban a legszebb az egészben talán mégsem ez. Sokkal érdekesebb kérdés az, hogy a tiltakozók, politikusoktól a művészvilág legismertebbjeiig kikért állnak ki, kikért emelik fel a hangjukat. A Pussy Riot tagjai ugyanis nem most pottyantak elő a semmiből, az előéletük bőven bővelkedik olyanokban, amitől egy jóérzésű ember simán elokádja magát. 

A szélesebb nyilvánosság előtt nem nagyon ismert, de akik kiállnak az orosz ”művészekért”, azok biztosan ismerik azokat a 2008-ban készült természettudományi múzeumi fotókat, ahol az egyik puncilázadó, látogatási időben terhesen dugatta meg magát, így hívva fel a figyelmet a medvék kihalásának problémájára. De érdemes még megemlíteni a másik puncilázadót is, aki egy élelmiszerüzletben, nyitvatartási időben egy nyers csirkét tuszkolt fel magának a hűtőpultok között, így mutatva meg a felvilágosult liberált eszmék nagyszerűségét. 

 [Pillanatképekért katt a fotóra. A teljes múzeumi fotóriportért katt IDE, 
az élelmiszerüzletben felvett videóért pedig IDE] 

Igen. Értük aggódik a világ. Értük tiltakoznak a legfontosabb közjogi méltóságok, értük és az általuk képviselt eszmékért, értékekért áll ki a művészvilág színe-java. Nem tudom, ki hogy van vele, de az ilyen történetek kapcsán nekem valahogy mindig az egyik Fanka dal kezdősorai jutnak eszembe: 

„Amikor a liberálisnak hazudott elvek nem a szabadságról szólnak, hanem a szabadosságról. Miért kell ez? Egyszerű ok. Destrukció. Lebontás. Minden értéket, ami a konzervatív, tisztességes, hagyományokat őrző, tisztelő, használó, aszerint igazodó világot lebontja, az üdvös számukra. Ezt valaki megfogalmazta nagyon jól a kisgazdáktól. Ellenkező jelre lett váltva. Se Isten, se Haza, se család. Ez a cél.” 

Se Isten, se Haza, se család. 

Igen. 

Ez a cél.