Csak a buzik voltak elégedettek, avagy egy felvilágosult konferencia margójára

Egy nagyon komoly, mondhatnám mérvadó konferencia zajlott szombaton Budapesten, amelynek keretében civil és persze független szervezetek értékelték az emberi jogok magyarországi állapotát.

A rendezvénynek - jelentőségének és súlyának megfelelően - az Erzsébet téri Gödör Klub adott helyet, melynek már a szelleme is független és persze roppant demokratikus. A hely mondhatnánk egy igazi demokrácia sziget abban a súlyosan antifelvilágosult világban, ami ma a magyar mindennapokat jellemzi.

A rendezvény leghangsúlyosabb része természetesen az a civil évértékelés volt, ahol az emberi jogok honi képviselőinek élharcosai mondták el véleményüket Magyarország jelenlegi állapotáról a köztévéből nemrég elbocsátott Mészáros Antónia moderálása mellett. Gondolom, mondanom sem kell, a konferencia megállapítása szerint az emberi jogok kérdése ma Magyarországon erős kihívásokkal küzd. Pontosabban fogalmazva, mint ahogy azt Tóth Balázs, a Magyar Helsinki Bizottság képviseletében kijelentette: „Magyarország nem jogállam többé.”

Persze mielőtt valaki azt gondolná, hogy a független jogi élharcosok a vidéki Magyarország cigánybűnözéstől szenvedő szerencsétlen sorsú polgárai miatt aggódtak volna, vagy esetleg azon ment volna a háborgás, hogy a bíróság mára szinte az összes 2006-os történés miatt elmarasztalta a rendőrséget, akkor sajnos ki kell, ábrándítsak néhányakat, mert a probléma szerintük nem ez. De azokat is csalódás érhette, akik azt várták, hogy majd a konferencián szó lesz az iskolákban egyre nagyobb méreteket öltő cigányagresszióról vagy az Amsterdam Shop-szerű üzletek legális drogkereskedéséről.

Azonban ezekről és az ilyen jellegű dolgokról nem esett szó, ezen problémakörök ugyanis nem lépték túl a részvevők ingerküszöbét, viszont az gondot okozott számukra, hogy a formálódó magyar oktatáspolitikából hiányzik a romagyerekek esélyegyenlőségére való törekvés, sőt. Vég Zoltán Ákos, a Tanszabadságért nevű szervezet képviselője felszólalásában egyenesen a törvénybe iktatott szegregáció éveként értékelte 2011-es évet.

Aztán szólásra, pontosabban váladékozásra emelkedett a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársa, Juhász Péter, aki úgy vélte, hogy romaügyben már reménykedni sem tud. Szerinte Magyarországon kimutathatóan megjelent a totális diktatúra, és „ideje lenne megálljt parancsolni a helyi, elsőként az érpataki és gyöngyöspatai kiskirályoknak.” A témára rácsatlakozva a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda részéről Muhi Erika tovább feszegette a problémát és kijelentette:”Bár megszületett egy nemzeti romastratégia, de mivel nincs benne az a mondat, hogy a romák diszkriminációmentes életet élhessenek, nincs miről beszélni.”

Ezután Jeney Orsolya, az Amnesty International Magyarország igazgatója következett, aki pontokba szedte értékelését. Ő a médiatörvényben, a gyülekezési szabadság korlátozásában, a gyűlölet-bűncselekmények - mint például a gyöngyöspatai - megnyilvánulásaiban, az új alaptörvény számos kitételében látta az emberi jogok hazai sérülésének kivetüléseit.

Aztán mielőtt még a mély depresszió és a szörnyű rettegés eluralkodott volna az egybegyűlteken következett Polgári Eszter, aki végre jó hírekről tudott beszámolni: „a Háttér Társaság a Melegekért Egyesület oldaláról azt mondhatom, hogy 2011 nem volt annyira rossz, mint vártuk. Nem törölték el a bejegyzett élettársi kapcsolat azonos neműekre vonatkozó passzusát, és ha rövidített útvonalon is, de felvonulhattak a melegek és leszbikusok júliusban.”

Ennyi.

A Magyarországon működő emberi jogi egyesületek ennyit tudtak elmondani a kérdésről. Ezek azok a súlyos problémák, amik szerintük megkeserítik az életet ebben az országban, pedig a rendezvény előzetes beharangozójában a szervezők azt ígérték, hogy azért hozták össze ezt a konferenciát, hogy „láthatóvá váljanak az összefüggések és összefoglalhatóvá az elvárások egy XXI. századi jogállamtól.”

Ehhez képest a hivatásos jogvédőknek, a közismert rettegőknek és a civil aktivistáknak eszükbe nem jutott, hogy tiltakozzanak a szlovák műállam jogsértései ellen, eszükbe nem jutott, hogy felemeljék a hangjukat a rimaszombati, csaknem százéves Tamás Ilona érdekében, akit a tótok épp a napokban fosztottak állampolgári jogaitól. De nem tűnt fel nekik az sem, hogy a globalista világ átverésének következtében Magyarországon egyre inkább a harmadik világ törvényei látszanak érvényesülni, hogy lassan mindannyian segédmunkások és rabszolgák leszünk a saját hazánkban. Hogy egyre többen vannak, akik feladják, akik az alkoholizmusba, vagy rosszabb esetben az öngyilkosságba menekülnek a mindennapok elől.

A gyanútlan szemlélődőben ilyenkor önkéntelenül is felmerül a kérdés: Vajon hol élnek ezek az emberek? Vajon honnan szerzik az ismereteiket, vajon honnan jutnak olyan következtetésekre, amikre? Tényleg az lenne a helyzet, hogy a felszólalók zömének a világ a budapesti nagykörútnál véget ér, és ami az után van, ami az után történik az már nem más, mint egy-egy bejátszás a kereskedelmi tévék híradójában, egy-egy félig elolvasott hír a bulvármagazinok belső oldalain?

Tényleg ennyire korlátoltak lennének? Vagy tényleg ennyire velejéig rohadtak?

Miért van az az érzésem, hogy az utóbbi az igaz? Hogy lehet az, hogy nekünk ezekből is a legalja jutott? És vajon mi az oka annak, hogy az itt élő liberáltak nemzetközi összehasonlításban is a legaljasabb hazaáruló kategóriába tartoznak?

5 kommentek:

Névtelen írta...

Libareálisnak lenni jó biznisz is.
Meg lehet élni belőle elég jól.
Azt a látszatot keltik, hogy ők a civilizáció és a democsokrácia utolsó reménye egy barbár országban. Erre hivatkozással - és a zsidó kapcsolatrendszereiken keresztül - felmarkolhatják az uniós és egyéb nyugati pénzeket.

Márton Ferenc

liverpool írta...

A liberalizmus ma már szitokszó, durva sértés Magyarországon.Joggal. Egy liberális ismerősöm ( nincs túl sok, egy kezemen meg tudom számolni őket) szerint, nálam a gagyi szó a liberális szinonímája.Be lehet helyettesíteni: liberális demokrácia = gagyi demokrácia, liberális értékrend ( ?)= gagyi értékrend, stb... a gagyi szó, talán pontosabban fejezi ki a liberális szó jelentését.

profecia írta...

A TAVISTOCK USA intezet hülye gyermekei istenek kepzeltek magukat.
Mit szol ehhez az isten?
Most az ältalatok okozott käoszt,egy Irän eleni häboruval probäljätok
orvosolni?

MI MÄR TUDJUK A VÄLASZT.MOST MEG NEM KÖZÖLJUK.
Csak annyit istenek tele van veletek a .....

AZ EMBERISEG SZEGYENEI VAGYTOK.hasznäljätok ki a minimälis idötök.

Névtelen írta...

Agyficam

Tisztelt férfitársaim. Gondolom heves tiltakozást váltana ki Önökből, ha közölnék önökkel, hogy ezentúl a szomszéd, vagy valamely ismeretlen ember gyermeke után gyerektartást kell fizetnie!
Pedig fizet. Nemcsak gyerektartást, de még szülőtartást is! Csak családi pótlék, és munkanélküli segély, jövedelempótló támogatás, rendszeres szociális segély, nevelési támogatás, stb. címen fizeti a mások által csinált gyermek után Önre lőcsölt gyerek, és szülőtartást! Miért? És meddig? Csak. Állampolgári fegyelemből és államvezetői bölcsességből. Már amennyire ezt bölcsességnek lehet nevezni. (Én inkább ostobaságnak nevezném!) Mert mások valamikor kitalálták, hogy olcsóbb az alacsonyan tartott (éhbér) mellet családi pótlékot adni a gyermeket vállalónak, mint tisztességes bért adni valamennyi dolgozónak. Csak a bűn mindig elnyeri büntetését! Mert a magyar így saját gyereket nem vállal, csak egyet-kettőt, vagy egyet se, mert kevés a jövedelme. Mért kevés? Mert elvonják, hogy odaadják annak, akinek se munkája, se munkakedve, de van gyerek nemző kedve, és bátorsága! Az állam a „más farkával veri a csalánt” Ő meg a sajátjával veri meg a magyart!

Mára meg, legyünk szolidárisak, (mondta Vona Úr) haljon éhen mindenki!

Névtelen írta...

Politikus uraink, a régi jó nemesi hagyományokat folytatva, nem írnak, és nem olvasnak! Ajánlom figyelmükbe: Széchenyi István Műveit! 170 éves a lemaradásuk! A Stádium 27. lapján, „a respublikák eddigi próbái, pedig semmi egyéb, mint egyedül intelligencia hiánya miatt, mindig sikertelenek valának. S csak azért tartatnak a magokat, és másokat misztifikáló okoskodók által szabad respubkikának, mert az ezernyi helóták, s az amerikai szerecsenyek égbe kiáltása még nem hangzott elég erősen az emberiséget megvető emberek füleiben, hogy iszonyú hazugság/” Ezt leplezik le ma a párizsi gyújtogatók! lényeglátó
98. „mert a közvagyon legkisebb csorbítása előbb utóbb, közvetve vagy közvetlenül elmúlhatatlan közínséget szülni kénytelen”! Éljen a privatizáció .
133.-134. oldalon: a káros következmények okáról „Semmi egyéb, mint országos embereink legnagyobb részének járatlansága a reakciók törvényei körül, mely a közönségre nézve kimondottan káros! A rosszat, lágyvelejűt, tanulatlant, s a gondatlant ápoló törvény, midőn e szép társaságnak néhányit talán megmenti, minden bizonnyal számtalan jót, okost, tanultat, szüntelen büntet, s eképp nem az élet elvének, de a rom istenének állít oltárt.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló