A rémálom véget ért, de lesznek felelősök?

Az utóbbi évtized magyarországi bírósági gyakorlatát alapul véve azt hiszem, minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy a honi tárgyalótermekben az eljárások során igazságszolgáltatás helyett, egyre inkább jogszolgáltatás zajlik, egyre inkább az tapasztalható, hogy a jog kreatív értelmezésével az igazai bűnösök, az igazi nagyhalak rendre megússzák. És ma már abban sincs sajnos semmi meglepő, ha a súlyosabb, a maffiajellegű bűncselekmények felgöngyölítése során kiderül, hogy a háttérben van valamilyen összefonódás, valamilyen átfedés a nyomozóhatóság, az ügyészség és a bűnözői körök között.

A hétköznapokban rendre felbukkannak ilyen-olyan, de általában valós alapokon nyugvó történetek ezekről a kapcsolatokról, azonban a napokban nagyobb nyilvánosságot kapott Szántai-ügy azt gondolom mindennél jobban és minden kétséget kizáróan megvilágítja azt a színfalak mögött zajló gyakorlatot, ami manapság a magyar bűnüldözést és a magyar bíróságok mindennapjait jellemzi.

Szántai Attila kálváriája nem sokkal 2000 karácsonya előtt kezdődött, amikor hoteljének egyik vendége felvitt magához két prostituáltat. A légyott során, hogy, hogy nem a kuncsafttól eltűnt 400 ezer forint. A tulajdonos a történtek után kihívta a rendőrséget, azonban a kiérkező rendőrök közölték vele, hogy az ilyen ügyekben nem lehet tenni semmit. Legalábbis a rendőrség nem nagyon tud mit csinálni.

Ekkor hirtelen előkerült egy jószándékú és természetesen segítőkész rendőr, aki felajánlotta Szántainak, hogy tud valakit, aki segíthet megelőzni a hasonló eseteket. A hotel tulajdonosának még válaszolni se volt ideje, amikor a rend őre már tárcsázott is egy számot, aminek következtében a Magyar Róbert vezette Fekete sereg egyik tagja negyedórán belül a hotelnél volt.

Ettől a perctől kezdve Szántainak nem volt egyetlen nyugodt perce sem. A sereg tagjai a következő napokban részletesen vázolták, milyen dolgok történhetnek a hotellel, a hotel előtt várakozó autókkal, a vendégekkel és a tulajdonos családjával, majd mondtak egy összeget, amivel ezek a kellemetlenségek elkerülhetők. De Szántai nem fizetett.

Ezután a Fekete sereg tagjai havi rendszeres védelmi pénzt követelve próbálták megfélemlíteni a férfit. Sorozatosan inzultálták és fenyegették őt és családját. Rendszeresen zaklatták az alkalmazottait és a vendégeit, a parkolójában álló autókat pedig megrongálták. Szántai Attila azonban ezek után sem állt kötélnek, és amikor 2001 elején, immár sokadszor újra zsarolni, fenyegetni próbálták, a férfi az otthona közelében, az engedéllyel tartott pisztolyával több figyelmeztető lövés után rálőtt két támadójára. Az egyik retek meghalt, a másik súlyosan megsebesült.

A történtek utáni napokban aztán nem kis meglepetésre kiderült, hogy a lelőtt férfi apja, az illetékes kerületi kapitányság magas beosztású rendőrtisztje.

Az eset nyomán indult büntetőeljárásban a Fővárosi Bíróság, majd 2004-ben másodfokon és jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla is több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt Szántait tizenhárom év fegyházzal sújtotta. A bíróságok kizárták a jogos védelmi helyzetet, és Szántai cselekményét megtorló jellegűnek ítélték, mivel mind a bírák, mind a Fővárosi Főügyészség úgy ítélte meg, hogy Szántai „túllihegte a helyzetet”.

Ugye jól érti mindenki?

A ”független” bíróságok szerint nem a Fekete seregként ismertté vált bűnbanda tagjai voltak a bűnösök, az agresszívek, akik hónapokon át egyre fokozódó erővel zsarolták, akik közvetlenül a fegyverhasználat előtt ki is rabolták, és otthonáig üldözték áldozatukat, hanem Szántai, aki ezt a nyomást már nem bírva tovább megvédte magát és a családját.

Mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság annak ellenére nem látott okot a jogos önvédelem megállapítására, hogy már akkor mindenki számára köztudott volt, hogy a Fekete sereg prostitúcióval, védelmi pénzek szedésével és tartozásbehajtással foglalkozik, hogy a cigány csoportosulás tagjai erőszakos harcot folytatnak a mindezekből származó illegális jövedelmekért, aminek során a fegyveres leszámolástól sem riadnak vissza.

Bár ha jól belegondolunk az eset akkoriban nem volt egyedi. Talán még vannak, akik ebből az időszakból emlékeznek arra a mátészalkai történetre, amikor Magyar Róbert leküldte a településre tizenkét emberét, hogy azok beszélgessenek el az egyik vonakodó ”ügyféllel”. A látogatás lövöldözéssel végződött, melynek következményeként a 12 fős társaságot még éjjel a megyében, Magyar Róbertet pedig Budapesten gyűjtötte be a rendőrség. A brigádnál baseballütőket, fémbotokat, bicskákat, golyóálló mellényeket foglaltak le a kommandósok. A rendőrség nyomozott, az ügyészség azonban néhány hét után nem látta indokoltnak az előzetes letartóztatások meghosszabbítását. Sőt, nyolc személynek csupán magánlaksértést róttak fel…

De haladjunk tovább, mert ennek a döbbenetes történetnek itt még messze nincs vége. A gyanútlan szemlélődő talán az gondolná, hogy a magyar bűnüldözés, a magyar igazságszolgáltatás ennél már nem tud lejjebb süllyedni. De ez nincs így. Mindig van lejjebb.

Szántait az előzetes letartóztatása során egy víz és WC nélküli helységben tartották, ahol előfordult, hogy ugyanabból az üvegből kellett innia, amelyikbe időnként a szükségét végezte, s ezen a büntetés-végrehajtás emberi nagyon jól szórakoztak. Azonban a megalázások és a megpróbáltatások ezzel nem értek véget. Szántait a fogva tartása közben nem egy esetben összezárták a támadóival, akik többször ájulásig verték. Az is megesett, fogva tartói vonszolták el, hogy edzés gyanánt bántalmazzák.

Szántai már a jogerős fegyházbüntetését töltötte, amikor jogi képviseletét Jován László ügyvéd vette át, aki perújítási indítványt nyújtott be. Ennek a tábla helyt adott, majd ebben az eljárásban a Fővárosi Bíróság első fokon felmentette Szántait. A bíróság kimondta a többek között azt is, hogy Szántai nem megtorlás céljából vette magához a fegyvert, hanem azért, mert támadástól kellett tartania.

És ezzel elérkeztünk a történet legaljához.

A perújítási eljárásban egyedül az első fokon vádképviseletet ellátó Fővárosi Főügyészség kötötte magát az eredeti elmarasztaló ítélethez, és továbbra is a 13 éves fegyházbüntetés hatályában tartását szorgalmazta. Az sem zavarta őket, hogy Szántai támadóit időközben már elítélték a bíróságok súlyos bűncselekmények miatt, hogy a bűnszervezet vezetőjét, Magyar Róbertet tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetéssel, több társát pedig nem egy esetben 18 évi fegyházbüntetéssel sújtották. De ez mit sem számított. A Fővárosi Főügyészség továbbra is állította, hogy Szántai volt az, aki anno „túllihegte a helyzetet”.

A fellebbezés után az ügy a Fővárosi Ítélőtábla elé került, ahol tegnap született meg a jogerős ítélet. Az ítélőtábla mérlegelve a körülményeket jogos önvédelem címén felmentette a minősített emberölés vádja alól Szántait és azonnal szabadlábra is helyezte.

Tizenkét év kellett ahhoz, hogy kiderüljön az igazság. Tizenkét évnyi megaláztatás és szenvedés, 6 év 9 hónapnyi börtönben töltött idő után végre kimondta egy bíróság Magyarországon, hogy mindenkinek joga van megvédeni magát a bűnöző cigányhordáktól. És végre jogerősen kimondatott az is, hogy a szervezett bűnözés a rendőrség hathatós támogatásával fosztogatja az embereket.

Egy oktalanul meghurcolt ember, közel hét év után, tegnap végre hazamehetett a családjához. Magyarországon még nem volt rajta kívül olyan, aki ennyit töltött volna a rácsok mögött ártatlanul.

De ez a tény nem változtat a lényegen. Szántai Attila és családja életéből elveszett 12 év. A félelem, a rettegés pedig talán már sohasem törölhető ki a szívükből.

Vajon ki kárpótolja őket?

Vajon azok a bírók, akik meghozták ezeket az ítéleteket, vajon azok az ügyészek, akik a legutolsó pillanatig fenntartották a képtelen vádakat most mit gondolnak? Van legalább lelkiismeretfurdalás? Van legalább valamiféle szégyenérzet?

Vajon kik ők? És ezek után meddig tölthetik még be a hivatalukat?

A rémálom most véget ért, de lesznek majd felelősök?