Gyerünk Tibi! Ez kell!

Amióta Gyurcsány kitakarította a Pártból a liberális szemetet és megalapította a saját kis szemétdombját, azóta a szocialisták háza táján nagyrészt csend és egyetértés uralkodik. Persze, hogy ez mennyire van ténylegesen így, az nem tudható, de talán a lényegen ez nem is változtat. Ha lehet hinni a híreknek, az elvtársak zöme elfogadta a szétválás után kialakult állapotot, és a többség megnyugvással vette tudomásul azt is, hogy a márciusi tisztújítás során nem lesz rivalizálás a főbb vezetői posztokért.

Mindenki arra számított, hogy Mesterházyt majd kihívó nélkül választják újra a pártelnöki poszton, hogy tovább folytathassa az általa megkezdett semmit mondást, és a kiszivárgott hírek szerint azt is sokan örömmel fogadták, hogy a párt őskomcsi brigádja már nem áll a Párton belüli generációváltás útjába. Szóval a külvilágnak szóló kommunikáció szintjén úgy látszott, hogy az elvtársak tényleg lezárták a nagy médiafigyelmet generáló belső harcokat és innentől már egységesen, a korábban megszokottaknak megfelelően az ország további árulását tartják a legfontosabb feladatuknak.

Azonban az elmúlt napokban ismét egy kis guano került a palacsintába, mivel a nehezen összehozott pártegységet most újabb veszély fenyegeti. Szanyi Tibi ugyanis a múlt csütörtökön, a párt Jókai utcai székházában bejelentette, hogy indulni kíván az elnökségért az MSZP közelgő tisztújító kongresszusán.

Mit mondhatnánk erre?

Hideg sör, kényelmes fotel.

Az előadás pazarnak ígérkezik, szép kis harc lesz, az kétségtelen. Lángolókereszt Tibi vs. Bikicsunáj Atti. A Párt igazi, emblematikus arcai. [a történetekért katt a linkekre]

Mindig van lejjebb – örökérvényű mondás. Az elvtársaknál meg pláne. Bár azért tegyük hozzá mindjárt azt is, hogy lényegében mindketten alkalmasak a feladatra és mindkettőjüknek megvan minden adottsága ahhoz, hogy vezessék az agyhalottak mára már azért szerencsére nem túl népes seregét. A butaság és az ostobaság kérdésében nagyjából fej-fej mellett haladnak és a Párt vezetéséhez szükséges hazugság és gátlástalanság faktor is mindkettőjüknél messze az elvárt szint felett húzódik.

Azt hiszem nem kérdés, hogy legalább ebből az aspektusból vidám napoknak nézünk elébe.

Nem tudom ki, hogy van vele, de szerintem az ország szempontjából az lenne a legjobb, ha Tibi nyerne. Az lenne az igazi megérkezés. Akkor tényleg minden végérvényesen a helyére kerülne, és a magyar balliberális oldal leplezetlenül megmutatná az igazi arcát. Szanyi az egyik lángoszlop, a másik meg Gyurcsány, és közöttük a feltörekvő nemteccikarendszeres és elempés idióták.

Gyerünk Tibi! Ez kell!

Szanyit az MSZP elnökének!


És persze még egy kis kannásbort mindenkinek...

0 kommentek:

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló