Az izraeli statiszták kissé bebuktatták a heti holokamu-színházat

A magukfajták szemszögéből nézve a dolgokat, tényleg nem lehet panasz arra, ahogy a magyarországi zsidó szervezetek terjesztik a holo-vallást. Nem kétséges, hogy minden lehetőséget kihasználnak, nem kérdés, hogy ahol csak lehet, gátlástalanul propagálják a mítoszt. Nem volt ez másként a héten sem. Most a tegnap esti magyar-izraeli focimeccs adta az apropót arra, hogy ismét lehessen egy kicsit rettegni, hogy ismét lehessen egy kicsit a szent dogmákat sulykolni a gyanútlan agyakba. Azonban az események végül mégsem úgy alakultak, ahogy azt korábban a metéltek eltervezték…


A magukfajták szemszögéből nézve a dolgokat, tényleg nem lehet panasz arra, ahogy a magyarországi zsidó szervezetek terjesztik a holo-vallást. Nem kétséges, hogy minden lehetőséget kihasználnak, nem kérdés, hogy ahol csak lehet, gátlástalanul propagálják a mítoszt. Ma már szinte nincs olyan állami rendezvény, ahol ne lennének ott, nincs olyan közéleti téma, ahol ne jelennének meg, teleajvékolva bánatukkal a kamerákat. Nem volt ez másként a héten sem. Most a tegnap esti magyar-izraeli focimeccs adta az apropót arra, hogy ismét lehessen egy kicsit rettegni, hogy ismét lehessen egy kicsit a szent dogmákat sulykolni a gyanútlan agyakba.

Ha már itt van Pesten az izraeli csapat, akkor tartsunk nekik egy előadást a magyarországi borzalmakról – gondolhatták magukban a Dohány utcai metéltek – az biztosan hír lesz úgy Magyarországon, mint Izraelben. A gondolatot aztán tett is követte és kedd délután az egész zsidó fociválogatott ott statisztált a mítoszgyártáshoz a zsinagógában, részletes előadást hallgatva a nácik által elpusztított magyar zsidókról.

Tovább színezte az összképet Ilán Mor, Izrael budapesti nagykövete, aki nyilatkozatában szimbolikus jelentőséget tulajdonított a csak nevében barátságos meccsnek. „Hazám fiai nemcsak a nemzeti önérzetért küzdenek, hanem az itt élő zsidókért is – hiszen itt és máshol is tombol az antiszemitizmus.”

Azonban az események mégsem úgy alakultak, ahogy azt korábban a rendezvény kiötlői eltervezték. A hírek végül nem arról szóltak, hogy a Jordán-partjáról érkezett sportolók a zsinagógában előadottak után, arcukon a lelki fájdalommal, szívükben a döbbenettel hogy próbálják meg feldolgozni a hallottakat, hanem egész egyszerűen arról, hogy a csapat egy része hangosan röhögött a holo-előadás alatt.

A történetet a Times of Israel hírportál azonnal világgá röpítette, aminek következtében a héber labdarúgó-válogatott vezetősége azonnal magyarázkodásba kezdett. Eli Guttman, izraeli szövetségi kapitány megrótta az említett játékosokat, a szóban forgó labdarúgók pedig sajnálatukat fejezték ki és bocsánatot kértek a történtek miatt, hangsúlyozva, hogy nem tiszteletlenségből nevetgéltek. Mint mondták, nevetésüket „nem a holokausztról szóló előadás váltotta ki, hanem az, hogy a tolmács olyan viccesen beszélt”.

Mondjuk hogy minek ahhoz tolmács, hogy két zsidó beszélgessen, már az jó kérdés. De fogadjuk el, hogy az előadó nem tudott héberül és ezért fordítani kellett. Nehezen hihető, de legyen. Ekkor viszont adódik a következő kérdés, hogy vajon hogy hogy nem futotta egy normális tolmácsra a Dohány utcában?

Persze ezek csak naiv kérdések, mert azt azért mégsem mondhatták, hogy azon a hatalmas hazugság- és baromsághalmazon röhögtek, amit az itteni fajtársaik nekünk nap, mint nap leadnak örök igazság címszóval. Így maradt a tolmács-sztori. Azzal nagy baj nem lehet.

De legyen bármi is a háttérben, legyen bármi is a nevetgélés igazi oka, egy dolog biztos: nem hiszem, pontosabban nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy bármelyik magyar labdarúgó vagy egyátalán bármelyik magyar sportoló elkezdjen hangosan röhögni egy Trianon-megemlékezésen, egy az ’56-os megtorlásokról, vagy a délvidéki vérengzésről szóló előadáson.

Valószínűleg ennek sok minden egyéb mellett, egy nagyon fontos oka van:

A mi tragédiáink tényleg megtörténtek.