Megvan a magyar kultúra új arca

Ha végigböngésszük a Nemzetierőforrás-minisztérium (Nefmi) állami vezetőinek juttatásairól szóló múlt szerdán közzétett legfrissebb beszámolókat, akkor azt hiszem, minden kétség nélkül kijelenthetjük, hogy a magyar kultúrának új arca van. Ugyan nem akarta, nem kereste senki. Egyszerűen csak lett. Mondhatnám, magától mintegy védjeggyé nőtte ki magát. És ott van mindenhol. Tárgyal, szervez, fesztiválokat nyit meg, prezentál. [a beszámolókért katt a linkre]

Szőcs Géza kulturális államtitkár nem kétséges, befutott. Ezt a napvilágra került adatok is fényesen bizonyítják.


A Nefmi közlése szerint ugyanis Szőcs vette fel a legnagyobb összegű deviza napidíjat, kinevezése óta több mint 1,2 millió forintot, ami alapján közel annyit utazott, mint Martonyi János külügyminiszter. Más összehasonlításban több közpénzt tapsolt el, mint Réthelyi Miklós miniszter, Szócska Miklós egészségügyért, Hoffmann Rózsa oktatásért és Czene Attila sportért felelős államtitkár együttvéve.

Kinevezésétől február közepéig 26 alkalommal járt hivatalos ügyben külföldön, és összesen 74 napot töltött távol, azaz a hivatali idejének közel harmadát. Megfordult Berlinben, Moszkvában, Brüsszelben, Kínában, Kazahsztánban, Romániában, Nagy-Britanniában, Franciaországban és Törökországban is. Többek között ő nyitotta meg a ningbói magyar gasztronómiai fesztivált, a Csontváry-kiállítást Isztambulban, de ő volt az is, aki prezentálta a Magyar Vadak-kiállítást Brüsszelben.

Arra kérdésre, hogy ugyan mi indokolta Szőcs államtitkár úr ilyen szerteágazó külföldi szereplését a minisztérium azt közölte, hogy „a kulturális ágazat a határon túli és világszerte szórványban élő magyarsághoz számos olyan pályázat, rendezvény és intézmény útján kapcsolódik, amelyek időnként állami vezetők személyes jelenlétét is megkövetelik”.

Remek, mondhatnánk, de akkor hogy lehet az, hogy az államtitkár úrnak nem sikerült eljutnia a kolozsvári Mátyás szobor átadására? És vajon hogy lehet az, hogy nem fért bele az elmúlt hónapok nagy piárkodásba, hogy például leüljön tárgyalni Kelemen Hunor román kulturális miniszterrel?

Arról már nem is beszélve, hogy a forradalmi kormányzat 5 milliárd forinttal kurtította meg az idei kulturális büdzsét, a Nemzeti Kulturális Alap költségvetését pedig két körben végül 1,66 milliárddal csökkentették. Ehhez képest Szőcs államtitkár úrnak az utazgatások mellett júniusig havi 250 ezer forint lakásfenntartási térítést is kifizettek. Bár mondjuk az igaz, hogy a háromszobás lakás 250 ezer forintos bérleti díjából csak 230 ezret fizetett a minisztérium, mert a maradék 20 ezret Szőcs befizette. És azért így már tényleg más a helyzet…

Persze most sokan mondhatnák, hogy 1,2 millió forint nem fogja romba dönteni a magyar gazdaságot. Ez természetesen igaz, de azért egy-két dolgot ne feledjünk. A fenti összeg csak a napidíjat foglalja magába. A szállást, a kiutazás és a hazautazás árát, az utas- és poggyászbiztosítást, a vízum díját, valutaátváltási költségeket, a külföldi telefonhívások, az internethasználat költségét és az egyéb költségeket nem, azt közpénzből költségtérítésként külön fizetik. A napidíj csak és kizárólag a személyes költségekre van kifizetve, a költségtérítés ennek a sokszorosa.

Azonban még erre is rábólintana a gyanútlan polgár, hogy jó legyen, biztos volt valami Magyarország számára hasznos eredménye a sok utazásnak. De sajnos Szőcs államtitkár esetében erről se nagyon beszélhetünk. A minisztérium szerint Szőcs „kiküldetéseinek jelentős része az általa elnökölt kulturális és audiovizuális terület nemzetközi értekezleteihez, vagy pedig Magyarország nemzetközi megjelenéséhez volt köthető”. Az utazások döntő többsége protokolláris jellegű volt, és nem nagyon lehet nyomára lelni semmilyen fontos nemzetközi kulturális egyezmény aláírásának, vagy előkészítésének.

De akkor itthon biztosan annyira jól végezte a dolgát, hogy jutalomból megérdemelte, hogy az adófizetők pénzén utazgasson – folytathatnák tovább a kétkedők. És valahol igazuk is lenne. Szőcs itthon valóban végezte a dolgát, bár hogy kinek az érdekében, az finoman szólva is kétséges.

Ugyan a székfoglalójában elhangzott programokból, mint a giccs- és pornóadóból, a magyar ősöket feltáró Julianus-programból, a géntérképkutatásból és digitalizálási programból nem lett semmi, de legalább a magyar polgárok eligazítást és útmutatót kaptak tőle az elmúlt hónapokban a honi kulturális értékek kapcsán: „Alföldi Róbert művész. Kiváló színész és rendező. Az ország és a világ sok színházában lehetne vezető művész és kellene is, hogy az legyen. Alföldi kiváló színész, és nem egy rendezése is kiemelkedő, például a Bánk bánjára minden iskolást el mernék vinni. Ellenállnék, ha valaki a színpadról kívánná száműzni.”

De Szőcs akkor is tudta, hogy hova kell állni, amikor Heller Ágnes, Vajda Mihály, vagy Tamás Gáspár Miklós ügyei voltak terítéken: „Mindhármukat olyan gondolkodónak tartom, akik jelentős szellemi teljesítményekkel gyarapították nemzetünk presztízsét, renoméját. Nagyon nem örülök annak, hogy egy olyan rutinvizsgálat, ami nem fejeződött be, olyan helyzetet eredményezhetett, amely alkalmas vezető értelmiségiek lejáratására, velük kapcsolatos előítéletek gerjesztésére, prejudikálásra.”

Tényleg nem kétséges. Szőcs Géza emblematikus alakká nőtte ki magát. Az államtitkári pályafutása pontosan bemutatja a narancsosok kultúrpolitikájának lényegét.

Nemzeti mázba bújtatott liberált nyomulás.