Ez nem egy elképzelt riport…

Most nem bonyolódnék hosszabb bevezetőbe annak kapcsán, hogy mit gondolok a Felvidéken manapság működő, Szlovákiának nevezett műállamról és annak létjogosultságáról, hanem inkább mindjárt az elején ideidéznék egy részletet egy nemrég megjelent interjúból:

• Minek tulajdonítja azt, hogy más országokban arányaiban jóval többen folyamodnak magyar állampolgárságért?

• Szlovákia kakukktojásnak is nevezhető abban az értelemben, hogy a szomszédos országok közül az egyetlen, amely teljes egészében Magyarországból szakadt ki. Senki sem kérdőjelezi meg szuverén állami létét, de megszületésének körülményei atipikusak voltak. Azt is mondhatnám, nem standardok. Ezzel együtt járt a sok nem szlovák állampolgár gyors asszimilációjára való törekvés. Ha összevetjük az 1910-es népszámlálási adatokat a mostanival, mindenféle elfogultság nélkül látni fogjuk, hogy a szlovákság jelentős része az utóbbi évtizedekben asszimilálódott, az identitása nem szilárdulhatott meg. Ezek az emberek is visszatalálhatnak magyar gyökereikhez, úgy gondolom, minden második szlováknak voltak magyar nagyszülei.

• Hosszú ideje követi figyelemmel a szlovákiai eseményeket, magánemberként és diplomataként is. Ön szerint körvonalazódik valamiféle változás a szlovák társadalomban, az utóbbi években?

• Szlovákia az állami attribútumokat mint egyfajta licencet vette át, nem pedig sokévszázados küzdelemben harcolta ki őket. A szlovák társadalom ezeket a jegyeket magán viseli, történelmet és identitást nagyon nehéz mesterséges eszközökkel kialakítani. A Cirill és Metód kultuszt meg a Szvatopluk kultuszt egy magyar keserű mosollyal veszi tudomásul. Van fogalmunk arról, mi történt ezen a területen, tudjuk, spontán, népi Cirill és Metód kultusz nem volt, Szent Istvánt ellenben északon is tisztelték. Furcsa, miként ugrották át a hittérítők a mai Magyarország területét. Semmi nyomuk nincs, ezért keserves erőfeszítésnek, a hiányzó alappillérek utólagos pótlására tett kísérletnek tűnik a kultusz erőltetése.

• Az Ön véleménye szerint mi javíthatna a szlovák-magyar kapcsolatokon? Mi kell ahhoz, hogy csökkenjenek a konfliktusok, és beálljon egy ideális állapot?

• A tények nagyobb tisztelete. A két ország kapcsolatában a virtuális valóságot tartom a legnagyobb gondnak. Azt szoktam mondani, Trianon Szlovákiát is sújtja lélektani értelemben: a nemzetközi közösség elismert egy szuverén államot, de ez nem jelenti azt, hogy történelmet is adott hozzá. Szlovákiában egy virtuális történelem kialakításának kényszere munkál, ez egy lélektani teher. Akkor tudnánk ettől megszabadulni, ha tiszteletben tartanánk a tényeket, és azokra is hagyatkoznánk. Jó lenne, ha erről nyíltan tudnánk beszélni.

Mielőtt eltévednénk a világban, szeretném jelezni: a fenti kérdez-felelek nem a fantázia szüleménye, pedig első olvasatra akár még annak is tűnhet. De ez tényleg nem egy elképzelt riport. Sőt, az interjú még csak nem is egy honi radikális politikussal készült és eredetileg nem is egy magyarországi honlapon jelent meg.

Talán sokan hitetlenkedve fogják fogadni, de ezeket a gondolatokat egy hivatalban lévő magyar diplomata, Farkas Géza, pozsonyi magyar konzul fogalmazta meg a felvidéki Bumm.sk honlap újságírójával folytatott beszélgetése során. [a teljes beszélgetésért katt IDE]

Igaz és lényegre törő mondatok. Olyanok, amiket már régóta várunk, hogy elhangozzanak egy kormányzati pozícióban lévő magyar diplomata szájából. Farkas Géza végre kimondta azt, amit nagyon sokan nem mertek eddig és bátran bemutatta azt, hogy hogy kéne megnyilatkoznia egy felelős magyar politikusnak, amikor a hazája érdekeit képviseli.

Azonban mielőtt még valaki kezdené azt hinni, hogy valami jóirányú változás indult el a magyar külpolitikai életben, azt sajnos ki kell, hogy ábrándítsam. Ez itt Abszurdisztán, itt semmi nem úgy van, ahogy annak lennie kéne. Farkas Gézát ugyanis az interjú megjelenése után nem dicséret várta, hanem egy levél a magyar külügyminisztériumtól, melyben azonnali konzultációra rendelték be.

Ezután a minisztérium sajtófőosztálya gyorsan közleményt adott ki, melyben elhatárolódott a diplomatától: „Farkas Géza a hivatkozott cikkben a magánvéleményét közölte, az nem tekinthető a magyar Külügyminisztérium hivatalos álláspontjának.” Mindeközben a felvidéki sajtó már arról ír: „Budapest visszahívta állomáshelyéről a pozsonyi konzult.”

Mint már mondtam az elején, ez nem egy képzelt történet. Ez ma, 2011-ben Magyarországon a valóság. A nemzetinek hazudott narancsos kormány azonnal letapossa azt, aki ki meri mondani az igazságot, azonnal ellehetetleníti azt, aki nevén meri nevezni a dolgokat. A magyar külpolitika ugyanazon az úton megy tovább, amelyiken Gönczova vezetésével az elvtársak is haladtak.

Nincs változás. Csak állandó félrebeszélés van és a globalista érdekek gátlástalan kiszolgálása, ahol mindig, mindenről esik szó, de pont a lényeg, a magunk érdeke soha nem kerül előtérbe. Persze ez nem véletlen. A globalistáknak és a honi helytartóiknak nem érdeke, hogy politikailag és gazdaságilag újra létrejöjjön egy egységes Kárpát-medence, ami adottságaiból adódóan nagyon gyorsan Európa, ha nem is vezető, de meghatározó ereje lehetne, úgy ahogy az az elmúlt ezer évben is volt.

Ezért kell táplálni a magyarellenességet a környező országokban, ezért kell elhallgattatni azokat a hangokat, amelyek a történelmi tényeken alapuló egységet feszegetik. Ezért kellett elhatárolódni a magyar külügynek Farkas gondolataitól és ezért kellett őt eltávolítani a hivatalából is.

Ez az egész történet ugyan csak egy apró jel, egy apró kis rés az álarcon, de azért arra elég, hogy ismét megpillanthassuk a mai magyar kormány igazi arcát. Hogy észrevegyük, hogy az igazából kinek az oldalán is áll.