Reménytelen küzdelem a határtalan arrogancia ellen [+ HVIM felhívás]

A rendvédelmi dolgozók jogos elégedetlensége és teljes tehetetlensége mutatkozik meg abban, hogy „Bohócforradalom” címmel hirdetnek demonstrációt a fülkeforradalom kigúnyolására június 16-ára. Az időzítés valljuk meg, azért nem túl jól sikeredett, hisz ez a nap egyben Nagy Imréék újratemetésének napja is. Nem állítom, hogy ez direkt módon lett ekkorra megszervezve, de azért azt mégsem hiszem, hogy ne sikerült volna más időpontot találniuk.

A „Bohócforradalom” háttere egyébként az, hogy Orbán Viktor bohócnak titulálta a velük épp tárgyaló rendvédelmi dolgozókat a két héttel ezelőtti egyeztetés során. Amikor Árok Kornél azt javasolta miniszterelnöknek, hogy menjen ki a Kossuth térre, és tartson ott egy szociális konzultációt, akkor Orbán erre - a szakszervezeti vezető állítása szerint - azt válaszolta, hogy „az ötletet majd elmondja a bohócügyi államtitkárának.”

Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének volt elnöke és Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke immár többedszerre próbált különféle utakon tárgyalni a kormánnyal, de sikertelenül. Mint mondták, a demokrácia, az emberek alkotmányos és szerzett jogai, valamint a magántulajdon súlyosan sérült, ezért szerveztek békés megmozdulást.

„Visszamenőleges hatállyal” szeretnék visszavonni a Fidesz kormányra leadott szavazataikat. Amint írják: „Célunkat békés módon és eszközökkel, törvényes úton, az eskünkben vállaltaknak megfelelően, a néphatalom alkotmányos elvének érvényesítésével kívánjuk elérni.”

Persze igen naiv elgondolás azt hinni, hogy egy ilyen jelképes szavazat-visszavonásos megmozdulással bármit is elérhetnek, és valószínűleg ugyanígy következmények nélkül marad majd Árok Kornél legutóbbi javaslata is, miszerint a rendvédelmi szakszervezetek hozzanak létre egy „valós nemzeti szociális konzultációt” annak érdekében, hogy szakterületekre osztva - pl. kereskedelem, egészségügy, oktatás - alternatívákat dolgozzanak ki a kormányjavaslatokhoz.

Ma már egyértelműen látszik, hogy a kormány semmilyen módon nem törekszik megállapodni a rendvédelmi dolgozókkal, hiszen még csak azon kérésüket sem teljesítették a szakszervezeteknek, hogy mutassák be nekik az őket érintő sarkalatos törvény tervezetét.

Így aztán válaszul Budapesten, és minden megyében tiltakozásokat tartanak a munkavállalók és szakszervezeteik. Miskolcon, Egerben, Tatabányán tüntetnek, a többi helyen pedig autós felvonulás lesz. Közben múlt csütörtökön a Mozdonyvezetők Szakszervezete tüntetett a Parlament előtt, pár napja pedig a pedagógusok tüntettek országszerte. A Hősök terén már folyik az az egy hónapos demonstráció, amit a "Fehér Kéményseprők" Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége, valamint az Otthon és Érdekvédők Magyarországi Szövetsége hirdetett a kilakoltatások, és bankbiznisz ellen.

Kezd olyan hangulat lenni, mint az előző kabinet idején. A teljes kilátástalanság, és a kormány részéről tapasztalt arrogancia ismét utcára hívja az embereket. Megint csak annak lehetünk tanúi, hogy a kormány semmilyen alternatívát nem kínál fel az elégedetlenkedőknek, sőt korlátozza a sztrájkjogot, elvárásairól beszél és hergeli a szakszervezetek vezetőit.

Ezek után nem elképzelhetetlen, hogy a 2006-os tüntetésekhez hasonló helyzet áll elő. Kónya már kordában nem tartható „szabadcsapatokról” beszélt, és arról, hogy a következő demonstráció békés jellegét már nem biztos, hogy garantálni tudják. A kormány pedig mindenért elődeit okolja, és azt mondja, hogy „csak még egy pár év megszorítás” és utána mindenkinek jó lesz.

Ezzel csak az a probléma, hogy ez már eléggé lejárt szöveg.

-----------------------------------------------------------------------------------------------


Tüntetés a titkosszolgálatok előtt


Most, 1 évvel az Orbán-kormány hatalomra kerülése után ugyanaz történik, mint 2003-ban az MSZP hatalomra jutása utáni esztendőben. Semmi sem változott, sőt a diktatórikus eszközök tárháza bővült.

A nemzeti szervezeteket nem csupán titkosszolgálati eszközökkel figyelik, hanem immáron fenyegetéssel, zsarolással akarják rávenni a tagokat, hogy legyenek besúgók, spiclik és működjenek együtt a törvénytelen módszerektől sem visszariadó AVH-val, tehát az állami titkosszolgálattal (a korábbi NBH-val).

Most ismét konkrét bizonyítékok kerültek a kezünkben a titkosszolgálat politikai megrendelésre végrehajtott zsarolásairól, törvénytelen módszereiről, beépülési kísérleteiről, melyeket a demonstráción fogunk nyilvánosságra hozni, s leleplezzük az ÁVH-s módszereket használó AVH-t.

Kérjük mindazokat a magánszemélyeket és szervezeteket, akiknek elege van a jelenlegi kormány terrorjából, hogy csatlakozzanak a demonstrációhoz! [nagyításért katt a plakátra]

Találkozzunk 2011. június 14-én (kedd), 18 órakor, az AVH épülete előtt (Budapest, V. kerület, Falk Miksa utca 9-11.).


Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom

10 kommentek:

cila57 írta...

Sajnos, ül a cím! Teljesen reménytelen, főleg magyarként küzdeni az ország vezetőinek arroganciája ellen. Hiszen ennek az arroganciának az eredete a globális uraktól ered, s ragad rá az itteni helytartóikra.
Amíg a nyugati ember jól él, addig esély sincs ennek megszüntetésére.
Az pedig mindaddig jól él, amíg a mi helytartónk kiszolgáltatnak nekik bennünket. Vagyis minden erőforrásunk jövedelmét ők élvezik.

Herne írta...

Egyetlen dolgot nem értek, ami egyben megmagyarázza azt is, miért van vereségre ítélve az egész: ha már ők sem a törvények szerint játszanak, nekünk mégis miért kéne? Orbánék (és korábban Gyurcsányék) tökéletesen megmutatták mindenfajta csillogó csomagolás nélkül, mi a lényege és eredménye a "demokratikus ellenállásnak". Ideje lenne tanulni belőle, és az új körülményekhez igazodni.

casablanka írta...

Tegnap a Duna TV.-n olyan emberek, köztük egy pap is próbálták a jónépet fűzni, akikről idáig nem hittem volna ilyesmit, hogy polgáraink járuljanak hozzá az "államadósság csökkentéséhez".Példaképpen felhozták a köztársasági elnököt" aki éppen most adakozott az egyhavi fizetésével eme nemes cselekedethez. Csak azt nem értem, mit akarnak a 3 millió nyugdijassal és nemtudom hányíszázezer munkanélkülivel "csökkentettni"?Ezek tényleg azt gondolják, hogy a rendőrök, a tanárok a mozdonyvezetők, a tűzoltók és a többi szerencsétlen kiszipolyozott, szórakozásból megy nap mint nap tüntetni? Tudnék ajánlani a tisztelt kormánynak egy rém egyszerü megoldást: hátékázza rá az adósságot azokra akik megcsinálták !!! és utánna eltüntették az OF.Shore cégeikben.Egy-két nevet szivesen ismertetnék amit a sajtó is megszelőztetet.Hogy ez a kormány semmivel sem jobb a Gyurcsányénál az mutatja,hiába volt itt újrenszerváltás, fülkeforradalom, Draskovits ajánlatára Budaházy még mindig bent van a kóterben .Hogy lehet közös az ellensége a szocialistáknak is és a fidesznek is egyetlen ember, mikor mind két párt homlokegyenest mást és mást akar?)(állitólag

Pfsz írta...

Sajnos pontos a cím,bizony reménytelen:-(
Magyarország többsége alszik.....ezt az"urak"helytartók igen jól tudják.
Tehát én abszolút nem látom a megoldást illetve a kiutat....roppant szomorú helyzet.

Névtelen írta...

Hát rendvédelmiék elég gázosak.Szerintem fogalmuk nem volt arról milyen napon bohóckodnak,amúgy meg menjenek inkább a cigánytelepekre a rendet fenntartani.Ja, és a televízió épülete előtt meg október 23.-án nem a tüntetőket kellett volna agybafőbe verni.Remélem bevágják őket melózni mint macskát sz...ni.Milyen kényelmes is 39 évesen otthon mereszteni a f....at havi 120ért.Meg a kis mellékessel összejöhet úgy kb. 200000 is.Mentősök? Tűzoltók?Ápolónők?Tanárok? Akiket cigóék agybafőbe vernek naponta?Ők meg gályázzanak 65 éves korukig?

Névtelen írta...

A mi városunkban a rendőrök orra előtt ráncigálták ki a bankautomatát.És még sorolhatnám dicső ténykedéseiket naphosszat,úgyhogy jobb lenne ,ha tényleg elkezdenének melózni.

feco0220 írta...

Globális urak irányítanak, főleg Washingtonból, Tel-Avivból, Brüsszelből, akik úgy törlik ki orbánnal, vagy akár gyurcsánnyal a valagukat, ahogy akarják. Az ő szemükben ezek a hazaáruló senkiháziak a kis bohócok, akik koncért, és némi védelemért eladják a saját hazájukat. Ha ezek a patkányok nem lennének, mást tennének a helyükre, békefenntartó, és demokrácia megőrző segítőkészséggel, ahogy tették Irakkal, és tették Afganisztánnal. Azért azt mondom, hogy mégiscsak a fejet, fejeket kell levágni egy, a nemzet mélyén megbúvó, jól elrejtett pallossal, míg van ilyen fej, és ez jelenleg egy Orsós nevű fazoné.

Névtelen írta...

És azután?

Névtelen írta...

Azután itt lesz Afganisztán.Lehet fenntartani a békét.

Névtelen írta...

Mert Vona Gáborral-sajnos-ugyanúgy ki fogják törölni a feneküket,ahogyan azt az előzőekkel tették.Ez a Haza véglegesen el van adva.Nagyon régóta.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló