A Szegedi-ügy újabb fejezete

Mint ahogy az korábban várható volt, a napok múlásával újabb és újabb állásfoglalások látnak napvilágot a Szegedi-ügy kapcsán. A történések és azok következményei, egyátalán magának az ügynek a kezelése jól láthatóan és teljesen egyértelműen megosztja a radikális tábort. Az alábbiakban két olyan írást teszünk teljes terjedelmében közzé, amelyekről azt gondolom, hogy mérvadóak, hogy azok olyan fontos puzzle darabok, amelyek mindenképpen szükségesek ahhoz, hogy végül mindenkiben összeálljon, összeállhasson egy kép az eddigiekről és a mindenki számára elfogadható hogyantovábbról. Az első írás Vona Gábor levele, melyet a párt tagsághoz intézett a kialakult helyzetről, a második Siklósi András álláspontja.



Adjon az Isten! Kedves tagtársam!

Az elmúlt napokban a Jóisten, mint a legnagyobb dramaturg igen fura és nehéz helyzet elé állított bennünket. Szegedi Csanádról, aki szinte a megalakulása óta meghatározó tagja, vezetője a Jobbiknak, kiderült, hogy anyai ágon zsidó felmenői vannak. Ez a hír finoman szólva is meglepett és megrázott mindannyiunkat, tekintve, hogy a Jobbik soha nem rejtette véka alá Izrael világuralmi törekvéseivel, vagy a magyarországi zsidóság bizonyos köreinek nemzetellenes tevékenységével kapcsolatos véleményét. Mi lesz most? – merült fel minden jobbikosban, közte Szegedi Csanádban is. Az üggyel kapcsolatban azóta is forrnak az indulatok, érzelmek kavarognak, és ebben a helyzetben téveszmék, hiedelmek, sőt hazugságok terjengnek, amiért úgy döntöttem, hogy leírom ezzel kapcsolatos véleményemet, amely alapján mindenki tájékozódhat és kialakíthatja a maga hozzáállását. A könnyebbség kedvéért a felmerülő kérdésekre, félreértésekre – amelyeket dőlt betűvel írtam – pontokban válaszolok.


1. Zsidó-e Szegedi Csanád?

Szegedi Csanád anyai nagyszülei valóban zsidók voltak, akik nem gyakorolták vallásukat, kikeresztelkedtek a világháború után és semmilyen politikai szerepet, közéleti tevékenységet nem vállaltak életük során. Csanád apai ágon nagyon régi magyar nemesi családból származik. Nagyon jól tudom, hogy a hagyományos zsidó öröklésrend az anyai ágat tartja számon, de remélem, senki nem haragszik meg rám, ha én nem zsidó szabályok, hanem a magyar szokásjog alapján állok ehhez a kérdéshez. A magyarság öröklésrendje – a zsidóval ellentétben – az apai ágat tekinti meghatározónak, én pedig magyarként magyar logikával fogok ítélni, gondolkodni. De még ha Csanád apai ágon rendelkezne is zsidó felmenőkkel, akkor is azt képviselném, hogy akiben félig magyar vér csörgedezik, az maga dönthessen arról, hogy minek vallja magát. Magyarnak vagy nem? Vagyis azt, hogy Szegedi Csanád zsidó-e vagy sem, azt sem nekem, sem másnak nincs jogom megítélni, kizárólag neki. Sokan törnek most pálcát felette valami olyanért, amiről nem tehet, hivatkozva anyai ági származására. Őket arra kérem, hogy saját magyarságuk bizonyságaként az apai ágat is vegyék figyelembe, és hagyják meg a jogot Szegedi Csanádnak, hogy maga dönthessen arról, kinek és minek tartja magát. Hagyják meg neki a jogot, hogy magyar vér hordozójaként közénk tartozhasson. Gondolom, azzal sem árulok el zsákbamacskát, ha elárulom, Szegedi Csanád egyértelműen magyarnak vallja magát és ez a jövőben sem változik. Amikor tehát Szegedi Csanádról van szó, mindenki tegye fel magában a kérdést: magyar embernek tekintem-e őt? Ő saját magát igen és én is Őt.


2. A Jobbik eddig elítélte a zsidóságot, ezután nem így lesz?

A Jobbik eddig is és a jövőben is elítéli bármely nemzet, népcsoport világuralmi törekvéseit, különösen akkor, ha azt más nemzetek, országok kárára, leigázása árán kívánja megteremteni. Mivel Izraelre a fenti mondatok igazak, így a Jobbik Izraellel kapcsolatos kritikája a jövőben is határozott része lesz politikánknak. Mint ahogy Izraelnek Magyarországgal kapcsolatos országhódító törekvései is, amely Simon Peresz óta nehezen tagadható tény. Végül a Jobbik kritikus hozzáállása a hazai zsidóság azon szervezetei, csoportjai és képviselői felé is egyértelmű marad, akik tevékenységük során napi szinten gázolnak bele a számunkra fontos értékekbe, érdekekbe. Mindezek mellett azonban fontos tisztázni valamit. A Jobbik – a sajtómanipuláció és rágalomhadjárat ellenére – nem antiszemita párt. Ahogy azt már többször elmondtam, nem az emberek származását, hanem azok tetteit tartjuk fontosnak. Eddig is így volt, akárki akármit mond, és ezután is így lesz. Bárki megnézheti, meghallgathatja mindenkori nyilatkozataimat: soha sem mondtam, hogy valakit a származása miatt elítélek, mindig csak a tettei és viselkedése alapján. És még egy fontos dolog, sokan rosszul értelmezik az antiszemita szót, ami például a palesztin-ellenességet is jelentené, hiszen a palesztin is szemita nép. Magam nem antiszemita, hanem antijudeokrata vagyok, vagyis ahogy azt fent is írtam, nem ítélek el valakit, csak mert zsidó, de elítélem a zsidóságnak más nemzetekkel szembeni uralmi törekvéseit. Szegedi Csanád ügye tehát ebben a kérdésben semmilyen változást nem jelent a mi politikánkban, maximum ellenségeink számára lesz egyre kellemetlenebb, amikor bennünket antiszemitizmussal igyekeznek támadni.


3. Hogy lehet, hogy Szegedi Csanád nem tudott a származásáról?

Valóban felmerülhet ez ügyben a kérdés, de Szegedi Csanád elmondása szerint eddig nem tudott a származásáról. Ha Ő ezt mondja, mi két dolgot tehetünk: vagy hiszünk, vagy nem hiszünk neki. Még azt is elismerem, hogy könnyebb ebben az esetben nem hinni, de miért hiszek neki én mégis? Azért mert régi harcostársam, régi barátom és elfogult vagyok? Talán ez is lehet, de mégis azt merem állítani, nem erről van szó. Igen, elég ésszerűtlen, hogy valaki felnő, és 30 évesen jön rá, hogy a nagymamája zsidó. Ennél már csak egy dolog ésszerűtlenebb. Az, hogy ezt végig titkolta. Az, hogy jön egy húsz év körüli fiatalember, aki tudja, hogy zsidó, de nem szól a Jobbiknak, bár ismeri annak politikai programját, értékrendjét. Majd ennek a szervezetnek meghatározó alakjává válik, barátja, bajtársa lesz az alapítóknak, akikkel együtt végigéli a párt felemelkedését, abból oroszlánszerepet vállal úgy, hogy végig őrzi a titkát. Tíz éven keresztül hazudva a barátainak, akikkel minden egyes nap találkozik. Én, mint aki nagyon régen együtt harcolok Csanáddal, nem hiszem, hogy ő mindezek tudatában volt velünk, és azt sem, hogy ha bármit is titkol, képes lett volna végigcsinálni mindazt, amit végigcsinált. Mint ahogy azt sem, hogy egy ilyen intenzív és mély bajtársi kapcsolat során ne tudtuk, ne éreztük volna meg mi a hazugságot, akik körülvettük őt. Azért hiszek tehát Szegedi Csanádnak, mert az elmúlt tíz év munkájában végig hiteles volt. És ezzel elérkeztünk az utolsó ponthoz.


4. Az elnökség miért nem tudott Csanád származásáról?

Ezzel kapcsolatban személyes érintettségem is van, hiszen az egyik volt borsodi jobbikos egy interneten keringő levelében azt írja, én már 2010 végén tudtam Csanád zsidó származásáról, mivel azt ők elmondták nekem. Az igazság az, hogy 2010 végén egy miskolci tüntetés után valóban kaptam ettől a körtől ilyen információkat, amit aztán többször megismételtek. Én mindig arra kértem őket, hogy bizonyítsák az állításaikat, amit ők nem tettek meg. Mivel a fent említett levélszerzőről tudtam, hogy a Jobbikot mellőzése miatt zsigerből gyűlölő Posta Imre jó barátja, és arról is tudtam, hogy jobbikos helyi vezetőként és jelöltként titkos pártütő összejöveteleket szervezett, ahol többek között engem is és a párt többi vezetőit is zsidónak tituláltak, és amely kör velem kapcsolatban is hamisított már egy zsidó származásról tanúskodó levelet, az egészet ennek fényében kezeltem. Elbizonytalanodott, félrevezethető emberek rosszindulatának. Tehát az igaz, hogy ők Szegedi Csanád származásáról beszéltek nekem, de azt bizonyítani nem tudták, én pedig egy újabb rágalomhadjáratként kezeltem az egész ügyet. Az elnökség és én magam is akkor értesültünk Szegedi Csanád származásáról, miután Őt Borsod megye elnökének jelöltük. Csanád a megyei választmányon őszintén elmondta a küldötteknek az igazságot, akik ezzel együtt választották meg őt elnöküknek több mint 90%-os többséggel.

Mindezek alapján szeretném megnyugtatni a tagságot, amelyet ellenségeink, valamint a titkosszolgálatok majd ezen ügy kapcsán is igyekeznek megosztani, szétzilálni. Kérlek benneteket a fentiek alapos átgondolására és megfontolására. A Jobbik ugyanaz a párt marad, ami eddig volt. A programunkból egy betű sem változott és nem is fog. És Szegedi Csanád is ugyanaz az ember marad a szememben, aki eddig volt.

Szebb jövőt!

Vona Gábor
elnök

--------------------------------------------------------------------------------------------------------

Orbánról, a Kuruc.infóról, Szegedi Csanádról és a Jobbikról


Előadásaim, felszólalásaim során nem ritkán elmondom, hogy igyekszem mindig az ismereteim, tapasztalataim és meggyőződésem szerinti legteljesebb igazságot képviselni; azonban sohasem tartottam magamat csalhatatlannak, s az ellen sincs kifogásom, ha valaki más véleményen van (tehát nem ért velem mindenben egyet), főként, ha álláspontját világos érvekkel alá is tudja támasztani. Szerintem nem szégyen senkitől sem tanulni; sokkal kellemetlenebb, ha valaki köti az ebet a karóhoz, s fafejűen ragaszkodik téves rögeszméihez, mert pályafutásom során jó pár effélével is találkoztam. Kínos melléfogásainkat, hibáinkat bizony nem könnyű beismerni és korrigálni, ám az emberi nagyság valahol éppen ebből sarjad; s Isten óvjon bennünket azoktól, akik mereven szajkózzák torz elképzeléseiket, sőt vétkeiket további hazugságokkal, olykor gaztettekkel tetézik, pusztán azért, hogy ballépéseik nyomait eltüntessék, vagy azokat elfogadhatóvá kozmetikázzák. Mostanában – a kirobbant botrányok után – elég sok e-mailt és telefonhívást kapok arra vonatkozóan, hogy miként látom ezeket a dolgokat, s mit tanácsolok „miheztartás” végett. Mindenkinek persze képtelenség külön-külön, részletesen válaszolni, ill. eligazítást nyújtani, ezért próbálom most ezt a nyilvánosság előtt megtenni. Haladjunk szépen sorjában.

A minap „össznemzeti” Viktorunk válaszlevelet írt 50 amerikai képviselőnek (akik nehezményezték a magyarországi antiszemétizmus és „fanatizmus” burjánzását, és szorgalmazták az ellene való hatékonyabb intézkedéseket, megtorlásokat), melyben arról panaszkodik, hogy őt és „politikai közösségét” bizonyos „szélsőséges” erők (talán a Jobbik vezetői?) és hírportálok (feltehetőleg a „provokatív” Kurucra célzott) gyakran „zsidóbérencnek”, idegen törekvések kiszolgálójának, lakájának minősítik, ami ellen igen nehéz védekezni (noha már törvényileg tiltják pl. a holokamu tagadását, ill. az USA kormányát és nagykövetségét is többször felkérték, hogy távolítsa el a náluk működő szerverről a „fasiszta-nyilas-náci” honlapot, szerencsére sikertelenül). Az amerikai alkotmány ugyanis biztosítja (egyelőre még!) a gondolat- és szólásszabadságot, s ez nekik többet ér annál, hogysem néhány „renitens” véleményformálót erőszakkal (azaz törvénytelenül) megrendszabályozzanak. Egyáltalán nem kedvelem a sok szempontból tarthatatlan, cionista amerikai életformát, de azt el kell ismerni, hogy e téren messze jobban állnak, mint a legtöbb európai ország (köztük hazánk is). Ezzel a megalázkodó, gyalázatos szellemű firkálmányával egyébként Orbán is gönczárpádi, gyurcsányi mélységekbe süllyedt (hiába, mindhárman azonos alomból származnak!), s álcázás nélkül megmutatta „fényességes arcát” azoknak a tántoríthatatlan, beteges híveinek is, akiknek talán még akadnak illúziói vele kapcsolatban. Már a vakok is láthatják, a süketek is hallhatják, hogy kicsoda-micsoda ő valójában: azaz semmiképpen sem egy szabad, független, jobb sorsra érdemes ország belevaló miniszterelnöke, hanem csak egy önző, akarnok „zseb-Napóleon”; ugyanakkor pedig egy bárkit készséggel kiszolgáló (fölfelé nyaló, lefelé taposó!) hazaáruló, nemzetrontó féreg. (Pereljen be, ha megsértettem, legföljebb ott is a szemébe vágom kisstílű hitványságát, sőt még cifrábbakat is!)

Korántsem tartom tökéletesnek a Kuruc.infót (bosszankodom is néha egy-egy félrecsúszott, az összbenyomást rontó cikk, vagy néhány magáról megfeledkező kommentező útszéli stílusa miatt), de alapjában szeretem őket, hiszen bátorságuk, szókimondásuk, harcos igazságérzetük és nemzeti elkötelezettségük megkérdőjelezhetetlen. Nincs előttük „föltétlenül tisztelendő bálvány”, nem szent számukra „a mi kutyánk kölyke”, hanem arra törekednek, hogy értékén mérjék a dolgokat, s ha tudomásukra jut, nem restek leleplezni, megbírálni a nemzeti oldal élő legendáit, „mitikus hőseit” sem. Talán ők is azt vallják, amit én: azaz nincsenek tegnapi érdemek és példás cselekedetek, mert a gerincességet és a hazafiságot naponta újra és újra, minden helyzetben föl kell mutatni; mivel az ember bármikor megbotolhat, sőt csúnyán elhasalhat a „húsosfazék” bűvkörében. (Egy lakatlan szigeten – kísértések híján – könnyű jónak lenni; de az ezer oldalról befolyásolt, kihívásokkal tarkított élet sűrű dzsungelében sokkal nehezebb megőrizni a tisztaságot és becsületességet.) Senki sem róhatja fel a Kurucnak, ha az itthoni üldözések elől Amerikába, vagy a Föld bármely más zugába „menekül”, ill. ha belső munkatársai nevét titokban tartja, hiszen ha nem így tenne, már rég lehúzhatta volna a rolót, ellenségeink harsány kárörömére. Olcsó udvariasságból, netán haszonlesésből, vagy fenyegetés és zsarolás hatására nem szoktam senki és semmi mellett kiállni, csupán szívvel-lélekkel és belső meggyőződésből. (Elismerem, van benne rizikó, de remélem, hogy nem fognak később sem rám cáfolni, s megmaradnak mindig olyannak, amilyenek eddig is voltak. Fokozatosan csiszolódni, magasabb színvonalat megcélozni persze lehet és kell is, de a legfontosabb az eredendő értékek s a romlatlan szellemiség megőrzése.) Elhiszem, hogy sokaknak fáj a Kuruc tevékenysége, népszerűsége, sőt a puszta léte is „irritáló”; azonban úgy vélem, hogy félnivalója csak a farizeus szélhámosoknak, a pusztító bitangoknak, a gátlástalanul harácsoló kiskirályoknak, a hazátlan kútmérgezőknek s a kaftán védelmébe bújó, „honfoglaló gyilkosoknak” van; ők viszont rettegjenek is, mert nem lesz számukra kegyelem. Mindent összevetve: védjük meg és támogassuk a Kuruc.infót (ki-ki tehetsége és lehetőségei szerint), mert ha bármi okból megszűnik, mi is szegényebbek leszünk, s elveszítjük egyik legmarkánsabb fórumunkat, ahol még nem az általunk joggal megvetett és gyűlölt hatalom diktál.

A legkényesebb kérdés kétségtelenül a Jobbik bukdácsolása és Szegedi Csanád „lelepleződése”. A mozgalom „hőskorát” föltétlenül rokonszenvvel szemléltem, és számos tagjukkal, alsóbb és felsőbb vezetőjükkel sikerült gyümölcsöző kapcsolatokat kiépítenem, ami azóta sem változott. Belépni ugyan hozzájuk sem akartam (a pártokból s az egész alvilági pártdemokráciából való végleges kiábrándulásom okán), viszont gyakran nyilatkoztam meg mellettük, és szerény eszközeimmel éveken át egyengettem útjukat. Most is leszögezem, hogy a berkeikből időnként fölszálló orrfacsaró „illatok” dacára sem hidegültem el tőlük, s a hazai (siralmas) pártmezőnyben őket tartom a legkisebb rossznak; s ha lesz még egyáltalán parlamenti választás Magyarországon (ilyen formában sok értelme nincsen!), s ha valaki ebből kiveszi a részét, akkor csak rájuk érdemes voksolnia. Ők ugyanis nem ludasak a magyarság tönkretételében, s hazánk javainak idegen kézre játszásában, ill. totális legázolásunkban. (Higgyék el, hogy a mai rothadó, globális fertőben már ez is becsülendő, bár messze nem elég!) Az is tagadhatatlan azonban, hogy nem sokat tettek ellene; vagyis képtelenek voltak az egyre vészesebb tendenciákat megfordítani, kiküszöbölni, de még arra is, hogy legalább önmagukról fölmutassanak egy olyan sallangmentes és vonzó „imázst”, mely egyedülálló romlott, (v)álságos és korrupt közéletünkben. A baj ott kezdődik, amikor már/még azt sem végezzük el, ami szűkös (parlamenti és egyéb) lehetőségeink fogságában is módunkban áll(na), amikor szemet hunyunk az első „baráti” disznóságok fölött (mert ez a miénk), amikor hitünket vesztve, csöndesen és bénán eltűrjük szervezetünk lassú (gyors?) erózióját. A lejtőn ugyanis nincs megállás, s a kezdeti vékony hajszálrepedések idővel széles hasadékokká, betemethetetlen szakadékokká tágulnak. Nem óhajtom itt felsorolni azokat az „apróbb” bűnöket és visszásságokat, melyeket rendre elkövettek, vagy következmények nélkül „tudomásul vettek” a párt vezetői, mivel ezeket alaposan kivesézték már mind a nemzeti, mind a „másságos” hírközlésben (persze különféle nézőpontból), tehát valamennyien ismerhetjük őket.

Én a legsúlyosabb gondot abban látom, ha egy párt nem becsüli meg alapító embereit, akik önzetlenül húzták az igát („a mór megtette kötelességét, ezért elmehet”), s mikor a magvetés végre termőre fordul, akkor könnyedén megválik hűséges munkatársaitól, sőt egész alapszervezeteket kizár vagy feloszlat (miután módszeresen szétverte őket!), s helyettük szemfüles karrieristákkal, kétes hovatartozásúakkal tölti fel sorait, majd érdem és ok nélkül őket helyezi funkciókba. Ilyen durván visszaélni saját híveik bizalmával és lelkesedésével szerintem abszolút igazságtalan és megbocsáthatatlan. (Hasonlókat már az FKGP, az MDF és a KDNP is elkövetett, bele is buktak rendesen. Ennek kapcsán említhetnék megint egy közmondást: „más kárán tanul az okos”, de a buta sajnos a sajátján sem.) Tudni illene továbbá azt is, hogy nekünk a zsidók zömmel (kevés kivételtől eltekintve!) halálos ellenségeink, azaz legmohóbb kifosztóink és eltipróink. (Ezt hosszú történelmünk során ezerszer bizonyították már, a tények pedig cáfolhatatlanok.) Velük lehetetlen megegyezni, bármire szövetkezni, avagy éppen – bolondként – tőlük várni mostoha viszonyaink orvoslását. Aki tisztességes, és nincsenek öngyilkossági hajlamai, nem is követhet el ekkora baklövést, sőt Zrínyiként kirohan onnan, ahol sorsdöntő ügyeinket zsidók intézik, vagy azokba beavatkozhatnak. Különösen abszurd, ha egy magát nemzeti radikálisnak hirdető pártba, sőt annak vezető testületébe, képviselőcsoportjába zsidók férkőznek. Semmit sem jelent az, hogy ideig-óráig ők a „legvérmesebb magyarok”, mert bármikor ledobhatják álarcukat, s a legváratlanabb pillanatban szúrhatják hátba „gazdáikat”. Aki kígyókat, skorpiókat melenget a keblén, ne hüledezzen, ha egyszer megmarják, vagy körmönfontabb eszközökkel akadályozzák működését, bomlasztják egységét. S most ismét fölvetődhet, hogy vannak-e jó „házi zsidók”, miközben fajtájuk túlnyomó részét sommásan el kell marasztalnunk agresszív, élősködő magatartásáért. Felelősséggel állíthatom, hogy ilyen kivételek nincsenek; mert az ő szándékaik, terveik, érdekeik gyökeresen különböznek a miénktől, s ezt a természetükből fakadó örökös acsarkodást nem oldhatja fel, nem békítheti ki senki, legföljebb elbagatellizálhatja, vagy szétkenheti.

Szegedi Csanád (s persze kívüle jó néhányan!) a családfájáról nemcsak „kiradírozta” ortodox zsidó felmenőit (hátha nem derül ki?), hanem amikor megszellőztették a konkrét dokumentumokat, szánalmasan azt hebegte, hogy ő is most értesült róla, és számára is rendkívüli meglepetést keltett. (Nem kevésbé nevetséges ez, mint annak idején a fő fideszes csinovnyik, Pokorni Zoltán siránkozása, mikor ráolvasták apja ügynökmúltját; vagy Eszterházy Péter írócska teátrális csodálkozása hasonló okból, aki valóságos dicshimnuszt zengett „ismeretlen előéletű”, besúgó apjáról, egyik selejtes könyvében.) Kit akar ezzel megetetni Szegedi, s – barátságukra, (rosszul felfogott) bajtársiasságra hivatkozva – Vona Gábor miért vállalt vele érzelmes szolidaritást, ahelyett, hogy azonnali lemondásra és távozásra szólította vóna (!) fel? (Senki sem kényszerítheti Vonát, hogy tagadja meg „érdemdús” harcostársát a privát szférában; de egy „fölkent” elnök nem viselkedhet nyeretlen kétévesként, mivel neki pártjával s mindenekelőtt nemzetével szemben elemi kötelességei vannak!) Persze nincs hízelgő véleményem azokról a borsodiakról sem, akik 93 %-os többséggel – az országos vezetés asszisztálása mellett – megyei elnöknek választották az ősmagyar nevet viselő Csanádot (a komcsikat idéző egyedüli jelöltként!); bár valószínűleg ez a skandalum már nem a korábban kitúrt (elkergetett?) tagok számlájára írható, hanem a helyükbe férkőző elfajzott „haverokat” terheli. Nem feladatom Szegedi megítélése (személyére, vihart kavaró ügyére „filozofikus távlatokból” tekintek), de ha nem a törtetés, pénz- és pozícióhajhászás motiválja, akkor egy ilyen csődhelyzetben – legalább pártja és a nemzeti célok védelmében – önként mondana le minden tisztségéről és javadalmazásáról. Ha olyan „hasznos és rámenős hazafi”, akkor miért furakodott pont a Jobbikba, kockáztatva annak meggyengülését, ahelyett, hogy felvállalva valós származását, a nemzeti szervezeteken kívül próbálna küzdeni a magyarság fölemeléséért? A Jobbiknak pedig el kéne dönteni, hogy megér-e neki annyit bármelyik zsidó, hogy a legaktívabb fegyverhordozói és követői sorra faképnél hagyják. Fölösleges azon lamentálnia, hogy amennyiben kirúg néhány kakukktojásnak minősülő Mózes-ivadékot, akkor sírásói „antiszemitának” bélyegzik (megnyugodhat, mert ettől függetlenül is!); hanem inkább azzal kellene törődnie, hogy visszaszerezze s megőrizze megtépázott hit(el)ét és tisztaságát, ha ez egyáltalán lehetséges.

Mit írhatnék még végezetül? A jobbikosok is okuljanak a Fidesz elrettentő kudarcából: hova vezet a folytonos megalkuvás, a problémák szőnyeg alá söprése, a farkasok (zsidók) beengedése a birkák (az elhülyített, letaglózott magyarok) közé, mert az állandó aknamunka fokozatosan megrohaszt, lezülleszt mindent. A Jobbikban eleddig még nem történt főbenjáró gazság, sem helyrehozhatatlan mulasztás vagy prostituálódás; de ha nem vállalják a szigorú és kíméletlen tagrevíziót (nem csak a „megnevezhetetlenekre”, hanem az elfajzott „magyarokra” nézve is!), akkor bizony nem jósolok nekik napsugaras jövőt. S talán még annyit, hogy „egy fenékkel nem lehet két lovat megülni” (íme, egy újabb „dakota” közmondás!); lehetetlen egyszerre „szalonképességre” vágyakozni a gonoszok birodalmában (s ezért csak a cigánybűnözést ostorozni, közben a sokkal veszélyesebb zsidóbűnözésről „bölcsen” hallgatni!), ill. ezzel párhuzamosan teljesíteni égi és földi küldetésünket. Kívánom a Jobbiknak, hogy térjen észhez, találja meg a helyes egyensúlyt, s ne féljen határozottan cselekedni; hiszen vagy szőröstül-bőröstül beolvad a jelenlegi sátáni rendszerbe, vagy pedig – sokunk segítségével és szimpátiájával élve – örökre megdönti azt! (Uff, én beszéltem, s jóhiszemű gondolataimat megfontolásra ajánlom az illetékeseknek. A többi kizárólag rajtuk múlik.)



Siklósi András

--------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kapcsolódó írásaink:
Szegedi Csanádról borsodi szemmel
Nem az a baj, hogy Szegedi Csanád zsidó…