Rásütni a bélyeget

„Emlékmenet a köztársaságért” címmel tiltakozó felvonulást hirdetett április 6-ra a homoszexuális, ex-fideszes, ex-SZDSZ- es Ungár Klára vezette, szdsz nyomdokain létrejött Szabad Emberek Magyarországért (SZEMA) párt. Ez az a csoportosulás, amely folyamatos harcot folytat a cigányok, zsidók, homokosok védelmében. Tavaly például a hazánkban tomboló antiszemitizmus ellen tüntettek. A párt keresztényellenességét hirdeti fennhangon, figyelmen kívül hagyva, hogy Magyarország több mint ezer éve keresztény állam.

Az új alkotmány „történeti jogfolytonosságot vállal a két világháború közötti Magyarországgal, amely – szerintük - a holokauszt borzalmaival végződött.”- olvasható mostani felhívásukban. Mint látható a lényeg mindig ugyanaz: kilyukadni oda, hogy aki nem liberális, és nem zsidó, az rasszista, fasiszta, náci. Szerintük az új alkotmány még a szabadságot is „gettóba” zárja.

A cionista, liberális mozgalom idén a „liberális demokrácia és köztársaság” védelmét tűzte zászlajára és a tiltakozáson megjelent ”népes tömeg” ezért emelete fel tegnap is a szavát. Sérelmezték többek közt, hogy a kormány kísérletet tesz egy „egész történelmi korszaknak a történelemből, és kollektív emlékezetből való kitörlésére”.

Bárcsak kitörölhető lenne a kommunizmus korszaka sokak emlékezetéből! Azonban ehhez az ilyesfajta mozgalmak tagjait is el kellene tüntetni legalább a nyilvánosságból. Erre viszont egyelőre nem sok esély mutatkozik. Egyelőre még ott tartunk, hogy Fidesz elvetette a Jobbiknak azon javaslatát, hogy volt kommunista funkcionáriusok ne viselhessenek közhivatalt. Így hát, ha lesz is új alkotmány, a politikai elit egy része marad a régi.

De térjünk vissza a SZEMA-menethez. A készülő alkotmány elleni tiltakozó megmozdulás természetesen a Dohány utcai zsinagóga elől indult. Onnan masíroztak a az Akácfa utca – Dob utca – Klauzál tér – Kazinczy utca – Wesselényi utca útvonalon vissza a zsinagógáig.

Ha pedig esetleg valakiben felmerülne a kérdés, hogy miért pont ott volt a gyülekező, hogy ehhez az ügyhöz ennyire kiemelten a zsidóknak, és a zsinagógának mégis milyen köze van, akkor szerintem nem nagyon találunk értelmes válaszokat. Egészen egyszerűen azért, mert nincsenek. Csak szánalmas okok vannak és célok, ami a magukfajtáknak mindig ugyanaz. Mindenből, mindig ki kell hozni egy kis holokausztozást és mindenre, ami nem ők, rá kell sütni a bélyeget: rasszista, fasiszta, náci.

A tiltakozásra való társadalmi igényt jól jelezi, hogy nem sok érdeklődő érkezett a helyszínre azért, hogy Ungár Kláráék színjátékát végignézze. A zsidómasírozást senki és semmi nem zavarta meg: nem támadta meg őket senki, meg sem dobálták őket, és még csak menórák sem röpködtek a levegőben.

Ilyen fenyegető veszély hát itthon a rasszizmus…

4 kommentek:

Herne írta...

A fene vinné el őket, én ugyan nem mentegetőzöm. Rasszista vagyok, fasiszta és szociáldarwinista nézeteket vallok, sőt, az eugenika is - kicsit újragondolva ugyan, de - részét képezi a nézeteimnek. Na és? Jogom van hozzá. Ha a liberális jogállamért tüntetnek, értem is tüntetnek ám! Ha pedig a Zsideszt rombolják, tegyék bátran. Minél több ember fordul el a Zsidesztől, és áll akár ezek mögé, annál erősebbé válunk. Morzsolódjanak csak szét mindahányan, nekünk csak jó! Egymást gyengítik, minket csak erősítenek.

Azonban kitérnék egy lényeges pontra, amit a rasszistázók rendre elfelednek: a rasszizmus nem egyenlő a fajgyűlölettel. A rasszizmus annyit jelent, hogy tisztában vagyok azzal, miszerint a természet az emberrel sem tett kivételt, és különféle képességű és tulajdonságú alfajokat hozott létre a fajon belül. EZek közül igen kevés azoknak a száma, amelyiket, ezt sem tagadom, gyűlölöm. Csakúgy, miként a rovarokat is szeretem nagy általánosságban, de nyaranta iszonyatos szúnyogholokausztot viszek végbe. Ettől még nem leszek ám rovargyűlölő. Sőt! A hím szúnyogot nem is bántom, mivel ártalmatlan. Kifejezetten szórakoztat, amikor késő este ülök a gépnél, és itt röpdös egy, neki-nekiütközve a kezemnek. Ugyanígy a tisztességes, mondhatni: ártalmatlan zsidókkal, cigányokkal, niggerekkel sincs problémám.

Itt szeretném még hozzátenni, hogy bennem félelmet kelt az üvöltöző, kötekedő, köpködő cigányok, sötét ruhába öltözött mumusszerű zsidók, homofóbiám miatt (ehhez is jogom van ám!) a gyomromat rendre felforgató buzeránsok paramilitáns vonulgatása. Hová lehet fordulni panasszal?

Anna írta...

Undorito férgek mit keresnek Magyarország utcáin? Meddig tűrünk? Fideszke miért nem mozdul??talán mert a háttérben paktumot kötöttek??

Névtelen írta...

Hát én a magam részéről nem szeretném, ha ki lenne törölve. Ilyenek pedig a kommunista korszakban soha nem vonulásztak.

chabbix írta...

A leszbika hamarosan megérik arra, hogy egy magas turbános, hosszú szakállú, lógó, göndörödő pajeszos, kaftános tehén elvigye és úgy meghágja, hogy csak a darabjai kerülnek elő, ha előkerülnek, valahol a Vaskapu környékén, a Dunából!
Ez a buzi tyúk még mindíg azt hisi, hogy itt a bejpesti zsidócskákról szój a mese?
Sejencsétlen liba!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló