Ami radikális, az nem feltétlenül erőszakos. Némelyik igen, némelyik nem. De hát a módszer csak eszköz, és érdemes végiggondolni, milyenek között válogathatunk. Gandhi a történelem legendáinak legnagyobbjai közé tartozik. A neve az erőszakmentes, de mégis határozott és eredményes fellépést idézi fel. Passzív ellenállás a gyarmatosítókkal szemben, polgári engedetlenség, hazafiság, nacionalizmus, végül győzelem, a függetlenség kivívása, az országot kiszipolyozó gyarmatosítók eltakarodása.
Mit üzen nekünk Gandhi példája? Nyilván azt, hogy hoppá, ez kell nekünk!
Persze a történelem és a politika nem ilyen gyermekien egyszerű. Ami Gandhiról a köztudatban él, már egy legendává lepárlódott, a valóságtól többé-kevésbé jócskán elszakadt verzió. Sokan azt is vitatják, hogy az angolok csakugyan Gandhi és a mozgalma miatt adták volna fel Indiát. A mítoszirtók arra hivatkoznak, hogy Anglia számos olyan gyarmatát is elengedte abban az időben, ahol semmiféle ellenállás sem volt, sem harcias, sem békés vagy passzív. Azért vonultak ki katonailag és igazgatásilag a gyarmataik egy részéből, mert egészen egyszerűen nem érte meg nekik. Túl sokba került a hadsereg és az igazgatási apparátus ottani állomásoztatása, és különben is modernebb és hatékonyabb, ugyanakkor szalonképesebbnek látszó módszereket találtak ki a szivattyúk további üzemeltetéséhez. A mítoszrombolók szerint Gandhi mozgalmának egyszerűen szerencséje volt, jókor érkeztek, és könnyű volt elzavarni az éppen vacilláló angolokat.
Akárhogyan is történt, most ne ennek az eldöntésére koncentráljunk. A mi 2012-es magyar nemzeti radikális szempontjainkból az a fontos, hogy létezik egy ilyen modell is. Egy cselekvési irány, egy lehetséges stratégia.
Hiszen szükségünk van egy jó stratégiára, amit gyarmatosítóktól megszabaduláshoz használhatnánk.
Mindenképpen csábító. Ha nem az erőszakra alapozunk, sőt nem is fenyegetünk vele, akkor nem tudnak mire visszaütni. Megfoszthatjuk őket a megszokott és kényelmes fasisztázási, nácizási, hetven évvel ezelőtti dolgokat mostani aktuális valóságként szuggerálási és a többi kényelmes és rutinszintre begyakorolt néphülyítési módszereiktől. Passzív ellenállással még csak nem is kell, nem is szabad rákiabálni dörzsölt vénemberekre, hogy „utálunk, zsidó”. Elég, ha egyszerűen a szemébe nézünk, de úgy, hogy abból is tudhassa, mit gondolunk. Na, arra varrjon gombot! Nem fog tudni mire hivatkozni az ajvékolásához, az ökölrázásához, a gazdasági szankcióihoz és a többi hasonlóhoz. Csak nagyon rohadtul fogják érezni magukat az amúgy busás haszonnal és kivételezettséggel járó szerepükben, és forróvá válik a lábuk alatt a talaj Magyarországon. És elgondolkodnak ugyanazon, amin az angolok Indiában: megéri-e ez az egész… Vér nélkül, aránylag balhé nélkül, elegánsan.
Tehát nem kell hozzá más, csak a néma kiutálás.
Ahhoz azonban egyvalamire tényleg szükség van, és ez a közös fellépés. Az egység.
Az csakis rajtunk múlik.
Biztos?
Jókai Mór az 1853-ban írt, de 1822-ben játszódó Egy magyar nábob című regényében Szentirmay Rudolf és Eszékiné párbeszédébe helyezve ezt írta:
– Tehát csupa honvágy – folytatá Rudolf egy kerevet karjára támaszkodva –, regényes epedés a szőke Tisza után, újra hallani a malmok csendes kelepelését a tiszaváradi jegenyék árnyékából, sétálni a búzavirágok között, látni az ismerős csigánycsoportot a falu végén, mint készítenek dorombot, s hallani vasárnaponkint a tiszteletes úr magasztos elmélkedéseit.
– Ah uram, ne is folytassa tovább szarkazmusait – vágott beszédje közé Eszékiné –, mi nem megyünk Tiszaváradra malomkelepelést hallgatni, s nagyon mezei fogalmai vannak a honvágyról, ha azt csak a búzavirágok közt látja érni; mi Magyarországon is nagy városban fogunk élni.
– Annál szebb. Debrecen vagy Szeged, vagy akár Hódmezővásárhely a legritkább élvezetekkel fognak kínálkozni. Teszem föl Debrecenben van egy nagy híd a város közepén, mely az egész utcán végigmegy, s mely azért európai ritkaság, mert szárazföldre van építve; ezen érdekes lesz járni.
– Ön ismét csalódik, mi tiszteljük ezeket a nagy kenyértermő városokat, de lakni Pesten fogunk.
– Ah, azt el is feledtem, hogy Magyarországon van. Úgy hiszem, ott maguk nagysádtok is el fogják feledni, hogy Magyarországon vannak. Hisz az nem magyar város, hanem egy nagy német-zsidó kolónia, ahol csak a kőrösi, kecskeméti udvarban lehet hetivásárok alatt magyar szót hallani.
Tehát százötven éve – egy török hódoltságnyi idő óta -, sőt kétszáz éve ez a helyzet. Sőt azóta romlott is, mert Trianon miatt Budapest túlsúlya megnőtt, a technika fejlődéséből eredően hozzájutottak a média agymosási eszközeihez, a polgári demokráciának elnevezett mostani ravasz rendszer további eszközöket nyújt nekik, és hiába, hogy még Budapesten is mégiscsak a magyarok vannak számbeli többségben, a piti sznobizmusra sajnos nagyon fogékony kispolgárokat (akik nagyon is hasra esnek a számukra tekintélyként beetetettek előtt) évszázados rutinnal a markukban tartják. És húsz körömmel ragaszkodnak az ehhez szükséges pozícióikhoz a médiában és a kultúrában.
Orbán rossz helyen kezdte a ”szabadságharcát”. Kérdéses, hogy ha jó helyen is kezdi, sikerülhetett volna-e.
Könnyű volt Gandhinak, neki csak, csupán és mindössze az angol világbirodalom volt az ellenfele…
Nekünk keményebb feladat jutott. De megoldható!
7 kommentek:
Hát, a jó szándékot most sem vitatom, de ez, mint a legtöbb passzív ellenállósdi cikk, kissé nesze semmi, fogd meg jól...
Félre ne értsen senki, nem vagyok az erőszak híve, de egyrészt a társadalom széles köreiben igenis létezik az igény, hogy az igazság ökle végre jó helyre és keményen sújtson le (és ami még meglepőbb: látványosan - nem hiszem, hogy csak mi néznénk végig széles vigyorral egy olyan videót, amint a TEK épp Gyurcsány Ferencet rángatja ki az ágyból és vágja rendőrfurgonba, némi csuklótöréses bilincselés után). Másrészt a mi küzdelmünk nem csak a külső, gazdasági és médiaeszközökkel operáló idegenekkel, hanem a bestiális brutalitástól sem visszariadó belső ellenséggel szemben is folyik (gyk.: cigányok). Azon a fronton egyszerűen nem lehetséges passzív ellenállás, mert ők csak az erőből értenek, más alternatíva - ahogy az elmúlt húsz év is megmutatta - nincs.
A legnagyobb baj az ilyen jellegű írások szemléletével, hogy egy kizárólagos receptet próbálnak meg találni az ellenállás mikéntjére, ami koránt sem célravezető. Adaptívnak és sokoldalúnak kell lenni, egy módszert sem szabad elvetni. Az ellenség sem válogat az eszközökben. Nekünk is meg kell tanulnunk úgy használni őket, hogy az adott pillanatban a leghatékonyabbak legyenek. Tehát kell stratégia, de nem kizárólagos.
Feltaláló: Deák Ferenc!(Passzív rezisztencia) Csoda eszű magyaroknál nem működött! Nehru indiai analfabétákkal térdre kényszerítette az Angol birodalmat! Walesa a Lengyel Kommunista Pártot, vele a szocialista világbirodalmat!
Azért ez a Gandhi dolog nem egészen úgy volt. Először is az angol uralomnak a második világháború alatt sok millió halottja volt, az angolok okozta bengáliai éhínség miatt. Másodszor pedig nézzük már meg, hogy az angol uralom hol maradt meg? Válasz: sehol. Vagyis mindenütt megszűnt. Volt, ahol békés úton, volt ahol harccal, de az eredmény mindenütt ugyanaz lett. A gyarmatbirodalmak felbomlottak, az angol is, a francia is, a holland is, a portugál is.
Le lehet sajnálni Budapestet, de azért az 56-os forradalom mégiscsak ott tört ki, ha jól emlékszem.
Gandhival kapcsolatban rengeteg a félreértés, főként a róla készült, igencsak történelemhamisító film miatt. Gandhi valójában támogatta a britek összes háborúját, a búr háborútól kezdve (ahol őrnagyi rangban szolgált), egészen a második világháborúig. 1949-ben azt nyilatkozta, hogy ha lett volna atombombánk, biztosan ledobtuk volna a britekre.
Az sem véletlen, hogy nem kapott béke Nobel-díjat - éppen ezek miatt a dolgok miatt nem kapott.
Az bizony a mi szép világunkban igencsak figyelmen kívül van hagyva, hogy egy ember fejlődik, változik. Aki erre képes, az az igazán nagy ember!
Gandhi és a passzív ellenállás úgy kb. semmilyen tanulságot nem hordoz a mai kor számára, mert egy olyan speciális helyzet volt, ami ma nem áll fenn.
India hatalmas ország (az akkori India magában foglalta a mai Pakisztán és Banglades területét is). Az angolok soha nem tudták teljesen uralni, és meg sem próbálták. Kineveztek az élére egy alkirályt, akinek volt néhány százezer hivatalnoka meg katonája, de a katonák többsége bennszülött volt, leginkább a tisztek voltak angolok. Az angolok úgy uralták az országot, hogy megállapodtak a rengeteg mindenféle kiskirállyal, herceggel és maharadzsával, és kihasználták ezek belső ellentéteit (Oszd meg és uralkodj!). Nyilvánvaló volt, hogy ha egyszer a hinduk összefognak, akkor az angol uralomnak vége. Lényegében ez következett be. De ez a passzív ellenállás recept máshol nem működött: pl. Vietnamban Ho Chi Minh-nek esze ágában sem volt passzív ellenállással foglalkozni, sem Algériában az araboknak, és még lehetne sorolni.
Megjegyzés küldése
Kedves Kommentelők!
A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.
Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.
Köszönjük!
Radical Puzzle