Szegedi-ügy. Miért néztek hülyének minket?

Amióta megnéztem a Célpont pénteki adását, melyben a műsor készítői tovább boncolgatták a Szegedi-ügyet, azóta, ha eszembe jut a történet, állandóan egy kérdés kavarog bennem: vajon kinek állt érdekében, hogy lemenjen ez a műsor? Többször megnézve a felvételt és végiggondolva az ott elhangzottakat, egy dolog biztosnak tűnik: nekünk, radikálisoknak biztosan nem. Pontosabban nekünk, radikálisoknak itt az utcán biztosan nem.

A műsor mindamellett, hogy megpróbál valamiféle képet felvázolni a történtekről, egyértelműen a radikális oldal szimpatizánsait próbálja elbizonytalanítani, mintegy azt sugallva, hogy táboron belül akár az egyik, akár a másik vonalat nézzük, mindenütt vagy megrögzött hazudozók, vagy finoman szólva is idióták vannak. És az egészben az a legszomorúbb, hogy a fidesz-közeli tévének ezen cél eléréséhez még egy kicsit sem kellett megerőltetnie magát…


A képkockákat nézve, az elhangzott mondatokat hallgatva is nagyon durva ez az egész, azonban ha valaki veszi a fáradtságot, és úgy nézi meg a műsort, hogy nullára húzza a hangerőt, és csak a képeket figyeli, akkor pedig egész egyszerűen döbbenetes. Szegedi minden mozdulatáról, minden gesztikulálásáról üvölt, hogy hazudik, mint a vízfolyás, Ambrusról pedig világít, hogy azért nem kicsit necces az ember. A gyanútlan szemlélődő meg azt hiszi, hogy ezek a figurák fémjelzik a nemzeti radikális oldalt. Pedig a többségnek köze nincs hozzájuk, köze nincs ahhoz a gusztustalan szardobáláshoz, ami most folyik.

És innentől aztán jöhetnek ismét a kérdések.

Vajon kinek az érdeke volt, hogy ez a műsor elkészüljön? Vajon Szegedi Csanád miért ment bele ebbe, miért vonta be a fideszes HírTV-t az ügy rendezésébe? És Vona Gábor miért hagyta ezt? Miből gondolta a Jobbik felső vezetése, hogy az ellenoldal szócsöve majd olyan műsort készít, amiből mi, radikálisok jól kijöhetünk? És egyátalán milyen eredményt vártak ettől? Mi értelme volt ennek?

Annak fényében pedig különösen jogosak a kérdések, hogy ma már pontosan tudjuk, hogy az egész egy csapda volt. Az egésznek nem volt más értelme, mint az, hogy Szegedivel a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt is kimondassák, hogy egészen mostanáig nem tudott arról, hogy a nagymamája zsidó. Holott mindenki tudja, hogy ez képtelenség. Mindenki tudja, hogy ez egy ordas hazugság, amihez Vona is szemrebbenés nélkül asszisztál. Vasárnap aztán nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amit 2010 novemberében rögzítettek Ambrus Zoltán alsóvadászi tanyáján. A felvételen Szegedi és Ambrus beszélgetnek, a téma pedig természetesen Szegedi zsidó felmenői.

A beszélgetésből egyértelműen kiderül, hogy mindenki tud mindent, hogy a zsidó gyökerek igazak. Tehát mára már tényként kezelhető, hogy Szegedi legalább már két éve tudja, hogy honnan származik. Két éve megy a titkolózás, a hazudozás, a hülyének nézés. Sőt, Szegedi a felvétel tanúsága szerint meg akarja vesztegetni Ambrust, hogy hallgasson a dologról. „Miben tudok segíteni? Nem hiszem, hogy nem lenne szükségetek pénzre, pályázatra, ne lenne szükségetek újságcikkre” – hangzik el a kérdés Szegedi szájából, majd így folytatja: „Tudok nektek legálisan pénzt juttatni (…) az európai parlamenti képviselőknek van kerete (…) és senki nem foglalkozik azzal, hogy ezzel a pénzzel mit csinálnak…”

Azt hiszem, ehhez nem lehet, és nem is kell semmit sem hozzáfűzni.

Mint ahogy azt már korábban is leírtuk, nem az a baj, hogy Szegedi Csanád zsidó, mert ez igazából az ő problémája, hanem az, hogy a Jobbik vezetése hülyének nézi mindazokat, akik szimpatizálnak a párttal, és hülyének néz minket is itt az utcán, akik eljuttatták, akik eljuttattuk a pártot oda, ahol most tart. Az igazi gond az, hogy Vona cinkos a hazugságokban, hogy főszerepet vállalt ebben a szánalmas színjátékban. Az igazi gond az, hogy a párt vezetői annyira amatőrök, hogy nem látnak át egy ilyen ügyet, hogy azt hiszik, hogy átlátszó hazugságokkal meg lehet oldani egy ilyen problémát, az igazi gond az, hogy az utolsó pillanatig, bármi áron takargatják Szegedit, kockáztatva ezzel mindazt, amit eddig elértünk.

Tényleg érdemes mindezt bevállalni egy ember érdekeiért?


--------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kapcsolódó írásaink:

Szegedi Csanádról borsodi szemmel [2012. június 28.]
Nem az a baj, hogy Szegedi Csanád zsidó… [2012. július 03.]
A Szegedi-ügy újabb fejezete [2012. július 10.]

11 kommentek:

Havrilla István írta...

Tényleg érthetetlen az egész. A "zsidózásra" egyszerűen vissza kellett volna támadni. csak arról beszélni miszerint ők egy európai párt, mert nem tartják számon a származást, nem lehetnek fasiszták, hiszen ilyen ember is párttag, különben is az a rasszista (párt, személy) , aki ilyennel foglalkozik, nyílvántart és problémának érzi.

Havrilla István

Névtelen írta...

Ambrus Zoltán egy közönséges bűnöző, köze sincs a nemzeti oldalhoz!!!

NaSa_Hu írta...

Szomorú...

Tétlény írta...

Egyszer volt, hol nem volt egy radikális párt. Radikális volt, vagy csak a nagy MIÉP-es elődöt követte? Béke poraira!

Névtelen írta...

És ezt az "embert" 97%-al megválasztották a borsodi jobbikosok megyei elnöknek? Ezek után, lemond-e, lemondatják-e? Visszahívja-e a Jobbik vezetősége Csanádot az EP-ből?

Gambit írta...

"„Miben tudok segíteni? Nem hiszem, hogy nem lenne szükségetek pénzre, pályázatra, ne lenne szükségetek újságcikkre” – hangzik el a kérdés Szegedi szájából, majd így folytatja: „Tudok nektek legálisan pénzt juttatni (…) az európai parlamenti képviselőknek van kerete (…) és senki nem foglalkozik azzal, hogy ezzel a pénzzel mit csinálnak…”
" - Ez befolyással való üzérkedés, ez minimum belső fegyelmi vizsgálatot érdemelne, de egy ilyen után Csanádnak valóban távoznia kell, akár rögtön a sittre is. Ezen nincs mit szépíteni.

A műsor elkészítésének dilemmájáról. A dolog alapvetően két fő kérdés mentén dől el ilyen esetekben: vagy beintünk, és akkor csak Endrésik, meg ez a bevallottan bűnöző, orgazda, és nagy valószínűséggel titkosszolga (erre jó pár utalás van, mert vajon kiktől szerez egy ilyen piti senkiházi mindenféle kompromittáló infókat?, besétál a levéltárba, aha, persze, én meg üregi nyúl...) álláspontja hangzik el, vagy bevállaljuk, hogy manipulálhat a HírTV, viszont legalább próbáljuk védeni a mundér becsületét.
Vona a fenti kijelentésről nem hiszem, hogy tudott volna, így nyílt sisakkal hagyhatta Csanádot csatába lovagolni, gondolván, hogy nem árt ha mi is megszólalunk az ügyben.

Nagy csapást kapott ezzel az egésszel a nemzeti oldal, szomorú lesz ismét végignézni, hogy hullik megint az egész (ráadásul pont a rendszerváltás utáni egyik legsikeresebb formációja) darabokra hosszú-hosszú évtizedekre. Majd jót táncolnak egyesek a romjain, juhé!
Az ellenségeinket megértem, tőlük mit várjak, de aki most közülünk örömködik, hogy ő megmondta, meg végre lelepleztük a gaz Jobbikot, mert az egész párt úgy bűnös, ahogy van (közel sem igaz!), attól kérdeznék valamit: mi jön ezután? Endrésik, meg a fegyverdíler haverja? Na az szép lesz, tényleg, az ám a magyar feltámadás... Hogy használt ez a nemzeti ügynek? Kiderült, hogy köztünk is van gyarló ember? Az már rég kiderült, az egyiket pl. úgy hívták, hogy Pősze Lajos, akivel úgy egymásra találtak a nagy leleplezővel...

Névtelen írta...

Én meg azt kérdezem, ha cikk írója ilyen világosan átlátja az egész esetet, akkor miért nem hívta fel a Jobbik vezetését arra, hogy mekkora kátyúba kerülhetnek. Mint minden vezető úgy Vona Gábor sem láthat át mindent egymaga. Neki is kell a támogatás. A szerző bizonyára meg tudta volna találni a csatornát melyen eljuttathatta volna észrevételeit hozzá.
D.J.

Névtelen írta...

"Névtelen írta...

Ambrus Zoltán egy közönséges bűnöző, köze sincs a nemzeti oldalhoz!!!"
Tán csak nem szentekkel akartok háborút nyerni???!!!

Névtelen írta...

Nem, nem szentekkel, de láthatóan elmebeteg, sérült emberekkel sem...

Névtelen írta...

Felháborító

Névtelen írta...

1.Vona tudott az egészről
2.A politikus bűnözők ellen küzdötök,úgy hogy közben zsanádot akarjátok trónra emelni,miközben ő is egy politikus bűnöző!Miért?Mert hazug,ármánykodó,zsaroló,vesztegető.Lehet itt szidni Ambrust,de egyet ne felejtsetek el!Ez sajnos ami nyilvánosságra került,sajnos mind IGAZ!!!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló