Viktort kellene erről megkérdezni…

A 2005-ös gazdademonstráción ismertük meg Ángyán Józsefet, aki egyetemi professzor létére magoszos traktorral pöfögött Pestre, és egyik vezéralakja lett a vidékfejlesztési miniszterrel tárgyaló delegációnak. Innen ívelt karrierje 2010-re az Orbán-kormány földművelésügyi államtitkári posztjáig. Ahol aztán két év alatt ellehetetlenült. Idén januári lemondásakor így fogalmazott: „Az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt maffiahálózat mindent vinni akar a földtől, az erőforrásoktól a támogatáson át a piacig… a zsákmányszerzés útjában álltam… maffiacsaládok, spekuláns oligarchák lehetetlenítették el a munkámat… elérte ezen érdekcsoport, hogy elfogyott körülöttem a levegő.”




- Ön hős vagy őrült?

- Remélem, egyik sem.


- E két jelzőt hallani, ha szóba kerül a neve.

- Attól függ, milyen körökben jár!


- Gabonakörökben ritkán.

- A mai világban az okoz meglepetést, ha valaki azt mondja, amit gondol, és azt teszi, amit mond. Nehéz az ilyen figurát hova tenni.


- A 2005-ös gazdademonstráción ismertük meg Ángyán Józsefet, aki egyetemi professzor létére magoszos traktorral pöfögött Pestre, és egyik vezéralakja lett a vidékfejlesztési miniszterrel tárgyaló delegációnak. Innen ívelt karrierje 2010-re az Orbán-kormány földművelésügyi államtitkári posztjáig. Ahol aztán két év alatt ellehetetlenült. Idén januári lemondásakor így fogalmazott: „Az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt maffiahálózat mindent vinni akar a földtől, az erőforrásoktól a támogatáson át a piacig… a zsákmányszerzés útjában álltam… maffiacsaládok, spekuláns oligarchák lehetetlenítették el a munkámat… elérte ezen érdekcsoport, hogy elfogyott körülöttem a levegő.” Nem értem. Ön volt a főnök, a háta mögött Orbán Viktorral. Mi az, hogy elfogyott a levegő?

- Elfogyott, ez történt. Egy „megfelelően” szocializált minisztériumi apparátus, ha bizonyos körökből utasítást kap, kifinomult eszközökkel képes lassítani, ellehetetleníteni az ügyeket. Egyszerűen útban voltam a programommal együtt


-Orbán nem segített?

- Nem.


- Kérte őt?

- A látszatát is kerülni akartam annak, hogy a miniszterem feje fölött keresem a közvetlen kapcsolatot a kormányfővel. Sajnos későn jöttem rá, hogy nem elég a miniszteremmel megosztani a gondjaimat, hiszen ő is foglya a helyzetnek. A lemondásom felajánlása arra tett kísérlet volt, hogy beszélhessek minderről Orbán Viktorral. Az hogy ő ezt követően se kezdeményezett találkozót, számomra azt jelentette: ismerheti a problémákat.


- Ebben biztos lehet. Amúgy minek emelte önt a kormányba? Miért telepített aknát maga alá?

- Nem tudom.


- Ön lemaffiózott a politikával is jó viszonyt ápoló nagyvállalkozókat. Nem tart retorziótól?

- Hogy is mondja János evangéliumában Jézus? „Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.”


- Tudná igazolni az állítását? Mármint a maffiózósat.

- Az oligarchák emberei ott ülnek a döntéshozók közelében, és akárcsak egy korábbi rendszerben az úgynevezett tartótisztek, utasításokat hoznak és információkat visznek.


- A minisztériumokban is így megy ez?

- Erre most nem tudok válaszolni.


- A fejlesztési tárcánál Fellegi Tamás távozása után Simicska Lajos közeli beosztottja, Németh Lászlóné lett a miniszter, aki főtanácsadónak az ön által is sokat átkozott „oligarcha”, Nyerges Zsolt testvérét, Nyerges Attilát vette maga mellé. Utóbbi lenne a „tartótiszt”?

- Most erre sem tudok válaszolni.


- Megnevezne tartótiszteket?

- Arra is sor kerül. Mindennek rendelt ideje van.


- Az ön volt tárcájánál is ült „tartótiszt”?

- Egyelőre erre sincs válaszom.


- Nyerges Attila önökhöz is bejárt?

- Nincs válaszom.


- Lassan haladunk. Orbán - az ángyáni vidékfejlesztési programmal összhangban - a családi gazdaságok megerősítéséről szónokolt a kampányban. Ezek után miért hagyná a miniszterelnök az „oligarchák" uralmát?

- Jó lenne egyszer minden kötöttségtől mentesen őszintén beszélgetni vele erről. Meg másról is. Persze nem vagyok én teljesen bolond, tudom, egy miniszterelnöknek számos szempontot kell egyeztetnie a döntései során. De hogy pontosan milyen kényszerek alatt mozog, milyen alkuk kötik, nem sejthetem.


- Miért kéne bárkivel is alkudoznia? Övé a kétharmad.

- Pénz is kell ahhoz, hogy a politikában eredményt lehessen elérni. Nekem viszont – tartsanak ezért akár bolondnak - meggyőződésem, hogy a politikának nem a spekuláns oligarchákkal, hanem a néppel kell szövetséget kötnie. Hinnie és bíznia kell az emberekben.


- A pénz a pártba kell?

- Ehhez nem értek.


- Kár. Hány embert tart ön agrároligarchának?

- Néhány százan lehetnek. A rendszerváltás előtt ezerötszáz téesz és százhúsz állami gazdaság létezett, ezeket privatizálta el sok helyen a menedzsment a tagok elől. Tőkéstársaságok születtek, amelyek utóbb konglomerátumokká egyesültek. Olykor persze összecsapnak a jobbosok a balosokkal, de a végén kiegyeznek egymással, hiszen holló a hollónak nem vájja ki a szemét. Ha ezek a gazdasági érdekcsoportok közvetlen politikairányító szerephez jutnak, annak a köz szempontjából katasztrofálisak lehetnek a következményei. Nem véletlenül mondta a miniszterelnök több alkalommal is nyilvánosan, hogy „a gazdasági elitet távol kell tartani a politikai döntéshozataltól”. Én ezzel maximálisan egyetértek. Olyannyira, hogy ezt a lemondásomat indokoló levelemben szóvá is tettem. Annyit fűztem hozzá Orbán véleményéhez: ahhoz, hogy távol tudjuk e köröket tartani a politikai döntéshozataltól, előbb el kell távolítani őket onnan.


- Nevesítsük a hollókat, kérem.

- Több nevet most nem mondok.


- Ismét csak: kár. Említette, létezik ezen csoportok „pártsemleges” együttműködése. Konkrétan?

- Ma az uniós földtámogatási pénz megszerzése a legnagyobb üzlet. Hasonlítsa össze a két eltérő politikai kötődésű kör részesedését ebből a tortából. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal adatai szerint csak tavaly a közvélekedés alapján a szocialista érdekkörhöz sorolt Leisztinger Tamás agrárcégei hatszázhatvankilencmillió forintot tettek zsebre, a fideszes érdekkörhöz tartozóként elkönyvelt Nyergesék vállalkozásai pedig egymilliárd-nyolcvankilencmilliót.


- Nincs abban semmi törvénytelen. Az EU-ban támogatás jár minden megművelt hektár után. Leisztinger, Hujber, Szaxon, Nyergesék, Csányi, Antalffyék, Zimmermannék, Mészárosék és a többiek több ezer hektárnyi bevetett földdel rendelkeznek, jogosan veszik fel a százmilliókat.

- Azok a földek a támogatással együtt gazdálkodó családok ezreinek adhatnának munkát, megélhetést és biztos jövőt.


- Ön elsősorban az állami földek bérbeadása ellen vívott harcában vérzett el. Azt kifogásolta, hogy nem a családi gazdaságok, hanem az úgymond oligarchák jutottak területekhez. Mi a baja azzal, ha nagyüzemben, gazdaságosan, versenyképesen nő a búza, a kukorica meg a szotyi?

- Napraforgó. Először is az, hogy Európában mindenütt a kisbirtok virágzik.


- Ellenfelei azt állítják, a kontinens szinte összes országában nőtt az átlagos birtokméret.

- Így van. Harmincról harmincöt hektárra! De a mi spekuláns oligarcháink óriásbirtokokat akarnak alföldnyi repcetáblákkal, ahol egész nap egy irányba gurulhat a műholdról irányított kombájn, és ahol átlagosan százhetvennégy hektáronként kell egy embert alkalmazni. Ez Dél-Amerika.


- Ott működik is ez a modell.

- Már ott sem működik, ugyanis tönkreverte a társadalmat. Annak idején megjelent az észak-amerikai tőke, felvásárolt mindent, a falvak népéből kiválogatott magának néhány főt, akit éhbérért alkalmaz, a többieket a városok körüli gettókba üldözte, borzalmas szociális, egészségügyi, bűnözési problémát gerjesztve. A befektető számára ez így hatékony, hiszen olcsón jut erőforráshoz, extraprofithoz, a kisemmizettek ellátását pedig az államra tolja. Ugye ezt mi nem akarjuk?


- A kis családi gazdaságok képesek versenyben maradni a nagyüzemekkel?

- Hogyne. Ha nem így lenne, akkor Nyugat-Európában már nem létezne a mezőgazdaság. Ott ugyanis nem tőkés társasági formában működő gigabirtokokra épül a szektor, hanem szinte kizárólag kis és közepes családi gazdaságokra. Nem kell messzire menni, tessék átballagni Ausztriába. Egy negyvenhektáros gazdaság önmagában persze nem biztos, hogy megáll a saját lábán, de hát erre találták ki a szövetkezeteket. Önállóan dolgozom, szuverén döntéseket hozok a saját birtokomra, de azokban az ügyekben, amelyekben megéri, összefogok másokkal. Tagja vagyok a gépszövetkezetnek, a beszerzési szövetkezetnek, a feldolgozó szövetkezetnek, az értékesítési szövetkezetnek. És ez nem kolhoz. Itt magántulajdon van a vele együtt járó felelősséggel, tervezéssel, hosszú távú gondolkodással. Ez ma az európai forma. Miről beszélnek az urak?


- Bárhogy is: a mostanáig kiosztott állami föld zömét nagyvállalkozók kapták.

- Fél évet küzdöttem a bírálati rendszer átalakításáért, hiába. Az lett belekódolva, hogy annak adják a földet, akinek akarják. Nem értem, miért nem fogják föl, hogy már a szavahihetőségünkről, a hitelességünkről és a becsületünkről szól ez a történet. Az enyémről, a kormányéról, a komplett politikáéról. Beszélhetünk mi a családi gazdaságok támogatásáról, az emberek helyben látják, ki műveli a földet. Mérhetetlen cinizmusként élik meg, és ezt már el is mondják, hogy pályáztatják őket, ráadásul levesznek róluk minden egyes megpályázott blokkért ötvenezer forintot, aztán – így fogalmaznak - „persze aszerint osztanak, ahogy korábban lezsugázták”. Az a szóbeszéd járja közöttük, hogy például Fejér megyében már 2011 elején eldöntötték az oligarchák, melyik föld kihez kerül. Konkrétan Kajászón két érdekcsoport vitte el mind a négyszázhetven hektárt: a felcsúti polgármester felesége meg egy kápolnásnyéki nádarató, akinek telekszomszédja a minisztérium földügyeket felügyelő államtitkára. Az ész megáll. És az emberek mindezt úgy élik meg, hogy hülyének nézzük őket. Ez magyarázhatatlan és védhetetlen! Én nem ezért vagyok itt! Engem nem ezért küldtek ide az emberek, nem ezért tisztelnek meg a bizalmukkal. Számomra nincs annál fontosabb, mint hogy továbbra is nyugodtan nézhessek a szemükbe és a tükörbe. A hátralévő éveimre, erre a kis időre én már nem fogok és nem is akarok senki kedvéért megváltozni. A lelkiismeretem azért is nyugodt, mert mindezt a miniszterelnök úr számára is világossá tettem, amikor hívott a kormányába. Menjek oda ezek után magyarázkodni én? Menjen az, aki ezt az egészet kifőzte! Én inkább lemondtam a posztomról. A hatalom számomra semmit nem jelent, ha általa nem segíthetek másokon. Talán éppen ezért tartanak bizonyos körökben bolondnak.


- Ha odakeveredne, mit válaszolna a kajászóiak kérdéseire?

- Hogy trógerség történt. Csakis őszintén szabad beszélni az emberekkel, mert azonnal megérzik a hamisságot. Sajnos nem minden úgynevezett politikus alkalmas erre, nem is érzi, hogyan kell a vidéki embereket egyáltalán megszólítani.


- Nagy üzlet a föld?

- Hatalmas. Az uniós területalapú támogatás lassan nálunk is eléri a száz százalékot - ez hektáronként háromszáz euró, vagyis úgy százezer forint. Ezzel szemben a bérleti díj egy átlagos aranykorona értékű területen hektáronként huszonötezer. A különbség hetvenötezer. Vagyis ha szerzel száz hektárt, az évi hét és félmillió úgy, hogy egyetlen kapavágás sem történt. Ezer hektárnál hetvenötmillió. És a termelésből szerzett haszonról még nem beszéltünk. Meg azokról sem, akiknek eszükbe sem jut dolgozni, inkább kamuszerződésekkel, nagyjából az eredeti huszonötezres bérleti díj fejében továbbadják másnak a földet. Így kaszálható ezer hektárról százmillió - íróasztal mellől. A minisztériumban meg látszólag csodálkoznak, hogy az illető úgymond nagybirtokosnak nincs egyetlen gépe sem. Hát mire kéne neki? Ja, és azt még nem is mondtam, hogy a mostani hatvanötezer hektár felét meg sem pályáztatja az állam, hanem úgynevezett földhasznosítási megbízási szerződés keretében simán odaadja az oligarcháknak vagy azok embereinek. Nyerges Zsolt Mezort Rt-jének egyik leánycége Lepsényben ilyen földet használ, és viszi el azt a helyben lakó, gazdálkodó családok elől.


- A földbérleti szerződések húsz évre szólnak. És aztán?

- Szerintem arra spekulálnak, ha letelik a húsz év, mégiscsak lesz elővásárlás joguk, gyanítom, a bérleti díjhoz kötve, vagyis a már jelenleg is nyomottnak számító áron. Ma Kelet-Magyarországon úgy kétszázezer forintért vehető egy hektár, Nyugat-Magyarországon kétmilliót is elkérnek érte, a határ túloldalán, Burgenlandban már tízmillió forint az ár. Pontosabban az eszmei ár, ugyanis nem kapni földet. A családi gazdaságokban úgy tartják, földet eladni olyan, mint kivégezni a gyereket. Ezt magyaráztam a „fiúknak” is: úgy védhetjük meg legegyszerűbben a magyar földet, ha odaadjuk az összeset a családoknak. Jelmondatnak kevés, hogy „a magyar föld maradjon magyar kézben”. Helyesen úgy hangzik: „A magyar föld kerüljön a magyar családok kezébe!”


- Komolyan gondolja, hogy ha ideér a nyugati földár, az ötvenhektáros magyar gazda nem fogja átpasszolni az első osztráknak, németnek, akárkinek félmilliárd forintért a birtokát?

- Komolyan. Csak segíteni kell őket. A helyben lakó, gazdálkodó családoknak kell a földet adnunk. Ez a munkahelyteremtésnek és a föld megőrzésének, nemzeti hatáskörben tartásának, s túlélésünknek is az egyetlen járható útja. A családok, akiknek az élete, a megmaradása függ a földtől, körmük szakadtáig védeni fogják azt, és meg is tartják nemzeti hatáskörben. Nincs az a pénz, amiért a nyugat-európai családi gazdaságok megválnának létük alapjától, a birtoktól. De ott nem is spekuláns tőkés társaságok kezében van ezer hektár számra a föld, amin, ha megfelelő ajánlatot kapnak - nemzeti érdek ide vagy oda - könnyen túladnak. Ha nem gigantikus monokultúrás táblákban gondolkodunk, hanem arra használjuk a Kárpát-medencét, amire való – zöldség- és gyümölcstermesztésre, kertészetre, ökogazdálkodásra, ahol a családi gazdaságnak lehet egy kis boltja meg két-három vendégszobája is -, akkor csak a mostani hatvanötezer hektár közel ezer családot eltarthatna.


- El lehetne adni annyi bio- meg nem biozöldséget?

- Az állam dolga segíteni a piacra jutást. Ebben is szerettem volna előrelépni.


- Tényleg, hogy a csudába lett önből államtitkár?

- A Fidesz és a Magosz 2006-os választási szövetsége nyomán a gazdáknak öt hely jutott a párt listáján – az egyiket én kaptam. Örömmel vállaltam a feladatot, hiszen tanulmányt, könyvet írtam épp eleget, szerettem volna valamit megvalósítani is az azokban olvashatókból. A négy ellenzékben töltött év alatt tettem, ami tőlem tellett, de a vezetés nem mutatta semmi jelét, hogy érzékelné a munkámat. Mígnem 2010 februárjában, a következő választások előtt meghívást kaptam elnök úrtól Felcsútra. Azt gondoltam, hogy – amint az általában illendő – a négy közösen eltöltött év után udvarias beszélgetésben elköszönünk egymástól. Mondtam a szóvivőnek, hogy részemről rendben van a dolog, csak annyit kérek, hogy a találkozó után vigyenek át Mosonmagyaróvárra, ahol fórumot tartok, és mivel nincs jogosítványom, Felcsútról nehéz lesz kijutnom…


- Nincs jogsija?

- Nincs.


- Miért?

- Nem ambicionáltam.


- Kombájnt, traktort el tudna vezetni?

- Tanultam. Miért kérdi? Budapestre nem én vezettem a traktorokat.


- Csak meglepődtem.

- Szóval, hogy folytassam, Fazekas Sándorral együtt érkeztünk, leültünk, családias hangulat fogadott. Viktor begyújtott a tűzhelyben, ami nekem jól esett, mert kicsit meg voltam fázva. Ezt látta rajtam, kérdezte, főzzön-e egy teát, amit én elfogadtam. Aztán a tárgyra tért azzal, hogy „professzor úr, ő lesz a miniszter”, és Fazekas Sanyira mutatott. Oh, mondom, gratulálok. „Remélem, nem haragszol, hogy lesz főnököd” – szólt Viktor, és nevetett. „Szükségünk van rád - így folytatta. - Én általában a minisztereimmel szoktam tárgyalni, de te más vagy, te végigküzdötted velem az elmúlt négy évet, kérlek, segíts nekünk.” Ez valóban váratlanul ért. Jeleztem is neki a meglepetésemet, amin ő mosolygott. Volt nálam egy általam írt tizenöt oldalas összeállítás arról, mi a baj vidéken és mi a teendő. Amolyan program önmagamnak. Átadtam neki azzal, hogy ha tetszik a kottám, próbálkozzunk meg a koncerttel. Ha nem, hívjon másik karmestert. Ez történt pénteken, és hétfőn már vissza is kaptam a kéziratot, azzal, hogy tetszik, ez lesz a programunk. Imponált, hogy láthatóan végigolvasta a szöveget, ott álltak a megjegyzései a lapszéleken a saját kézírásával.


- Például?

- Például, hogy nem általában a tőkével van bajunk, hanem a spekuláns tőkével. Igazat adtam neki.


- Sokan aspiráltak a vidékfejlesztési tárca vezetésére. Miért pont önt és Fazekast választotta Orbán?

- Rákérdeztem én erre Felcsúton, meg arra is, hogy mi történik azokkal a „játékosokkal”, akik azt gondolják, bekerülnek a kormányba. De szót váltottunk alapértékekről, emberi motívumokról, irányokról és stratégiáról, várható nehézségekről és sok egyébről is. Számomra izgalmas, érdekes, jó és őszinte, emberi beszélgetés volt. Ha lesz még időm az életemben egyszer emlékiratokat írni, akkor ez a kétórás, számomra kifejezetten emlékezetes beszélgetés biztosan egy egész fejezetet fog kitölteni.


- Megható epizód. Engem viszont inkább az érdekel, miért pont ön kellett a „játékosok” helyett.

- Viktort kellene erről megkérdezni.


- Kik azok az emlegetett „játékosok”.

- Nem fontos ez most.


- Font? Meg Glattfelder, Jakab, Turi-Kovács?

- Hagyjuk ezt.


- Mind miniszteri posztra ácsingózott?

- Régen történt.


- Mesélte nekem valaki, hogy egy 2010-es vidéki kampánygyűlésen még porzott az út Orbán autója után, amikor a magoszosok már elkezdték szétosztani a funkciókat. Arra jutottak, hogy Jakab István lesz a miniszter és Budai Gyula az államtitkára.

- Nem emlékszem ilyenre.


- Januárban ez a Budai Gyula váltotta önt az államtitkári poszton. Róla mit gondol?

- Ez a kérdés most nem időszerű.


- Ön sosem volt Fidesz-tag. Az államtitkári posztról való lemondás után mi keresnivalója van a frakcióban? Meddig marad?

- Ameddig látom értelmét. Ameddig hagynak dolgozni. Én nem a pártok vagy a hatalom miatt vagyok itt. Tudja, amikor 2005-ben traktorokkal Budapesten voltunk, esténként a „Gazdák Terén”, a sátorban megbeszéltük az emberekkel, mire jutottunk a trógereinkkel a tárgyalásokon…


- Trógereikkel? Mármint az akkori miniszterrel, Németh Imrével és társaival?

- Velük tárgyaltunk, igen. De a gazdák a lényegesek ebben a történetben. Sosem felejtem el azt a szeretetet és ragaszkodást, amivel belém kapaszkodtak. Meg azt a mondatot sem, hogy „ugye, professzor úr, nem hagysz itt bennünket?” Hát én miattuk vagyok most is itt.


- Van jel arra, hogy ki akarnák szorítani a képviselőcsoportból?

- Egyelőre nem látok ilyet.


- Ha kilépne, mi lesz a listán szerzett mandátumával? Visszaadja a pártnak, Orbánnak?

- Talán én is tettem hozzá valamit a 2010-es közös győzelemhez. Az az érzésem, hogy több szavazatot hoztam, mint az én egyetlen mandátumomra eső rész. Ráadásul nem a párt, hanem az emberek miatt ülök a Parlamentben. Ha mennem kell is a frakcióból, a képviselői helyemet miattuk kell megtartanom. Tán nem tévedek nagyot, ha úgy gondolom, nem potyautas vagyok.


- Két párt állt ki ön mellett a lemondása idején: az LMP és a Jobbik. Felvetődött, hogy átlépjen bármelyikbe is?

- Nem. Ezen nem is gondolkodtam. Egyébként nemcsak ezek a pártok, hanem több mint száz civil szervezet is kiállt mellettem, és az emberektől is sok szeretetet kaptam. Különben is életemben egyszer voltam párttag, közvetlenül a rendszerváltás után a KDNP-be léptem be, mert a keresztény-szociális értékrend áll hozzám legközelebb. Akkor, ha jól emlékszem, háromezer tag kellett a pártalapításhoz, és szerettem volna, hogy ez az értékrend alternatívaként megjelenjen. A párt belső szétverése idején menekültem el.


- Saját pártot alapítana?

- Nem aktuális ez a kérdés.


- A lemondása után hetekig csöndben maradt. Gyanítom, várta, hogy a távozás keltette hullám elérje az úgymond nagyfiúk szintjét. Ez láthatóan nem sikerült. A sajtóból úgy tudni, ekkor körbeküldte a földügyekkel, az úgymond visszaélésekkel kapcsolatos összefoglalóját, ám ismét egyik vezető sem reagált. Erre levelet írt a Professzorok Batthyány Körének, a Százak Tanácsának és az ön mellett kiálló zöld szervezeteknek. Tudtommal Orbánék erre se mozdultak meg. Helyesek az információim?

- Igyekszem most a jövőbe nézni.


- Üzen valamit Orbánnak? Egyáltalán mit gondol róla?

- Egy valami nagyon bánt. Felcsúton a tea mellett még azt kérdezte, „ugye nem haragszol, ha lesz főnököd?”, aztán a lemondásom utáni frakcióülésen már úgy fogalmazott, nincs szüksége kis miniszterekre az államtitkári posztokon. Én úgy érzem, kínosan – tán időnként a kelleténél is jobban – ügyeltem arra, hogy ne tévesszek szerepet. Én azért jöttem, mert hívott, és azért, hogy segítsek. Segítsek az általa kiválasztott miniszternek, és segítsek mindenekelőtt neki úrrá lenni a nehézségeken, és végrehajtani egy valódi néppárti rendszerváltást. Amely végre felemelkedést hozhat a gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék számára. Sajnálom, hogy ezt a törekvésemet másképp értelmezte. Kérem őt, térjünk vissza oda, ahonnét indultunk: a néppárti politikához, segítsük földdel és minden egyéb lehetséges eszközzel a vidéki közösségeket, a helyi gazdacsaládokat és a fiatalokat. És tényleg tartsuk távol a gazdasági érdekcsoportokat a döntéshozataltól. Ha elszánja magát, engem Gödöllőn megtalál. Ebből a harcból én sem akarok kimaradni. Ha erre hív, jövök. Életem vége felé közeledve még egy ilyen kalandba, azt hiszem, belevágnék.


[FN24]