Kanadában is felütötte fejét a fasizmus…

Hát ezt is megértük. Kanadában is felütötte fejét a fasizmus. És gondolom, mondanom sem kell, magyar nyelven beszél. A hangja pedig most éppen a vancouveri Ábrahám Tibor, az ottani magyar diaszpóra vezetője, aki elsők között írta alá azt a Stephen Harper kanadai kormányfőnek és Jason Kenney bevándorlásügyi miniszternek írt petíciót, amelyben az észak-amerikai országban élő magyarok azt követelik, hogy Kanada utasítsa el Kertész Ákos letelepedési kérelmét.

A petíció aláírói részletesen felidézik az Amerikai Népszavában megjelent Kertész váladékozás válogatott mocskolódásait, szót ejtenek az ”író” elmúlt rendszerben kifejtett közéleti tevékenységéről, bemutatják azt a hazugsághalmazt, ami a kivándorlás előtti időszakról hadovált össze, majd végül összegzésképpen hozzáteszik: „Kertész Ákos úr – most úgy tűnik – szeretné elkerülni gaztettei következményeit, így kérve menedékjogot Kanadában, a kanadai adófizetők pénzén. Mérhetetlen előnyökben részesülne itt, miközben ő egy olyan rendszert szolgált, amely nem hogy tagadott, hajléktalan menekültekké is tett minket. (…)

Kertész úr nem élt ő rosszul Magyarországon. Hogy egy volt MSZP-s parlamenti képviselőt idézzünk: ő az ország egyik megbecsült, sokszorosan kitüntetett személyisége volt, díszpolgár, eminens magyarnak tudta-ismerte őt a világ. Az Amerikai Népszavában megjelent cikke traumatikus hatást keltett, lelki cunamiként köpte szembe hazánkat és az egész magyar nemzetet. Amit ő leírt ott, az minősíthetetlen; egyszeri és visszafordíthatatlan vallomás kétezer éves történelmünkről, nemzeti karakterünkről, kultúránkról, hagyományainkról. Egy ilyen intoleráns embernek, mint Kertész úr, nincs helye a mi multikulturális kanadai társadalmunkban”.

Ennyi kell, ennyit kell elmondani ahhoz, hogy valaki azonnal fasisztává váljon. Legalábbis az Amerikai Népszava és az agyhalott közönsége szerint. De Bartus László pöcegödre a nagy véleményformálásban itt még nem áll meg, hisz a portál ezután nagyon hozzáértően kifejti, hogy a kanadai magyarok csak kisnácik, sima szélsőjobboldaliak azokhoz képest, akik az anyaországban élnek. Mi itthon ugyanis mocskosfasisztanácik vagyunk. Lényegében mindannyian.

„Ábrahám Tibor harmincas évek hangvételét idéző, uszító szövegein csak a fasizálódott Magyarországon nem háborodnak fel, a nyugati civilizációban ez a hangnem és ez a fröcsögés elfogadhatatlan egy íróval szemben. A náci Németországot idéző hangot pontosan beazonosítják a nyugati demokráciákban, egy ehhez hasonló sajtóhadjárat mindenkiben visszatetszést kelt. Kivéve, a hazaihoz hasonló szélsőséges magyarokat, akiket viszont nem vesznek figyelembe, mert egyébként is csak lejáratják az országot.” – írja a Szélsőjobboldali kanadai magyarok igazolják Kertész Ákost című hányadékában a mélyen felvilágosult hírportál.



Azt hiszem egyértelműen kijelenthető, hogy a liberális demokrácia minden jellemzője ismét szépen, csillogóan és mindenki számára érthetően megmutatta magát. A demokrácia manapság ugyanis az, amikor a balliberáltak vannak hatalmon, ha ez nincs így, akkor természetesen azonnal diktatúra van, mondhatnánk náciveszély. Mégpedig súlyos. A felvilágosult gondolkodás pedig egyértelműen az, ha mindenki azt mondja, amit ők hallani akarnak. Ha pedig nem ez történik, akkor egyértelmű, hogy mindenki sötét pusztabunkó. Na és persze fasiszta.

Ennyi a mai felvilágosult nyugati gondolkodás ismérve és eszenciája.

De ugorjunk vissza a menekült státuszra és Kertész Ákosra, aki a történet végén akár még pofára is eshet. A hírek szerint ugyanis a magyargyalázó véglénynek a nagy rettegés, az állítólagos fürdői fojtogatás és az utcasarki kergetőzés közepette, azért még volt annyi ideje, hogy eladja az itthoni lakását. Aztán fogta a pénzt, a kutyáját, az összes cuccát és felült egy Kanadába tartó repülőre.

Ha a kanadai magyarok tiltakozása elég hangossá válik, ha a kanadai kormányzat tényleg objektíven mérlegel, akkor akár még az is megtörténhet, hogy Kertész nem kapja meg a menekült státuszt. És akkor onnantól majd elindulhat a nagy világjáró turné, aminek majd minden további nélkül a „vajon ki fogad be egy mozgó trágyakupacot” címet is adhatjuk. Persze azért nagy illúzióink ne legyenek, mert erre a végkifejletre van a világ mai állása szerint a legkisebb esély.

És ha jól belegondolunk az is nagy kérdés, hogy ez, mármint az esetleges elutasítás mennyire lesz majd jó nekünk. Hisz még az is előfordulhat, hogy a végén a vén senkiházit még hazaeszi a fene…