Egy indiai bölcs - Swami Buddharakita Teyra - szerint megdöbbentően fegyelmezetlen az európai emberek gondolkodása. Képzeletükben mindig az irrealitásokban kóborolnak. Vagy a múltjukon töprengenek, ami már nincs, vagy a jövőjüket tervezik, ami még nincs.
S a két "nincs" között alig élik át az egyetlen vant, a jelent. Örök jelenben kellene hát élni, s főként bátran, vállalva vágyainkat, igényeinket, a szív követeléseit.
Feldereng egy megrendítő film emléke.
Eddig a film.
Néha tényleg egy halálos ítélet bátorít fel annyira, ejt kétségbe minket, hogy végre merünk önmagunk lenni.
A legtöbb lelki nyavalyánk és nyomorúságunk abból származik, hogy folytonosan erőszakot teszünk önmagunkon, vágyainkkal ellentétes létformába, kapcsolatokba, munkába erőszakoljuk bele magunkat.
Azután már lassan azt is elfeledjük, hogyan szeretnénk élni. Ideológiákat gyártunk megalkuvásunk igazolására, s ebben fő szerepe az áldozatnak, az önzetlenségnek van.
Pedig talán csak gyávaságról van szó.
[internet]
S a két "nincs" között alig élik át az egyetlen vant, a jelent. Örök jelenben kellene hát élni, s főként bátran, vállalva vágyainkat, igényeinket, a szív követeléseit.
Feldereng egy megrendítő film emléke.
Jól kereső banktisztviselő, családjának oszlopa. Feleség, két gyerek, szélütött nagyapa, bogaras nagynéni. A családfő influenzás lesz, nagyszerűen és szeretettel ápolják. Meggyógyul, de a betegségből visszamarad egy furcsa köhécselés. Végül is felkeresi testi-lelki jó barátját, egy orvost. Vizsgálatokra küldi, majd egy délután leül vele szemben:
- Figyelj ide! Barátom vagy, erős lelkű ember. Én téged nem akarlak becsapni. Tüdőrákod van!
A férfi megrendül, csönd ereszkedik közéjük, majd megkérdi:
- Mennyi időm van még?
- Hát ezt nem lehet pontosan tudni. A daganat fejlődhet gyorsabban, lassabban is. De orvosi számítás szerint még van hat-nyolc jó hónapod.
A férfi járja a párizsi utcákat, és Istennel beszélget:
- Oké. Ennyi időt adtál nekem. Elfogadom, nem lázadozom ellene. De a maradék idő legyen az enyém. Csak az enyém!
Már haza sem megy, kiveszi a pénzét a bankból, és eltűnik Párizsból. Először Marseille-be megy, és élni kezd a kikötőnegyedben. Más világ, más emberek, másfajta kapcsolatok. Tengerészek, rakodómunkások, csempészek, kurvák, vendéglősök, dizőzök...
Majd átmegy Észak-Afrikába. Az életnek eddig nem is sejtett vetületébe kerül. Furcsa barátságok, furcsa szerelmek, csalódások, mágiák, másfajta értékrendek, célok és becsvágyak, mint amiket eddig megismert. S lassan eltelik nyolc hónap. Akkor visszatér Párizsba, felkeresi barátját.
- Kérlek, vizsgálj meg, hol tart most a dolog. Én még mindig jól vagyok. Mire kell számítanom?
A barát hosszan nézi őt.
- Hát jó. Sohasem volt tüdőrákod. De láttam, hogyan élsz. S ha te egy olyan ökör vagy, hogy egy halálos ítéletre van szükséged ahhoz, hogy a szíved szerint merj élni, jött egy alkalom, és én megtettem neked ezt a szívességet... Tudod, mindenki túlértékeli saját fontosságát mások életében. A családod is élni tudott nélküled. Senki sem halt bele a hiányodba.
Eddig a film.
Néha tényleg egy halálos ítélet bátorít fel annyira, ejt kétségbe minket, hogy végre merünk önmagunk lenni.
A legtöbb lelki nyavalyánk és nyomorúságunk abból származik, hogy folytonosan erőszakot teszünk önmagunkon, vágyainkkal ellentétes létformába, kapcsolatokba, munkába erőszakoljuk bele magunkat.
Azután már lassan azt is elfeledjük, hogyan szeretnénk élni. Ideológiákat gyártunk megalkuvásunk igazolására, s ebben fő szerepe az áldozatnak, az önzetlenségnek van.
Pedig talán csak gyávaságról van szó.
[internet]
3 kommentek:
Igen, az kell. A ketrecben tartott, a ketrecben éléssel eltompított élőlénynek valamilyen sokkra van szüksége, hogy az ösztönei újra életrekeljenek, és ne nyomja el őket a rájukerőszakolt tunyaság. A halálos ítélet előtti ember olyan, mint a fogságban tartott állat. Eltompult és beletörődött a helyzetébe, talán fogalma sincs arról hogy másmilyen élet is létezik és hogy nem ez a természetes életmódja, és látni a szemében a szomorúságot.
Lehet persze a sokkolás helyett fokozatos terápiával is ráébreszteni az embert a valóságra és kiragadni ebből a zombi-állapotból, mint ahogy a szabadonengedett állatokat is gyakran hosszú ideig készítik fel, hogy meg tudja majd védeni magát a vadonban, és újra feléledjenek az ösztönei.
De sajnos ilyen terápiával a jelenkori nyugati társadalom nem szolgál, hiszen épp ez a zombi-állapot a célja.
Ez az egész társadalmi szinten is igaz egyébként. Sokkolni kell az emberiséget, hogy ráébredjen, valami nem oké. De ha az általános szenvedés, a szociális rendszerek omladozása, a nyílt igazságtalanság, a tomboló bűnözés és a klímaváltozás nem volt elég sokkoló, akkor lehet, hogy az emberiség - kényszerből és/vagy félelemből - már bezárkózott a saját fejébe, és csak nagyon nehezen lehet onnan kirángatni...az emberiség most nagyjából olyan állapotban van, mint azok a poszttraumatikus stresszben szenvedők, akik abszolút elszakadtak a külvilágtól, és a saját fejükben, a saját világukban élnek, hogy ne kelljen szembenézniük a valósággal.
Tisztelt Herne, Van egy dolog úgy érzem amit mindenképpen el kell mondanom. Az írása alapján megállapítható, hogy mindössze 2-3 hónapja lehet hátra. Sajnálom de ezt közölnöm kellett Önnel.
Herne úrnak nagyon sok mindenben igaza van, csak ne tessék az egész világra általánosítani, mert azért vannak ám kivételek is szép számmal!
Megjegyzés küldése
Kedves Kommentelők!
A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.
Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.
Köszönjük!
Radical Puzzle