Nem tudom…

A múlt héten megjelent The Times cikk után, melyben Adam LeBor méltatja és üdvözli Magyarország bátorságát az IMF-fel szembeni lázadás kapcsán, tegnap újabb elemzés jelent meg rólunk a Wall Street Journal címlapján, amely már azt a kérdést feszegeti, hogy Magyarország ellenállása "nagyon fontos precedens lehet más országok számára".

Gordon Fairclough írása leszögezi: „az IMF és az EU számára kellemetlen fejleményt jelentett Magyarországnak a megszorításra építő program elleni lázadása, miközben a nemzetközi intézmények Athénban is megszorításokat próbálnak elérni”. A cikkíró odáig elmegy, hogy történelmi párhuzamba állítja a mostani magyar ellenállást, "az oroszokkal és az osztrákokkal szembeni függetlenségi harcokkal”. [az eredeti cikkért katt a fotóra]

A világ közvéleménye által mértékadónak nevezett lapok cikkeit olvasgatva, akár még elégedettek is lehetnénk. Végre van egy olyan kormányunk, aki szembe mer szállni a globális pénztőke hatalmasságaival. Végre eljött az az idő, amikor Magyarország a saját útján kezd el járni. Azonban dicsérő cikkek ide, hangzatos támogatás oda, az embernek mégis olyan érzése van, hogy valahogy mégse minden az, aminek elsőre látszik. Persze lehet, hogy csak a rossz beidegződések és az elmúlt évek tapasztalatai mondatják ezt velem, és ahelyett, hogy végre megdicsérném OV-t, még a kákán is csomót akarok keresni.

Nem tudom…, de azért az mégiscsak érdekes nem, hogy a The Times-ban az az Adam LeBor kezdi el dicsérni és elismerni Magyarországot, aki az 1990-2002 közötti időszakban sorra gyártotta a legnegatívabb és leglehúzósabb cikkeket rólunk, aki az első Orbán-kormánynak a legnagyobb és a legszemetebb kritikusa volt? Most meg olyanokat ír, hogy „éljen Magyarország, amiért szembeszállt a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval. 1956-ban a magyarok felkeltek a szovjet elnyomás ellen, remélve, hogy láncreakció indul be. Ez nem történt meg, de Magyarország lázadása a kapitalista despotákkal szemben ezúttal talán szikrát gyújt”.

Vajon mitől lett hirtelen ilyen barátkozó?

És azt mivel lehet magyarázni, hogy Wall Street Journal, az Egyesült Államok legnagyobb példányszámban kiadott napilapja és egyben a globális pénzelit egyik legfontosabb szócsöve hirtelen magyar „pénzügyi szabadságharcról” ír? Főleg annak a fényében, hogy az elmúlt hetekben a Magyarországról szóló cikkek az „Orbánnak nem kellene elragadtatnia magát”, és ehhez hasonló hangulatban íródtak.

Mindenesetre érdekesek ezek a folyamatok és az is biztos, hogy nem véletlenek. Ilyen cikkek csak úgy, ok nélkül biztosan nem jelennek meg. Az meg még biztosabb, hogyha a magukfajták dicsérnek meg minket, akkor tuti, hogy valami nagyon, de nagyon nincs rendben.

Ha nagyon összeesküvés-elméleteket akarnánk gyártani, akkor akár azt is mondhatnánk, hogy csak altatnak minket, hogy ők már tudnak valamit. Hogy a narancsosok csak időt kértek, hogy nehogy valami belerondítson az önkormányzati választás című színjátékba. Aztán majd az ősz végén, miután már tönkre nyerték magukat, széttárják a kezüket, és ártatlan szemekkel belemondják a népek arcába: Mi mindent megpróbáltunk, de nem sikerült. Vissza kell hívnunk az IMF-et.

Nem tudom.., de szeretném hinni, hogy nem leszünk megint átverve…