Akármilyen jogcímen…

Azt gondolom, vágjunk mindjárt a közepébe. Hogy megadjam a témához a megfelelő kezdőhangot ideidézném Mihancsik Zsófia hétfői írásának egy részletét: [a teljes írás ITT]

„Most gyalázatos cikkekről fogok írni. Nem szívesen teszem, mert a szerzők helyett én szégyellem magam, és mert távol áll tőlem, hogy akár csak egy felháborodott tiltakozás erejéig is hírverést csináljak olyasminek, aminek léteznie sem lenne szabad.

A már említett módon működtetett jobboldali médiabirodalom mérsékeltebbnek tartott napilapja – nem zsidózik-cigányozik-kommunistázik-buzizik és fröcsög minden nap többször is, mint a társa, és abban a körben már ez is nagy szó – filozófusokat vádolt meg, körülbelül csalással, sikkasztással, lopással, de mindenképpen azzal, hogy csalárd módon állami pénzre tettek szert. Nevesít közülük többeket. Így Heller Ágnest. [nagyításért katt a fotóra]

Heller Ágnest, a magyar filozófustársadalom megkérdőjelezhetetlen és nemzetközileg is elismert-nagyra tartott tekintélyét, több nagy nevű külföldi egyetem professzorát, nagy számú és értékű magyar és nemzetközi elismerés kitüntetettjét. Hogy személyesre vegyem: azt az embert, akitől én a kortársaink közül a legtöbbet tanultam a rendszeres gondolkodásról és reflektált etikáról. Akinek a munkái, a maguk szerves fejlődésében, egyetemista korom óta az alapolvasmányaim közé tartoznak. Akit szerintem nemcsak a képességei, a tudása, az életútja, a munkái, a magatartása, hanem páratlan személyisége is kiemel abból a posványból, amelyben a Budai Gyulák, Szerető Szabolcsok és a megbízóik élnek. Akinek a nevét sem lenne szabad a szájukra venniük.

Ha Heller Ágnes ötszázmillió forintot kapott volna a magyar államtól, akármilyen jogcímen, ha pusztán csak azért, hogy nyolcvanegy évesen végre kacsalábon forgó palotát vegyen magának, még ha soha többet egyetlen sort sem ír le, akkor is csak tapsolhatnánk ennek a döntésnek, és büszkék lehetnénk rá, hogy mi, magyarok, meg a mi választott képviselőink, akik az államot működtetik, tisztában vagyunk vele, hogy bizonyos kivételes teljesítmények megfizethetetlenek. Mert Heller Ágnes – amellett, hogy elsősorban és mindenekelőtt önmaga – a magyarok intellektuális teljesítményének egyik letéteményese és megtestesítője itthon is, a világban is. Ahogy Kornai János is az. Ahogy Nádas Péter is az. Akiket épp olyan tűrhetetlen és alpári módon kezdtek ki a Fidesz filozófusnak, történésznek, újságírónak nevezett hivatásos rágalmazói, mint teszik most ezt Heller Ágnessel…”

Szerintem első olvasatra az minden további nélkül kijelenthető, hogy Zsófia remekbe szabott kis írása erősen nylonzacsi gyanús… De küzdjük le magunkban az ingert, és kicsit vizsgáljuk a meg azokat a tényeket, amik a napokban láttak napvilágot a nagyon felvilágosult, nagyon demokrata Hellerék háza tájáról. [a Konrád, Haraszti és a nylonzacsi című bejegyzésért katt a linkre]

A gyanú szerint az elmúlt időszakban a balliberálisok vezette kormányzatok mintegy 400 millió forint közpénzt juttattak egy jól körülhatárolható liberális filozófusi kör számára olyan pályázatok útján, ahol a teljesítmény és az elnyert összegek aránya nagyon finoman szólva is problémásnak látszik. Arról már nem is beszélve, hogy a hírek szerint előfordult olyan pályázat is, ahol a beadott anyagok nem is a kiírás témájában születtek. De ez nem zavart senkit sem, a díjak így is kifizetésre kerültek.

A vizsgálatok öt, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) által kiírt pályázatot érintenek, melyeknek témavezetői és legfőbb pénzlenyúlói azon társaság tagjai, akik az elmúlt években magukat az ország erkölcsi példaképeiként, az igazság és a demokrácia egyedüli letéteményeseiként beállítva, rendszeresen támadtak és állítottak pellengérre jobboldali közéleti szereplőket.

Radnóti Sándor, Gábor György, Geréby György, Weiss János, Steiger Kornél és Heller Ágnes pályázatonként 90 és 50 millió körüli összegeket tüntettek olyan témában íródott dolgozatokért, mint „Az európai szellem és a totalitarizmus” vagy „Az esztétikai reprezentáció történeti és elméleti aspektusai”.

Mielőtt félreértene valaki. Nem azt mondom, hogy filozófiai és elméleti kutatásokra nincs szükség, hogy az ezekre kifizetett pénzek feleslegesen kidobott forintok lennének. Filozófiai kutatásokra szükség van, még olyanokra is, amik liberális témakörökben folynak. Ezek természetesen nem mérhetők GDP-ben, de azt gondolom, minden társadalomnak szüksége van ilyen elmélkedésekre és ilyen szakemberekre.

És alapvetően Hellerékkel ebben az esetben nem az a baj, hogy milyen témákkal foglalkoztak, hanem az, hogy ezért irreálisan magas közpénzt vettek fel. Hogy a liberáltak NKTH-t egyszerű kifizető csatornaként használták a filozófus hölgyek és urak azon tevékenységért, amiért aljas módon erkölcsi és értelmiségi támogatást nyújtottak az elvtársak ámokfutásához.

A pályázatokra beadott művek pedig igazából senkit sem érdekeltek, hisz azok csak alibit nyújtottak a pénzek kifizetéséhez. A dolog a végén már odáig fajult, hogy az Állami Számvevőszék is kifogást nyújtott be az egyik Heller nevéhez fűződő pályázat kapcsán mondván, hogy az „távol esik az NKTH létrehozásának jogszabályba foglalt céljától”. De ez se érdekelt akkoriban senkit sem. A kifizetések folytatódtak tovább.

A Hellér-félék eddig meg voltak győződve róla, hogy ők érinthetetlenek, hogy a kis lenyúlásaikra soha nem derül fény, hogy nekik ezek a pénzek alanyi jogon, vagy Mihancsik szavaival élve „akármilyen jogcímen” járnak. De tévedtek. Most pedig meg vannak sértődve és még azt is megkockáztatom, hogy se ők, se a hozzájuk kapcsolódó slepp nem hiszi el, nem fogja fel, hogy ez velük megtörténhet, hogy eljött az az idő, amikor már nem ők osztják a lapokat, hogy eljött az az idő, amikor megkérdezik tőlük, hogy ugyan már mennyit tapsoltak el és mire.

Azonban egy dolgot azért ne feledjünk. Hellerék elszámoltatása fontos és jogos lépés, az ő álságos tevékenységük súlyos károkat okozott ennek az országnak, de nem ők a főbűnösök. Ők csak kiszolgálták és támogatták azokat. Elqró és társai még mindig szabadlábon vannak és osztják az észt az arra még fogékony agyhalottaknak. Az igazi elszámoltatás még meg sem kezdődött, pedig már ideje volna.

Akármilyen jogcímen…