A kiskakas gyémánt félkrajcárja

Mágneses matrac, pí-víz, csodálatos bevonatú fazék – ezek már lecsengtek. A bóvlinak másokra tukmálásából hirtelen meggazdagodni akaróknak folyamatosan új divatokat, új rögeszméket kell keresniük, hogy meglovagolhassák. A nemzeti érzés is ilyen kereskedelmi lehetőség. A rendezvényeken mostanra már megszokott látvány a sok árus, akik a nemzeti radikalizmus ikonográfiájának elemeit hordozó cuccokat árulnak magas, sőt borsos, sőt pofátlan áron matricáktól és jelvényektől kezdve bögréken és más használati tárgyakon át a legkülönfélébb ruhadarabokig. Vagy egyszerűen csak cukorkát, üdítőt, szendvicset, de azt is szemérmetlen árakon. Itt a konjunktúra, itt a tömeg, be vannak indulva az emberek! 

Nem feltétlenül kell haragudni ezekre az árusokra. Meg akarnak élni, hasznot akarnak, mint minden kereskedő. Ha most erre és erre van kereslet, akkor igazodnak hozzá. Viszont azt sem szabad gondolnunk, hogy velünk vannak, mármint politikai értelemben. Őket a haszon érdekli, semmi más. Igaz, rossz érzést keltenek a pimasz árak. A lacikonyhás és bazár-standok emelkedett hangulatú hazafias rendezvényeken szüntelenül, szinte transzparens-szerűen szembesítenek bennünket a rideg ténnyel, hogy miközben lelkesedünk (vagy realisztikusabban: tétován téblábolunk a tömegben), le akarnak venni bennünket kizárólagosan pénzorientált nemzettársaink. Elég kiábrándító. A Jobbik 2012-es évadnyitóján a büfében kínált 450 forintos teljesen közönséges zsíroskenyér többeknek csípte a szemét. 

Igaz, vásárolni nem kötelező, meg hát ilyen a kapitalizmus, ilyen az élet. 

Azonban nem mindig ilyen tiszta a képlet, nem mindig tiszta az ábra, a felállás. 

Sokan tudják már, mi az a helyi pénz. Alternatív fizetőeszköz, ami nagyon kezdeti, kísérleti szakaszában tart, és nem lehet megjósolni, hogy várható-e a szélesebb körű elterjedése. (Tippem szerint inkább nem, mint igen.) Az a lényege, hogy egy közösségben, leginkább egy településen a rendes megszokott fizetőeszközökön kívül egy helyi pénznemet vezetnek be, ami papírpénzek formájában kering a lakosság körében. Majdnem azt írtam, hogy bankjegyek, pedig nincs köze semmilyen bankhoz. Mondjuk egy kisvárosban bevezetik a Piculát. Boriska néni termel egy kis uborkát, és kiviszi a piacra. Ott Jóska megveszi tőle, és nem a multiáruházban, amelyik kiviszi a pénzt a településről, illetve az országból, és Piculával fizet érte. Boriska néni a kapott Piculát arra használja, hogy megjavíttatja a helyi mesteremberrel a háza tetején a cserepeket. A mesterember az így kapott Piculákból felásatja a kertjét Pistával, aki munkanélküli. Pista az ásásért kapott Piculával krumplit vesz Böske nénitől. Satöbbi. A Piculát csakis az adott településen fogadják el, csakis ott van értéke, és a keringésével piacot teremt, értelmet ad a termelésnek, a produkálásnak a helyiek számára. Termelés indukálódik, miközben a pénz, az érték nem szivattyúzódik ki a térségből, nem idegenek nyerészkednek, és kikerülhetővé válnak a rafinált pénzügyi csapdák. 

Ez a lényege. A valóságban egy kicsit bonyolultabb, de a lényege ez. 

Egy-két helyen már létezik is, például ott van Sopronban a Kékfrank. 

Az egész konstrukció módfelett vonzó a nemzeti érzelműek számára. Kilátást kínál arra, hogy függetlenítsük magunkat – akár települési szinten, de akár magasabb szinteken is – a vírusok tömegével fertőzött pénzügyi világrendszertől, kihúzódjunk a hitel-, adósság- és kamatcsapdákból, minden hasonló leprából. Ha egy nemzeti érzelmű ember megismerkedik ezzel a lehetőséggel, csillogni kezd a szeme, nyomban pénzügyi szakértőnek kezdi érezni magát, és körömszakadtáig védi, támogatja az ötletet. Akár áldozatokra is hajlandó lenne érte. Khm, khm, hoppá… 

A fent vázolt rendszerhez képest a helyi pénz konstrukciójának egy mutánsa ütötte fel a fejét az utóbbi időkben. Megéri rászánni a tíz percet, tekintsük meg ezt a videót:

 Ez a honlapjuk: http://hunnio.com/news.php 

Nem is volna különösebben eget rengető jelentőségű. Csakhogy nagyon nyomulnak! A legelső, ami feltűnik, a túlzásba vitt mézmáz, a túlzottan is sok nemzeti radikális csingilingi. Ha valamire ilyen sok van rálapátolva a nemzeti-radikális jellegű témákból és hívószavakból, az rögtön gyanús. 

Na de a gyanú csak gyanú. 

Figyeljünk oda jobban. Alaposabb odafigyelés után elődereng, hogy itt bizony már jócskán másról van szó, mint a sima helyi pénzről. Aranyalapú valutát akarnak létre hozni, hogy az majd fokozatosan kiüti a jelenlegi valóban abszurdnak bizonyult nemzetközi pénzrendszert. Talán nem kell magyaráznom, hogy ebbe a feladatba egy nukleáris nagyhatalomnak is beletörne a bicskája. 

A projekt (nevezzük így) gazdáit ez nem nagyon zavarja. A kezdeti fázisra koncentrálnak. Ez a kezdeti fázis pedig nem egyéb, mint az, hogy a belelkesült nemzeti érzelmű frisskeletű pénzügyi szakemberek (vagyis mi, egérkék) pénzeket fizessenek be a projektgazdák kft-jébe, amiből majd fedezeti alap keletkezik az Aranykorona Piculához, illetve a befizetők szép kivitelű ál-bankjegyeket, akár helyi pénz céljaira is használható papírcédulákat kapnak. Elvileg beépített arannyal. Hogy aztán egymás között majd hogyan sütik el, hogyan sózzák el egymásnak, az a projektgazdákat már nem érinti. 

Tehát még optimális esetben is aranyeladás történik egy ilyenben, ki tudja, milyen árfolyamon. Kevésbé optimális esetekben sokkal csúnyább folyományok várhatók. Jócskán felvetődik a konstrukciót illetően az illegális pénzhelyettesítő eszköz kibocsátásának, valamint az adóelkerülésnek, netán adócsalásnak a gyanúja, vagy hát végső soron egyszerűen a csalás gyanúja. 

Érdemes tehát nagyon vigyáznunk olyankor, ha valakik megnyomják bennünk a nemzeti radikális érzelmeink valamelyik kapcsológombját, és belelkesedünk. Olyankor valósággal kifordulhatunk önmagunkból, és hajlandókká válunk olyan dolgokra is, amire hideg fejjel nem. 

Az egyik projektgazda egyébként nem más, mint a hetvenes évek híres putnoki halottlátó asszonyának az unokája…