Egy Holokauszt-emlékmű azért nagyon, de nagyon kéne még…

Hétfőn OV a semmitmondó országértékelő haknija során azt találta mondani, hogy „2011 a megújulás éve lesz”, amely majd lezárja a múltat és „szilárd, végleges alapot teremt Magyarországnak”. De megtudhattuk többek között azt is tőle, hogy „nem kezdhetjük a disznóvágást a disznótoros vacsorával, mindennek megvan a maga rendje”.

Gondolom, aznap este a megújuláson és az őket érintő sajátos orbáni renden Devecser környékén is sokan elméláztak, főleg annak az információnak a fényében, hogy hétfőre már kiderült, hogy mit is akar kezdeni a kormány a Magyar Kármentő Alapban közadakozásból összejött, és már hónapok óta zárolt mintegy 1,8 milliárd forinttal.

Az már biztos, hogy „disznótoros vacsora” a szerencsétlenül járt embereknek nem nagyon lesz se a disznóvágás előtt, se utána. Kivéve természetesen egy kivételezett csoportot, akiket már eddig is hozzászoktatott a magyar állam ahhoz, hogy úgy is arathatnak, hogy nem is vetettek. Csak hogy stílusosan én is egy OVszerű képzavarral éljek.

Történt ugyanis, hogy Lasztovicza Jenő, a kármentő bizottság elnöke bejelentette, hogy a bizottság legutóbbi ülésén, melyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett, arról döntöttek, hogy az összegyűlt pénzből a vörösiszap sújtotta településeken olyan közösségi intézményeket szeretnének létrehozni, amelyek a térség jövőjét a következő 15-20 évben meghatározzák.

Derék gondolat – mondhatnánk elsőre, de aztán Lasztovicza kifejtette, hogy mire is gondol: „A forrásokat európai uniós pályázatokkal, illetve az Új Széchenyi Tervben megjelenő lehetőségekkel hangoljuk össze. Devecserben a katasztrófát bemutató múzeumot szeretnének kialakítani, és létrehoznának egy roma kulturális és oktatási központot is.”

Mint mondhatnánk erre? Ez tényleg a megújulás éve lesz…

Ha jól emlékszem abban a levélben, amit OV küldött minden polgárnak segítséget kérve a vörösiszap károsultjainak, a következő állt:

"A felajánlott pénzekből létrejövő alap révén gyorsabban tudjuk helyreállítani az életet, több segítséget tudunk nyújtani azoknak, akiket tragédia ért, akik elvesztették otthonukat, és most új életet kell, hogy kezdjenek.

Régi mondás, hogy a magyarok összetartása a bajban mutatkozik meg a leginkább. Ezt most százszorosan igazoltuk. A magyarság világszerte megmozdult, itthonról és külföldről egyaránt már eddig is nagyon sok segítség, illetve felajánlás érkezett. Arra kérjük, Ön is cselekedjen, csatlakozzon az összefogáshoz. "

Ehhez képest, mintha kicsit gellert kapott volna az ügy. A jó szándékú adományozók a kormány felhívásának értelmében közvetlenül a károsult családok javára és a helyreállítási munkákra ajánlottak fel pénzüket és nem arra, hogy afelett a kormány bábáskodjon, hogy abból pályázati önerőt finanszírozzanak és legfőképp nem arra, hogy abból roma kulturális központot építsenek.

Arról már nem is beszélve, hogy a cigány károsultak már eddig is igazságtalanul magasabb arányban részesültek a területre érkező adományokból és a kártérítési összegek tekintetében is méltánytalanul jobban jártak, hisz számukra megállapított összegek a sérült házaik valós piaci értékének sokszor többszörösét teszik ki.

Vagy említhetnénk egy másik megoldást, a Dankó-telepi kicscsaládok esetét, akiknek a katasztrófában megsemmisült putrijainak értékére az értékbecslés olyan alacsony árat állapított meg, amiért nem tudnának sem új, sem használt lakást vásárolni. De a „megújulás évében” ez nem gond, mert az önkormányzat felvállalta, hogy a Magyar Kármentő Alap forrásaiból legkésőbb február végéig 16 darab házat vásárol a számukra.

Így aztán nem véletlen, hogy a helyi cigányok ma már csak „aranyiszapként” emlegetik a MAL rájuk ömlő mocskát. Közben pedig nem egyedi eset az sem, hogy az önkormányzattól segítséget kérő magyarok zárt ajtókba ütköznek úgy, mint legutóbb az a devecseri károsult, aki édesanyjának temetéséhez kért támogatást, mivel minden vagyonát elsodorta az ár. A hivatalos szervektől kapott válasz egyszerre volt döbbenetes és felháborító: „forráshiány miatt sem a devecseri önkormányzat, sem a Kármentő Bizottság nem tud segíteni a temetés anyagi részében”.

Azt hiszem ez az egész MAL történet, pontosan leképezi a mai magyar viszonyokat. Szabadlábon flangáló felelősök, a szerencsétlenül jártakra rátelepedő, nyerészkedő ügyvédek, kivételezett kisebbségek, álszent politikai szónoklatok. És persze értetlenül néző, adakozó tömegek, akik úgy érzik, hogy a támogatásuk nem azoknak segít, akiknek szánták.

Vajon ezek után, a következő alkalommal ki fog majd adakozni? Miért jó elbizonytalanítani az embereket?

Miért jó szétrombolni a maradék összetartó erőt is a nemzetben?

De azért itt a végén a korrektség kedvéért jegyezzük meg, hogy Lasztovicza Jenő a bizottsági döntés ismertetésekor közölte azt is, hogy a saját döntéseik mellett a pénz felhasználására „az érintett települések polgármestereitől további javaslatokat várnak.”

A fentiekből kiindulva vajon milyen ötleteket várhatnak még? Esetleg abban bíznak, hogy valakinek még gyorsan eszébe jut, hogy a roma kulturális központ mellé egy Holokauszt-emlékmű azért nagyon, de nagyon kéne még…