Ünneprontó

Nem szeretnék itt a jeles napok közepette ünneprontó lenni, de azt gondolom, hogy néha vannak olyan helyzetek, amelyek mellett ilyenkor sem lehet szó nélkül elmenni.

Az elmúlt napokban talán már többeknek feltűnt, hogy a legnépszerűbb nemzeti hírgyűjtő honlap, az Alternatív Hírportál linkjére kattintva „A domain nem mutat tárhelyre” felirat jelenik meg a képernyőn, és talán már az is sokak által ismert, hogy a Nemzeti 1 televízió december 23-án, az utolsó adással befejezte a működését.

Igen, ez van.

Az év végére megszűnt két olyan kezdeményezés is, amelyekről minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy az elmúlt időszakban a nemzeti radikális média fontos bástyái voltak. Hogy mi van, vagy mi lehet a háttérben az AltHír esetében egyelőre még nem tudható, az N1 stábja pedig a finanszírozás hiányával indokolta a kényszerű leállást. Azonban legyen bármi is a színfalak mögött, a lényegen ez mit sem változtat, mert a legfontosabb kérdés akkor is érvényes: Vajon megengedheti-e magának a radikális oldal, hogy elveszítsen két ilyen fontos és népszerű portált?

Nem hiszem, hogy a válasz ne lenne egyértelmű. De akkor hogy lehet az, hogy ez csak nekünk, itt kint az utcán az? Hogy lehet az, hogy a többi meghatározó radikális portál szinte egyetlen sort sem szentelt az ügynek? Hogy lehet az, hogy lassan egy héttel a történtek után egyetlen döntéshelyzetben lévő radikális vezető nem szólalt meg, nem írt egy háromsoros közleményt, hogy értjük a problémát és mindent megteszünk a mihamarabbi megoldásáért?

A megoldásért, ami persze lehet bármi, de az nem kétséges, nem lehet kétséges, hogy a nemzeti oldalnak szüksége van egy olyan hírgyűjtő oldalra, ahol folyamatosan frissülve egyszerre jelen van mindenki, aki ezen az oldalon tevékenykedik, és nem lehet kétséges az sem, hogy szükség van egy olyan napi hírműsorra, ami a mi szemszögünkből vizsgálja a szűkebb és a tágabb világ történéseit.

Annak idején, amikor a Jobbik bekerült pontosabban, amikor a Jobbikot beszavaztuk a Parlamentbe, mindenki tisztában volt vele, hogy a párt bejutása nem a cél, hanem csak eszköz arra, hogy megvalósítsuk mindazt, amit az elmúlt években közösen kitűztünk magunk elé. Mindenki tudta, hogy az út, a harc a bejutással nem ér véget, hanem még csak akkor kezdődik el igazából. Mindenki tudta, hogy a hátországot mihamarabb meg kell erősíteni, hogy a párt körül létre kell hozni egy értelmiségi holdudvart, és egy gyorsan fejlődő médiabirodalmat, mert a mai világ harcait már nem fegyverekkel vívják, a mai harcok nem a csatamezőkön, hanem a televíziók, az újságok és az internet oldalain zajlódnak.

Ezért aztán nem lehet veszni hagyni azt, ami már elindult, azt, ami már bizonyította, hogy működőképes, ami már bizonyította, hogy igény és szükség van rá. És nem lehet az sem, hogy indokként elfogadjuk, hogy nincs rá forrás, mert az kizárt, hogy egy parlamenti párt nem tudja finanszírozni egy napi 10-15 perces híradó elkészítését, az nem lehet, hogy egy ne lehessen találni pénzt egy hírgyűjtő oldal fenntartására. Főleg úgy ne, hogy lényegében nem kell kitalálni semmit sem, hisz ma még technikailag mindkét honlap megvan, ma még mindkét oldalt lényegében csak újra kell indítani.

Jó, persze tudom. Szinte még csak most értek véget a karácsonyi ünnepek és azt sem tudható, hogy a háttérben milyen lépések történnek. De akkor is. Tegnap már rendkívüli parlamenti ülés volt és holnap is az lesz. A mindennapok haladnak. Így aztán, akinek dolga, annak azért most már tényleg meg kéne szólalnia.