Szegedi Csanádról borsodi szemmel

Valamirevaló radikális és nem radikális portál ezekben a napokban mi mással foglalkozna, mint a Szegedi Csanád körül kialakult botránnyal helyzettel, vagyis hogy Jobbik-főember létére nyíltan beismerte zsidó származását. Ennek kapcsán a hírekben és főleg a kommentekben rengeteg minden megjelent, és bizonyára fog is még megjelenni. Magam is borsodi lévén és a hátteret a nagy magyar átlagnál mégiscsak jobban ismerve fura helyzetben érzem magam. Egyrészt aránylag jól tudom, hogy a neten keringő hírek, vélekedések, elemzések, állásfoglalások, kinyilatkoztatások stb stb közül melyik jár közel a valósághoz, és melyik kevésbé. Másrészt ezzel a felkent tudásommal semmit sem érek, mert bármit is észosztanék róluk, rögtön olyan (jogos) színezete lenne, hogy ohó, na persze, én is csak a saját nótámat fújom, és hazabeszélek az érdekeimnek és a klikkem szája ízének megfelelően.


Ezért hát nem is másznék bele most a téma részleteibe, hanem három olyan szempontot vetek fel, amelyekről eddig még tudomásom szerint nem esett szó.

Elsőként azon próbáljunk elgondolkodni, hogy ez a zsidó származás miért csak most került elő. Hiszen borsodi jobbikos körökben már legalább két éve közszájon forog az információ, és az országos vezetőség is tudott róla. Mégsem került műsorra, csak legújabban.

Azért, mert mostanra érte el a feszültség azt a szintet, amelyet az érintett felek már nem bírtak tovább cérnával. Szegedi Csanád és köre egyre több kisebb, nagyobb és még nagyobb szemétséget inkorrektséget követett el a tagsággal és a helyi szervezetekkel szemben, lenézte és lekezelte őket, az egyetlen szempontja és célja a saját hatalmának a kiépítése volt. Igen ám, de az ilyesmi ellen alulról nagyon nehéz küzdeni. Minden ütőkártya úgyis a megyei vezérkar kezében van. Bizonyítani is nehéz a különféle inkorrektségeket. Ha mégis sikerülne bizonyítani, akkor is kit érdekelnének az ilyen ügyek.

Aztán betelt a pohár.

Kisgergely András, az azóta kizárt ózdi elnök ezt úgy fogalmazta meg, hogy be kellett szerezni egy atombombát. Márpedig az atombombához csak végső esetben nyúlnak a hadviselők. Ezt a végső eset érkezett most el.

Az országos közvélemény csak Szegedi Csanád zsidói mivoltának hirtelen kiderülését veszi észre. A lényeg azonban nem ez volt az egészben. Hanem a mérhetetlen sok bizonyíthatatlan vagy nehezen bizonyítható, de Borsodban köztudott basáskodás és igazságtalanság Szegedi Csanád és sleppje részéről.

A zsidó származás olyasmi, mint Al Capone gengsztervezérnél volt az adócsalás. Azt lehetett bevarrni rajta, ha már az igazi sarát nem.

A másik szempont, amivel a média és az internet eddig még nemigen foglalkozott az, hogy ezt a konfliktust a Jobbik tragikusan rosszul kezelte, sőt még most is végzetesen rosszul kezeli. Semmiképpen sem lett volna szabad hagyni, hogy az események idáig fajuljanak. Most senkinek sem jó. Azoknak sem, akik netán azt képzelik, hogy nekik most jobb. A kizártakról, a feloszlatottakról nem is beszélve.

Nem vagyok benne biztos, hogy az országos vezetőség felfogja a helyzet súlyosságát. Az úgynevezett rendteremtés és normalizálás, a szervezetek újjáalakítása katasztrofálisra sikeredett. Kamu-szervezeteket alakítottak felülről, mindenféle csicskások, nyikhajok bábuk kaptak pozíciót a működőképesség látszatának fenntartása érdekében.

Tehát nem lett volna szabad, hogy ide jusson a Jobbik – ma Borsodban, holnap ki tudja, hol. Az országos vezérkarnak meg kellett volna hallania és komolyan kellett volna vennie a helyi szervezetek Szegedi Csanáddal szembeni panaszait. A helyi szervezeteknek pedig talán mégsem kellett volna atombombához folyamodniuk. A konfliktusok rendbe tételének a Jobbikon belüli korrekt kommunikáció teljes hiánya elégtelensége, valamint egymás semmibe vétele hülyének nézése nem kellő komolyan vétele volt az akadálya. Akármit is mond Vona Gábor…

Harmadjára pedig arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a most a markukat boldogan dörzsölő, fültől fülig vigyorgó boldogan mosolygó fideszesek, álbaloldali álszocialisták és a zsidók korán örülnek. Akármennyire válságon is megy át a radikális nemzeti oldal pártszervezete, attól a sok százezer, vagy talán millió elkötelezett híve megvan, és az emberek továbbra is ugyanazok maradnak. Soha nem állnak be a fideszhez vagy holmi Bajnai-pártba, és könnyen lehet, hogy a cselekvésnek végre az egyéb útjai is jobban napirendre kerülnek. Szervezetet is újat lehet alakítani, vezetőket is újakat lehet felszínre hozni – talán jobbakat is, mint a mostaniak.