Az első kordon ma biztosan ledől [+ HVIM felhívás]

Most éjjel, amikor írom ezt a bejegyzést, már biztosan épülnek a kordonok a parlament körül, hogy reggelre megint műveleti területté változtassák a Kossuth teret. Az ORFK hivatalos tájékoztatása szerint erre a „népképviseleti szerv zavartalan működésének biztosítása” miatt van szükség. Szerintem meg, ha a rendőrség egy pillanatra is komolyan gondolná ezt, akkor a kordonokat nem a térre, hanem az országház folyosóira állítaná, hisz ha valakik akadályozzák a parlament működését, akkor azok nagy része ott bent, biztosan megtalálható.

Így aztán kezdésnek mindjárt elő is állíthatnák a cionkripli Lendvait, aki amellett, hogy egy hazaáruló, a pártállami múltjával maga a megtestesült nemzetbiztonsági kockázat. Aztán megkérdezhetnék Schiffert, hogy az adott szó és a becsület, mint a tisztességes embert jellemző fogalmak, hogy maradtak ki a hazafiasnak egyátalán nem nevezhető neveltetéséből? Bár mondjuk, miért is várnánk el ilyet egy olyan valakitől, aki génjeiben hordozza az árulást és kommunista szolgalelkűséget.

Esetleg megkereshetnék Horváth János, narancsos korelnököt, és megkérdezhetnék tőle, hogy így a 89. évében járva, mi a véleménye a hagyományok tiszteletéről? Tőle, aki már oly sokat látott a világból, aki már kisgazda képviselőként tagja volt 1945-ös országgyűlésnek, és aki 1998 óta tagja a mostaninak is. Vajon most, mit gondol magában? Tényleg korrekt dolog megváltoztatni egy szép hagyományt csak azért, hogy a legfiatalabb képviselőként nehogy egy jobbikos olvassa elő a többieknek az eskü szövegét?

Aztán, ha már ott vannak, még odasodródhatnának Mesterházy Attilához is, hogy feltegyék neki a kérdést: Milyen magyar ember az, akit felháborít, akinek fáj, hogy képviselőtársai közül néhányan a Szent Korona előtt is esküt tesznek?

De a zavartalan működés őrei majd ne felejtsék el megkérdezni Sólyom Lászlót se arról, hogy ő igazából hogy látja azt a kérdést, mely szerint nem szabadna megnyitnia az alakuló ülést akkor, ha valaki nem olyan öltözékben jelenik meg, ami a jordán-pozitív ízlésnek is megfelel? Tényleg üléshalasztó lesz majd az, ha valaki már a megjelenésével is figyelmeztetni akar az elmúlt évek gaztetteire? Tényleg bűn az, ha valakinek az az evidens, hogy tartja a szavát?

Most még éjszaka van. Esik az eső. A kordonok a téren már biztosan épülnek, és a nap folyamán üzenik majd mindenkinek, hogy egyelőre még minden a régi, hogy az elmúlt nyolc év reflexei még mindig működnek. De szerencsére ezek már az utolsó percek, és alakuljanak bárhogyan is a mai nap történései, egyben biztosak lehetünk:

Az első kordon ma biztosan ledől az igazságot eddig bezáró vasrácsok sorából.


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
HVIM felhívás:


Demonstráció a politikai amnesztiáért!


Az új Országgyűlés megalakulásának napján nagyszabású demonstrációval kívánjuk jelezni, hogy lehetetlen lezárni az elmúlt nyolc évet a politikai foglyok rehabilitációja nélkül. Ma is raboskodnak még a börtönökben olyan hazafiak, akik oroszlánrészt vállaltak a végül megbukott oligarchia elleni harcban. Közöttük az a Budaházy György is, akinek a neve fémjelzi az első tabudöntő akciót, a 2002-es Erzsébet hídi blokádot, amelyet a nemzeti ellenállók a szavazatok újraszámolásának érdekében hajtottak végre.

Számos hazafi ellen folyik még jelenleg is eljárás az igazi áttörést hozó, immáron történelmi eseménnyé magasztosult tévéostrom, valamint az azt követő, évekig tartó utcai összecsapások miatt. Vannak, akik a karhatalom üldözése elől külföldre menekültek és a mai napig száműzetésben élnek, mert nem mernek hazatérni.

Mivel mára bizonyossá vált, hogy a több száz eljárás alá vont hazafi akarata találkozott a lakosság többségének akaratával, bátorságukért és kiállásukért nem börtön, bírósági eljárások, száműzetés, hanem kitüntetés illetné meg őket. Mi azonban csupán amnesztiát követelünk mindazoknak, akik a 2002 és 2010 közötti időszakban kizárólag politikai ügyek miatt lettek meghurcolva.

Felszólítunk minden nemzeti szervezetet, hogy álljon az ügy mellé, hiszen a tavalyi ópusztaszeri megállapodásunk során egyesség született közöttünk arról, hogy a politikai amnesztia ügyét közösen fogjuk képviselni.

Találkozzunk 2010. május 14-én 12:30-kor a Kossuth téren (az Alkotmány utca sarkánál)!


Toroczkai László

16 kommentek:

Névtelen írta...

orsós,most kellenne kivonulni kordont bontanni!!!!a 89 éves meg már űllhetne otthon a seggén.nemkellenne hallgatni a veretes marhaságait.a gárdista mellényről:a maszop,a fityesz nagyrésze ,a Lenyulunk Minden Pénzt gitegylet,kaftánba meg kippába.Akinek nem tetszik a magyar koronára tett eskü,az esküdüzzön a tórára!!!

Névtelen írta...

Mire valo a kordon , egy "szabad" orszag orszaggyulese elott ?Mintha 56 -ban lennetek.

Névtelen írta...

Azt is megakadályozták, hogy a Jobbikból bárki előolvashassa az eskü szövegét. Micsoda disznó egy parlament ez már megint!

Névtelen írta...

Mondjátok el a fideszre szavazó ismerősöknek, hogy a Fidesz 2/3 az ország sírjának ásását vette át az Mszp-től. Egy a tábor egy a zászló. Jó zsaru, rossz zsaru szindróma.
Ez megy 20 éve.
Szebb jövőt!

Névtelen írta...

Szegyeltem magam ,hogy a magyar parlamentbe olyan alakok mehetnek be mint a Lendvai es tarsai.

Névtelen írta...

Ugy latszik,hogy a Fidesz a szociknak behodolni keszul !

Névtelen írta...

A89 éves mondta elö az eskű szövegét.ha még egy kevés tisztesség maradt volna benne,nem vállalja!!! a libatolvaj zsidó feljelentette Vona Gábort.Mocskos,aljas féreg.A2/3agyuak: ezt jól megcsináltátok.ti is megszijjátok abban biztosak lehettek!!!!odaadta a zsidesz a nemzetbiztonságit,a maszopos héberbérenceknek.

Névtelen írta...

Köszönjük a gesztust Jobbik !! Nagyszerüek vagytok !

Névtelen írta...

Ezek az igazi hazafiak !

Névtelen írta...

Mesterhazi egyszerre sértette sok ember érzéseit, a nemzeti érdeket és a jogszabályokat,hogy egy himnusz eneklese közben ,nem all meg,hanem pakol,majd kivonul.

Névtelen írta...

mit vártattok szarházytól?fogadok rá a zsidesz ezzek közül a mocskok közül senkinek MENTELMI JOGÁT NEM FOGJA MEGVONNI!!!már megis zsarolták a LIQD bérenc 2/3agyuakat!!

Névtelen írta...

A libás azt hiszi megúszhatja, ha a Fidesz nem tesz róla hogy börtönbe kerüljön, majd ha a Jobbik hatalomra kerül elintézi.Ezek akarnak megváltozni, ha nincs lopott holmi amin osztozni lehet akkor végük van ! Ahhoz, hogy megváltozzanak vissza kellene bújni az anyjukba !

Névtelen írta...

Nem akarok elkeseriteni senkit,de a fityesz nem fogja börtönbe küldeni a dudaorru libatolvajt.kár ,hogy nem száradt meg a lepedőn!!!

Névtelen írta...

Világos, a Nyilatkozatból amit kiadott orál wekker, már kimaradt az ELSZÁMOLTATÁS, csak szájkarate volt az egész. Ezeket már akkor lehetett sejteni,amikor a mszoppal aláirták a titkositási szerződést. Most a "titokgazda" a FIDESZ nem fogja feloldani,mert neki is van takargatni valója.

Névtelen írta...

Nem lesz titokfeloldás!!!Megvagyon írva:akinnek vaj van a fején,ne mennjen a napra!!!mennyi maszopos fog börtönbe menni???

Névtelen írta...

Orsós,csak a pofáját turáztatta, mint mindig!most is kiderült a valós énje!!!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló