Democsokrácia

Az emberi közösségeknek, a társadalomnak márpedig vezetőkre van szüksége. Az anarchisták kivételével ezt nem is vitatja senki. Ahol vezetők vannak, ott hatalom is van, ahol hatalom van, ott vezetettek és alávetettek is vannak. Nem babra megy a játék. A kérdés az, hogy hogyan, milyen módszerrel válasszuk ki azokat, akik vezetnek és akik ehhez hatalmat kapnak.

Többféle módszer van. Ezek közül az egyik a demokrácia.


Könyvtárnyi irodalmat összeirkáltak már arról, hogy mi is a demokrácia. A Wikipédia áttekinthetően itt értelmezi. Amit ennyire magyarázgatni kell, az persze eleve gyanús kellene, hogy legyen. Az emberek nagy többsége azonban nem nagyon gyanakszik. Elfogadják valami homályos, misztikus Izének, aminek az az egyetlen tulajdonsága, hogy jó. Az értékességét, a kívánatosságát nem kérdőjelezik meg, a pontos tartalmát nem feszegetik.

Szent tehén.

Lényegében mindenki demokratának vallja magát kifelé, de úgyszintén befelé önmagának. A vezetettek is, a Hatalom is. A mostani rendszerben csakúgy, mint az Átkosban.

Emlékszünk még a szocialista demokráciára?

Akkoriban úgy csúfoltuk, hogy ebben a kifejezésben a „szocialista” szó nem más, mint fosztóképző. De többé-kevésbé hittünk benne azok, akik akkoriban is éltünk már.

Ma hiszünk benne? Hát persze!
Mindig mindent elhiszünk.

Végeredményben jogosan hisszük, hogy demokrácia van – ha azt tekintjük, hogy ez a varázslatos gumiszó nem többet jelent, mint hogy négyévente elmehetünk ikszelgetni a papíron. Úgy, ahogyan gondoljuk. Vagy ahogyan valakik akarják, hogy gondoljuk.
Tehát nem egyéb, mint egy módszer a vezetők, a Hatalom megválasztására.
A többi áldásosságot, kiválóságot, nélkülözhetetlenséget csak mi képzeljük hozzá a média jótékony segítségével (pl. google: agymosás, manipulálás).

Biztos, hogy hasra kell borulnunk ez előtt a gumiszó vagy gumi-fogalom előtt?

Mostanra már mindenki, aki egy picit is önállóan gondolkodik (ez a társadalom jócskán kisebbik fele), az látja, hogy a gyakorlat mennyire eltávolodott a tetszetős elmélettől, mennyire tele van kukaccal, és csak kulisszaként szolgál az erősebb kutya nemi életéhez. Nem is részletezem.
Az is világos kell(ene) legyen mindenki számára, hogy a vezetők kiválasztásáról szóló döntést nemigen lehet a Népre bízni. Nem is csak a Nép milyensége miatt, hanem technikailag sem, hiszen felelős döntést csakis a hozzá szükséges megbízható és releváns információk birtokában lehetne hozni. Arról pedig szó sincs. Legkevésbé sem.

A 2012. január 28-án tartott évadnyitó beszédében Vona Gábor egyelőre csak érintőlegesen megpendítette, hogy a nemzeti radikálisok nem demokraták, és nem is akarnak azok lenni abban a formában, ahogyan az a mostani világban eluralkodott. Lett is visítás és ajvékolás!

Pedig szokni kell a gondolatot.
Egyre többen gondoljuk úgy, hogy ami Magyarországon folyik, az tarthatatlan, és a nem túl távoli jövőben most már tényleg véget kell vetni a dolgok ilyen menetének, a szétzüllött, omladozó, országpusztító világnak.

Az pedig semmiképpen sem történhet demokratikusan. Oda kemény kéz kell.
Igen ám, de nemcsak az ellenfelekkel vagy az ellenséggel szemben kell kemény kéz, hanem a saját táboron belül is.
Vasfegyelem kell. Határozott és energikus vezetés kell, amely nem tűri a lacafacázgatást.

Egy valóban ütőképes és sikerorientált szervezetben, a mostani országpusztulatot felszámoló és új országot kialakító csapatban egyrészt jó, másrészt aránylag kis számú vezető kell, beleértve az alsóbb vezetési szinteket is. Demokratikusként megszokott vacakolások nélkül. Nagy többségünknek a feladata nem a hadvezérkedés, a parancsosztogatás, az okoskodás, az egyénieskedés, a véleményhangoztatás kell majd, a feladata legyen, hanem az engedelmesség.

Akkor majd azonnal hiányozni fog a democsokrácia langyos pocsolyája, az okoskodás és a primadonnáskodás lehetősége. Nem szabad, hogy hiányozzon.

Gondolkodjunk el ezen, és készüljünk rá lelkiekben.